Még évekkel ezelőtt beszélgettünk Artúrral* arról, hogy az igazi áttörést a számítógépek piacán nem az iPad fogja hozni, hanem az, amit az Asus elsőként a piacra dobott. A telefonom a tabletem a notebookom megoldás. A PadFone. 

zBOMjjyMDzLfRbql_500[1].jpg

Bár újabban csak az Apple úttörő szerepéről esik szó (ami persze vitathatatlan), az ASUS újításai körül nincs akkora hype (ami volt, az is gyorsan lecsengett), amit én a két cég eltérő image-ében és prezentációs képességében érzek.

Példának okáért említsük a klasszikus Asus EEE 701-et, amit nemes egyszerűséggel nevezhetünk A netbooknak, ami előtt ezt a kifejezést nem is ismertük. Félreértett gépek tucatjait, ha nem százait köszönhetünk neki, s megmutatta, hogy megérett a váltás a könnyű készülékekre és a hosszan tartó aksikra. Ha nagy szavakat akarok használni, akkor azt is mondhatnám, hogy az Asusnak köszönhetjük a MacBook Airt is, ez viszont erős csúsztatás, hiszen a két készülék bemutatása között alig fél év eltérés volt. Arra pedig még az Apple sem képes, hogy egy Airt 6 hónap alatt kirázzon a kabátujjából.

Ahogy a netbook felé történő nyitás (és onnan az ultrabookok irányába való haladás) sorsszerű volt, úgy tűnik az Asus mostani lépése is kiszámíthatónak: a telefonjaink számítási képessége vetekszik egy netbookéval és még a felhasználási céljaik is csak részben különböznek.

Bármerre jár az ember, szinte minden fontosabb online és offline alkalmazást, mondhatni a fél életünket szinkronizálhatunk készülékünkre, a "vigyük magunkkal" szinte mantra lett, ha pedig nincs nálunk, akkor ott vannak a különböző távoli gépelérést elősegítő szolgáltatások, amiket a telefonjainkon is futtathatunk. 

Ám hiába van ott a telefonunkon, hiába tudnám a felhőbe feltöltött doksit tárolni, hiába tudom elérni az otthoni PC-met TeamViewer-rel, a szervert SSH-val, ha az információ bevitele, átadása kész kínszenvedés. Aki próbált már droidra telepített TeamViewerről egy 1024x768-as (vagy még nagyobb felbontású) notebookon, pc-n adminkodni, az tudja miről beszélek. 

Messzire kanyarodtunk a témától, az én állításom szerint ez a PadFone nem is annyira elvetemült eszköz, mint aminek elsőre tűnik. Ha például az Apple dobta volna piacra, akkor még mindig arról beszélnénk, hogy ez mennyire forradalmasította a számítógép piacot, és ez aztán az igazi "Post PC" éra, mert ezzel az összeállítással a megrögzött billentyűzet püfölők se szólhatnak semmit.

És milyen igazuk van.

Ott van példának okáért az iPhone 4S, ami szép, okos, rengeteg app van hozzá, amik a mindennapi életünket megkönnyítik. Másfelől továbbra is négyzetmilliméterben mérető a virtuális billentyűzete, ami ugyan kényelmes, de azért mégis csak két ujjal lehet pötyögni. Az iPhone 4S már régi motoros, úgy illik, ha a hasonló korú iPad 2-höz hasonlítom. Az iPad 2-nek nincs (még) retina display-e, mint az iPhone 4S-nek, viszont ugyanaz a proci ketyeg mindkettőben, azaz - ha a képernyő minőségét nem vesszük - az iPhone 4S-en futó alkalmazások az iPad 2-n se lassabbak és vica versa. Ehhez jön még az iPad-hoz "docking station", amivel a tabletünket egy notebookká konvertálhatjuk és szinte máris ott vagyunk, ahol a PadFone.

Azzal a különbséggel, hogy az iPhone-t az istennek se tudjuk beleerőltetni az iPad-ba, pedig jó lenne, kevesebbet kellene szinkronizálni, ami ugyan a cloud-dal egyszerű, de mégiscsak fölösleges, és nem kellene drágább iPad-ot venni a 3G támogatásért vagy nem kellene tetheringgel gyengíteni a telefon aksiját.

Most ugyan már van szép új iPad, gyorsabb procival, mint a jelenlegi iPhone, ráadásul kapott retina display-t is, azonban nyilván tuningolni fognak az új iPhone-on is, és azt szinte borítékolni lehet, hogy ugyanaz a proci lesz benne, mint az iPad-ban...

A témát körbejártuk, a kérdés igazából az, hogy az Asus-on kívül még ki száll be a PadFone fejlesztésbe. A 64G-s háttértárú PadFone árát, ami nem tartalmazza a billentyűzetet (tehát telefon + tablet), áprilisban 700€-ban határozták meg, ez nem is drága, ha figyelembe vesszük, hogy egyből két eszközt kapunk érte.

*Régi barát, új szerzőtárs.

Ide hirdetést tehetnénk, de nem teszünk, mert jófejek vagyunk.

A bejegyzés trackback címe:

https://bit.blog.hu/api/trackback/id/tr964474331

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Ide hirdetést tehetnénk, de nem teszünk, mert jófejek vagyunk.

rólunk

Mindenről írunk, amiben áram folyik.
Vagy nem.

Ötleted, véleményed van? Küldj nekünk emailben bármit! (Max. kidobjuk.)

bitbloghu@gmail.com

Jelen vagyunk Twitteren és Facebookon is. Ha kisebb hírekről, érdekességekről is szeretnél hallani, kövess minket ott is!

aktív bejegyzések

címkék

1020 (1) 18+ (1) 2012 (1) 3D (12) 3d (2) 4 (1) 610 (1) 820 (1) 920 (1) Ace (1) Ace 2 (1) Ace 3 (1) Ada (1) adakozás (1) adatforgalom (1) adathalász (1) adatvédelem (1) adwords (1) agyhullám (1) ajándék (1) akció (3) album (1) alkohol (1) állás (2) Amazon (3) Android (43) android (5) Anglia (1) angrybirds (3) Angry Birds (1) Anonymous (1) AOL (1) API (1) App (1) app (17) apple (3) Apple (30) apple tv (2) appstore (1) App Store (1) arany (1) ARM (1) arm (1) ASUS (2) Atari (2) atomkatasztrófa (1) autó (1) Avengers (1) baba (1) babakocsi (1) baby (1) baki (1) baktérium (1) bankkártya (1) Barabási Albert-László (1) Battlestar Galactica (1) bejelentés (2) betörő (1) bezár (1) bikini (1) billentyűzet (1) Bing (2) bitcast (47) biztonság (3) BlackBerry (1) Blackberry (1) blizarrd (1) Bluetooth (1) böngésző (1) bőr (1) Borat (1) börtön (1) box.net (1) bryce (1) Budapest (2) Call of duty (1) camera (3) capcha (1) CD (1) cenzúra (4) CES (1) chrome (1) cippo (1) cloud (2) Commodore (1) Convertibles (1) Core (1) crossplatform (1) csalás (1) csőd (1) Curiosity (1) Darpa (1) DataTraveler (1) daz (1) daz studio (1) Desire 500 (1) Desire C (1) Device Manager (1) diablo (1) diákigazolvány (1) diktálás (1) DNS (2) Doctor Who (1) domain (1) DOS (1) DreamWorks (1) Drone (2) Dropbox (4) DuoS (1) e-kormányzat (1) e-vizum (1) elektromos (1) elmélet (1) embedded (1) Enterprise (1) érintőképernyő (1) Észak-Korea (1) Észak Korea (1) EU (1) eureka (1) Európai Unio (1) exoskeleton (1) EyeTap (1) facebook (1) Facebook (13) fail (1) FBI (2) Feedly (1) fegyver (3) Fehér ház (1) fejlesztő (1) felbontás (1) felhő (1) fénykép (1) Fesztivál (1) Fiat (1) Firefox (1) Flickr (2) flipboard (1) földrengés (1) folyadékhűtés (1) fotó (3) Foursquare (2) foursquare (2) frissítés (1) Fukoshima (1) G2 (1) Galaxy (5) Galaxy Tab (1) game (1) gamer (1) gamers (1) games (1) Game of Thrones (1) Gear (1) geek (1) geekanya (1) geek chic (2) geogebra (1) Gépek lázadása (1) Glass (1) gmail (1) GoMiso (1) google (4) Google (45) Google+ (1) Google Books (1) Google Calendar (1) Google Drive (3) Google Fiber (1) Google Glass (2) Google Glasses (2) Google Maps (3) Google naptár (1) Google Play (1) Google Reader (18) google tv (2) görkorcsolya (1) görkori (1) GPS (3) gyerek (2) gyógyászat (1) gyorshír (1) hack (2) hajózás (1) Háj Fájv (1) HAL (1) halo (1) hálózat (1) hexagon (1) hiba (2) hitachi (1) hoax (1) hologram (1) Home (1) Horvátország (2) hotspot (1) HP (1) HTC (5) HTML5 (1) hurrikán (1) HyperX (1) ICS (1) IFTTT (1) iGO (1) IM (1) ingyen (7) ingyenes (1) injekciós tű (1) Instagram (6) instagram (3) Intel (2) intel (1) Intel NUC (1) interjú (1) internet (3) IO (2) iOS (12) ios (1) ipad (3) iPad (3) iphone (2) iPhone (4) iPod (1) Irán (1) írás (1) Iron Man (1) iskola (3) ISP (1) ISS (1) itunes (1) iTunes (1) ivókút (1) Jancsa János (1) japán (1) Japán (1) játék (10) játékosok (1) Java (2) jelszó (2) Joss Whedon (1) jurassic park (1) kamera (1) karácsony (2) káromkodás (1) katasztrófa (1) kategória (1) kávé (1) Kazahsztán (1) kép (1) képek (1) kézírás (1) kiállítás (1) Kickstart (1) Kickstarter (2) Kindle (2) kindle (1) Kingston (2) KitKat (1) Kit Kat (1) Kodak (1) közlekedés (1) közösségi média (1) kupon (1) kütyü (2) LAN-party (1) launcher (1) leap (1) Lego (1) Lenovo (1) Leonard Nimoy (1) lg (1) LG (4) Linus Torvalds (2) Linux (3) lippile (1) LittleBits (1) little printer (1) live (1) Locato (2) London 2012 (1) lopás (1) Louis Vuitton (1) Lovelace (1) Lumia (5) Madakaszkár (1) Magánszám (1) Magyarország (2) Maps (1) Mars (1) MasterCard (1) McAfee (1) McDonalds (1) Medal of Honor (1) Meebo (1) menü (1) mérnök (1) mib (1) Microsoft (14) microsoft (2) Miso (1) mmorpg (1) mobil (5) mobilinternet (3) mobiltárca (1) Mocrosoft (1) monitor (1) Motorola (1) mp3 (1) mp3 lejátszó (1) munka (3) MySpace (1) nanotechnológia (1) napszemüveg (1) NAS (1) NASA (3) nasa (1) National Geographics (1) Navy Seals (1) Németh Kriszta (1) netbook (1) Neus (1) New York (2) Nexus (7) Nexus 4 (1) Nexus 5 (2) Nexus 8 (1) NFC (3) Nokia (8) nook (1) notebook (2) Note 3 (1) NSA (1) Nvidia (2) nyár (1) nyaralás (4) NYPD (1) Office (1) Office 365 (1) okostelefon (3) oktatás (1) Olimpia (1) One (3) One S (1) One V (1) opensource (1) Open Hardware (1) Oracle (2) Oroszország (1) orvos (2) Oyster (1) PadFone (1) Panasonic (1) panasonic (1) paranoid (1) PC (1) person of interest (1) Phone (1) pishing (1) Pixel (1) podcast (8) Pollner (1) pornó (1) Portal (1) portal (1) posterous (1) POV (1) Prince of Persia (1) PRISM (1) programozó (1) protézis (1) QR (1) quadcopter (1) QuickOffice (1) R2D2 (1) RapidShare (1) Raspberry Pi (1) ray (1) RED (1) reklám (3) rémhír (1) rendőrség (1) retina (5) retro (2) RFID (2) rizsfőző (1) roaming (2) robot (3) rss (17) RSS (1) rss olvasó (17) S3 (1) S4 (1) sajtóbejelentés (3) sajtóközlemény (5) samsung (1) Samsung (14) San Francisco (1) scanner (1) SD kártya (1) sennheiser (1) Sensordrone (1) Series 9 (1) sim (1) Siri (1) siri (1) SketchUp (1) Skype (2) smartphone (2) smartwatch (1) Smithonian (1) social media (2) software (1) Sony (4) sony (1) Sony Ericsson (1) SSD (1) startup (1) starwars (1) Star Trek (7) Star Wars (1) Steam (2) steam (1) STEM (1) Steve Jobs (1) Steve Mann (1) Steve Wozniak (1) StreetView (2) Streisand (1) Surface (7) szabadalom (3) szex (1) Sziget (1) szolgáltató (1) szomszéd (1) T-Mobile (3) t-shirt (1) tablet (8) Tablet (1) támadás (1) tanulás (1) tárhely (1) tarifa (1) TBBT (1) TED (1) tegra3 (1) Tegra3 (1) TELE2 (1) telefon (7) Telekom (1) Telenor (2) térkép (3) Tesla (1) teszt (7) tipp (3) Titanic (1) töltő (1) top (1) Törökország (1) Toshiba (1) Transformer (1) Translate (1) Trimble (1) tudomány (2) Twitter (10) twitter (5) tycoon (1) új (1) Ukky (1) ultrabook (2) űrkutatás (1) USB (3) USB3 (1) utazás (1) üvegszál (1) Valve (3) vásárlás (2) Vatikán (1) vélemény (1) verseny (1) vicc (2) videó (2) vietnam (1) Viper (1) vírusírtó (1) víz (2) Vodafone (2) VW (1) Wallet (1) webcam (1) WhatsApp (1) Wi-Drive (1) wifi (2) William Shatner (1) Wil Wheaton (1) winamp (1) Windows (4) Windows 8 (2) windows phone (3) Windows Phone (1) WWDC (1) xbox (2) Yahoo (1) Youtube (3) zene (1) Zuckerberg (3)
süti beállítások módosítása