2013. junius 30-ig használhatjuk a Google RSS olvasóját, a Google Readert, hogy aztán örökre bezárja kapuit. A Google+ óta haldokló szolgáltatás (akkor vették ki belőle a legnépszerűbb funkcióját, a megosztást) etalonnak számít azok között, akik szeretnek feliratkozni kedvenc tartalomforrásukra és nem kizárólag a közösségi média trending információi iránt érdeklődnek.

A hátralévő napokban egy-egy, méltán népszerű szolgáltatást mutatunk be. Az objektív megítéléshez figyelembe kell venni, hogy egyik sem pont olyan, mint a Google Reader, és az, amit ott megszokott, megszeretett a felhasználó, nincs, vagy más módon oldották meg. A váltás tehát változással is jár, ahol kompromisszumokat kell kötni. Aki nem akar kompromisszumot kötni, nem is fog magának új RSS olvasót találni.

feedly.jpg

Igazából ezzel az alkalmazással kellett volna kezdeni, mivel ők csaptak le elsőként a süllyedő hajóra, hogy átmentsék annak utasait. Első körben egy olyan API-t hoztak nyilvánosságra, ami 100%-ban megegyezett a Google Reader API-jével, azaz hihetetlen könnyen át lehet rájuk irányítani azokat az app-okat és szolgáltatásokat, amik a háttérben eddig Google Readert használtak. Ezt a váltást minden lehetséges csatornán keresztül reklámozták, megnyerve maguknak mindazokat, akik bizakodtak abban, hogy szeretett szolgáltatásuk (is) a Feedly-hez fog vándorolni.

Lassan, de biztosan átálltak rá az elterjedtebb, korábban Google Readerre épülő RSS olvasó app-ok is, pl. a méltán népszerű gReader, és időközben már saját webes felülettel is rendelkeznek. A webes felületük egyébként csinos, nekem mondjuk bajom volt a két legalapvetőbb billentyűvel, az N-nel és a P-vel, de a J/K gond nélkül működik. A webes felületen az egyébként szép elrendezések mellett olyan hasznos feature is van, hogy jelölj olvasottnak "mindent", "mindent ami 1 napnál régebbi", "mindent ami egy hétnél régebbi" - nekem az utóbbi kettő hiányzott a Google-nél, pont az IT hírekkel teli feedeknél.

Az olvasatlan feedek, posztok száma valahogy furcsán alakul, még nem sikerült rájönnöm, hogy mikor melyik számot miért írja ki, számmisztikával foglalkozók szerintem előnyben vannak.

Természetesen saját app-pal is rendelkezik, ami nagyon hasonlít a Flipboardra és nekem nem is jött be annyira, de hál istennek itt már lehet válogatni, mint annó a Readernél. Az IFTTT-ben is rengeteg recept van már, ráadásul saját csatornát is kaptak, ami több megoldást enged, mint ha csak egy RSS feedet tudnánk kicsiklandozni belőle.

Negatívumként említendő a tegnap kapott link, amiben arról írnak, hogy adhatod meg a feed-et a feedly-ben akkor is, ha az valamiért nem értelmezi azt első körben. Reméljük hamarosan erre is lesz hivatalos megoldás.

Összességében továbbra is úgy gondolom, hogy az integráltsága miatt jó alternatíva azoknak, akik eddig a Readert használták, főleg azért, mert ők dönthetnek: a régi app-okat akarják továbbra is használni (persze csak azt, amelyik átállt), vagy egy új felülettel akarnak megismerkedni.

Ha van olyan RSS olvasó, amit már kipróbáltál, és még nem írtunk róla, de szerinted mindenképp érdemes, akkor szóljál, és mi is megnézzük!

A bejegyzés trackback címe:

https://bit.blog.hu/api/trackback/id/tr515378455

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2013.06.26. 14:14:50

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

robertdani · http://robbiedani.tumblr.com 2013.06.27. 10:33:26

Ez klassz, át is cuccoltam rá tegnap de ma behalt a mobilalkalmazás. :-(

Varsányi Martina 2013.06.27. 11:16:09

@robertdani: köszönhetően ennek a bejegyzésnek egy csomóan most álltak át feedly-re és lehet nem bírta a szerver :D Azért ne add fel :)

Zserbózombi 2013.07.02. 11:34:34

Én nagyon régóta ezt használom, még mielőtt szó lett volna a Google Reader megszűnéséről, mert szerettem, hogy be van építve a firefoxomba. Nekem annyira egyértelműen kezelhető, hogy amikor nagy ritkán valamiért a "régibe" kellett visszamenni, sok dolog nehézkesebbnek tűnt. Sajnos az iOS verziója is kicsit macerás volt egy darabig, mert ott se ugyanolyan, mint a firefoxban. :) Az egyik fő probléma vele, hogy bár ez ügyesen behúzta a Google Reader adatait, innen nem tudom kimenteni máshova az rss-eket (még csak tervezik bevezetni ezt a lehetőséget). A másik, hogy amikor az iPadon végigolvasom az új cikkeket, azt a firefox kiterjesztésben újra megtalálom "nem olvasottként" és fordítva. És végül, mostanában eltűnt a kis ikon a képernyő jobb alsó sarkából, amellyel könnyen lehetett felvenni új feedeket, szóval mostanában a copy-paste verzióval lehet csak új feedeket felvenni (habár azt írják, hogy a javítás folyamatban).

És végül egy újabb feed-olvasó, ami firefox-kiterjesztésként töltöttem le: Bamboo (addons.mozilla.org/hu/firefox/addon/bamboo-feed-reader/). Ez majdnem olyan megjelenésű, mint a Google Reader volt, de szintén könnyebben kezelhető.

bbi 2013.07.02. 11:44:30

Nekem valamiért nem mentette át a Google Reader-es adataimat. Valamelyik nap még működött, most meg eltűntek. Takeout-tal mentettem a Reader-ből, viszont most sehol nem találom, hogy a Feedly-be hol tudom ezt importálni. Valaki tud segíteni?
Köszi

rólunk

Mindenről írunk, amiben áram folyik.
Vagy nem.

Ötleted, véleményed van? Küldj nekünk emailben bármit! (Max. kidobjuk.)

bitbloghu@gmail.com

Jelen vagyunk Twitteren és Facebookon is. Ha kisebb hírekről, érdekességekről is szeretnél hallani, kövess minket ott is!

aktív bejegyzések

címkék

1020 (1) 18+ (1) 2012 (1) 3D (12) 3d (2) 4 (1) 610 (1) 820 (1) 920 (1) Ace (1) Ace 2 (1) Ace 3 (1) Ada (1) adakozás (1) adatforgalom (1) adathalász (1) adatvédelem (1) adwords (1) agyhullám (1) ajándék (1) akció (3) album (1) alkohol (1) állás (2) Amazon (3) Android (43) android (5) Anglia (1) angrybirds (3) Angry Birds (1) Anonymous (1) AOL (1) API (1) App (1) app (17) apple (3) Apple (30) apple tv (2) appstore (1) App Store (1) arany (1) ARM (1) arm (1) ASUS (2) Atari (2) atomkatasztrófa (1) autó (1) Avengers (1) baba (1) babakocsi (1) baby (1) baki (1) baktérium (1) bankkártya (1) Barabási Albert-László (1) Battlestar Galactica (1) bejelentés (2) betörő (1) bezár (1) bikini (1) billentyűzet (1) Bing (2) bitcast (47) biztonság (3) BlackBerry (1) Blackberry (1) blizarrd (1) Bluetooth (1) böngésző (1) bőr (1) Borat (1) börtön (1) box.net (1) bryce (1) Budapest (2) Call of duty (1) camera (3) capcha (1) CD (1) cenzúra (4) CES (1) chrome (1) cippo (1) cloud (2) Commodore (1) Convertibles (1) Core (1) crossplatform (1) csalás (1) csőd (1) Curiosity (1) Darpa (1) DataTraveler (1) daz (1) daz studio (1) Desire 500 (1) Desire C (1) Device Manager (1) diablo (1) diákigazolvány (1) diktálás (1) DNS (2) Doctor Who (1) domain (1) DOS (1) DreamWorks (1) Drone (2) Dropbox (4) DuoS (1) e-kormányzat (1) e-vizum (1) elektromos (1) elmélet (1) embedded (1) Enterprise (1) érintőképernyő (1) Észak-Korea (1) Észak Korea (1) EU (1) eureka (1) Európai Unio (1) exoskeleton (1) EyeTap (1) facebook (1) Facebook (13) fail (1) FBI (2) Feedly (1) fegyver (3) Fehér ház (1) fejlesztő (1) felbontás (1) felhő (1) fénykép (1) Fesztivál (1) Fiat (1) Firefox (1) Flickr (2) flipboard (1) földrengés (1) folyadékhűtés (1) fotó (3) Foursquare (2) foursquare (2) frissítés (1) Fukoshima (1) G2 (1) Galaxy (5) Galaxy Tab (1) game (1) gamer (1) gamers (1) games (1) Game of Thrones (1) Gear (1) geek (1) geekanya (1) geek chic (2) geogebra (1) Gépek lázadása (1) Glass (1) gmail (1) GoMiso (1) Google (45) google (4) Google+ (1) Google Books (1) Google Calendar (1) Google Drive (3) Google Fiber (1) Google Glass (2) Google Glasses (2) Google Maps (3) Google naptár (1) Google Play (1) Google Reader (18) google tv (2) görkorcsolya (1) görkori (1) GPS (3) gyerek (2) gyógyászat (1) gyorshír (1) hack (2) hajózás (1) Háj Fájv (1) HAL (1) halo (1) hálózat (1) hexagon (1) hiba (2) hitachi (1) hoax (1) hologram (1) Home (1) Horvátország (2) hotspot (1) HP (1) HTC (5) HTML5 (1) hurrikán (1) HyperX (1) ICS (1) IFTTT (1) iGO (1) IM (1) ingyen (7) ingyenes (1) injekciós tű (1) instagram (3) Instagram (6) Intel (2) intel (1) Intel NUC (1) interjú (1) internet (3) IO (2) ios (1) iOS (12) ipad (3) iPad (3) iphone (2) iPhone (4) iPod (1) Irán (1) írás (1) Iron Man (1) iskola (3) ISP (1) ISS (1) iTunes (1) itunes (1) ivókút (1) Jancsa János (1) Japán (1) japán (1) játék (10) játékosok (1) Java (2) jelszó (2) Joss Whedon (1) jurassic park (1) kamera (1) karácsony (2) káromkodás (1) katasztrófa (1) kategória (1) kávé (1) Kazahsztán (1) kép (1) képek (1) kézírás (1) kiállítás (1) Kickstart (1) Kickstarter (2) kindle (1) Kindle (2) Kingston (2) KitKat (1) Kit Kat (1) Kodak (1) közlekedés (1) közösségi média (1) kupon (1) kütyü (2) LAN-party (1) launcher (1) leap (1) Lego (1) Lenovo (1) Leonard Nimoy (1) LG (4) lg (1) Linus Torvalds (2) Linux (3) lippile (1) LittleBits (1) little printer (1) live (1) Locato (2) London 2012 (1) lopás (1) Louis Vuitton (1) Lovelace (1) Lumia (5) Madakaszkár (1) Magánszám (1) Magyarország (2) Maps (1) Mars (1) MasterCard (1) McAfee (1) McDonalds (1) Medal of Honor (1) Meebo (1) menü (1) mérnök (1) mib (1) Microsoft (14) microsoft (2) Miso (1) mmorpg (1) mobil (5) mobilinternet (3) mobiltárca (1) Mocrosoft (1) monitor (1) Motorola (1) mp3 (1) mp3 lejátszó (1) munka (3) MySpace (1) nanotechnológia (1) napszemüveg (1) NAS (1) NASA (3) nasa (1) National Geographics (1) Navy Seals (1) Németh Kriszta (1) netbook (1) Neus (1) New York (2) Nexus (7) Nexus 4 (1) Nexus 5 (2) Nexus 8 (1) NFC (3) Nokia (8) nook (1) notebook (2) Note 3 (1) NSA (1) Nvidia (2) nyár (1) nyaralás (4) NYPD (1) Office (1) Office 365 (1) okostelefon (3) oktatás (1) Olimpia (1) One (3) One S (1) One V (1) opensource (1) Open Hardware (1) Oracle (2) Oroszország (1) orvos (2) Oyster (1) PadFone (1) panasonic (1) Panasonic (1) paranoid (1) PC (1) person of interest (1) Phone (1) pishing (1) Pixel (1) podcast (8) Pollner (1) pornó (1) portal (1) Portal (1) posterous (1) POV (1) Prince of Persia (1) PRISM (1) programozó (1) protézis (1) QR (1) quadcopter (1) QuickOffice (1) R2D2 (1) RapidShare (1) Raspberry Pi (1) ray (1) RED (1) reklám (3) rémhír (1) rendőrség (1) retina (5) retro (2) RFID (2) rizsfőző (1) roaming (2) robot (3) RSS (1) rss (17) rss olvasó (17) S3 (1) S4 (1) sajtóbejelentés (3) sajtóközlemény (5) samsung (1) Samsung (14) San Francisco (1) scanner (1) SD kártya (1) sennheiser (1) Sensordrone (1) Series 9 (1) sim (1) Siri (1) siri (1) SketchUp (1) Skype (2) smartphone (2) smartwatch (1) Smithonian (1) social media (2) software (1) sony (1) Sony (4) Sony Ericsson (1) SSD (1) startup (1) starwars (1) Star Trek (7) Star Wars (1) steam (1) Steam (2) STEM (1) Steve Jobs (1) Steve Mann (1) Steve Wozniak (1) StreetView (2) Streisand (1) Surface (7) szabadalom (3) szex (1) Sziget (1) szolgáltató (1) szomszéd (1) T-Mobile (3) t-shirt (1) tablet (8) Tablet (1) támadás (1) tanulás (1) tárhely (1) tarifa (1) TBBT (1) TED (1) tegra3 (1) Tegra3 (1) TELE2 (1) telefon (7) Telekom (1) Telenor (2) térkép (3) Tesla (1) teszt (7) tipp (3) Titanic (1) töltő (1) top (1) Törökország (1) Toshiba (1) Transformer (1) Translate (1) Trimble (1) tudomány (2) Twitter (10) twitter (5) tycoon (1) új (1) Ukky (1) ultrabook (2) űrkutatás (1) USB (3) USB3 (1) utazás (1) üvegszál (1) Valve (3) vásárlás (2) Vatikán (1) vélemény (1) verseny (1) vicc (2) videó (2) vietnam (1) Viper (1) vírusírtó (1) víz (2) Vodafone (2) VW (1) Wallet (1) webcam (1) WhatsApp (1) Wi-Drive (1) wifi (2) William Shatner (1) Wil Wheaton (1) winamp (1) Windows (4) Windows 8 (2) windows phone (3) Windows Phone (1) WWDC (1) xbox (2) Yahoo (1) Youtube (3) zene (1) Zuckerberg (3)
süti beállítások módosítása