help-lounge-space[1].jpg

Amikor egy éve hallottam a Google üvegszálas projektjéről, csorgott a nyálam, mint minden kockának. Pedig nincs a világon annyi linux disztro, amit gigabit nettel (letöltés ÉS feltöltés!) streamelni lehetne. Vagy macskavideo. Még a 70$-os ár se riasztott el, pedig most kevesebb, mint a felét fizetem a 120mbit-ért, amit szintén nem használok ki semennyire sem.

Most persze, hogy az úttörő bebizonyította, hogy kell a cucc, szívesen fektet a többi ISP is a technológiába - és kínálja a termékét alacsonyabb áron.

Japánban egy Sony hátszéllel rendelkező szolgáltató ad 2Gbit(!) netet alig több, mint 50$-ért, ami alig 30-40%-kal több, mint amit most fizetek a hússzor lassabb szolgáltatásért. Már az USA-n belül is jelentkeznek a "trónkövetelők": a vermonti telefon cég pont féláron adja a Google-hez képest az azonos minőségű szolgáltatást.

Mindez végső soron azt mutatja, hogy nincs ingyen ebéd sehol sem, de még igazán olcsón se adják, a Google-nek hamarosan engednie kell az árból, ha nem akar alulmaradni a gyorsan reagáló helyi cégekkel szemben egy olyan piacon, amit kvázi saját maga teremtett meg.

Embert ugyan nem nyomtatunk még 3D-ben, de sok minden mást.

Az epizódban elhangzó linkek:

  • WC-n (is) viselni a Google Glasst cool vagy sem? Gawker
  • 10 idegesítő cucc, vagy inkább nosztalgikus élmények? Gyerekeink se fogják látni: Gizmodo
  • Amit viszont látni fognak, és amikre figyelni kell, amíg felnőnek: Index
  • Májtranszplantáció 3D nyomtatóból Gizmodo
  • Wifi hotspot az újságban Engadget
  • 3D seggscanner a tökéletes farmerért. PTO
  • Ingyen domain Mali-ból Guardian
  • 3D nyomtató editor + wifi kütyü a nyomtatóhoz Engadget

A podcast meghallgató mp3-ban, feliratkozhattok rá RSS Feeden keresztül és persze az iTunes-on is.

Előző adások

Intrónk a Baud of Passion.

Kedvenc kanadai űrhajósunk, Chris Hadfield a legújabb youtube videójában azt mutatja meg, hogy készülnek a csodálatos képek az ISS fedélzetén.

whitehouseexplode.jpgA kép illusztráció az Independence Day filmből

Az Associated Press (AP) tegnap Twitteren tette közzé az alábbi hírt: "Breaking: Two Explosions in the White House and Barack Obama is injured.". Az amerikai részvénypiac, a Dow Jones 150 pontot esett, ahogy a hír terjedni kezdett a közösségi hálón.

Szerencsére a hírről hamarosan kiderült, hogy "vicces kedvű" hackerek műve. Az AP tudósítói pár órával a hack előtt pishing, azaz adathalász emailt kaptak.

Adathalászatnak (eredetileg angolul phishing, kiejtése: fising, a fishing=halászat szóra hasonlít) azt az eljárást nevezzük, amikor egy internetes csaló oldal egy jól ismert cég hivatalos oldalának láttatja magát és megpróbál bizonyos személyes adatokat, például azonosítót, jelszót, bankkártyaszámot stb. illetéktelenül megszerezni.

A csaló általában e-mailt vagy azonnali üzenetet küld a címzettnek, amiben ráveszi az üzenetben szereplő hivatkozás követésére egy átalakított weblapra, ami külsőleg szinte teljesen megegyezik az eredetivel.

wiki

A hackért a felelősséget a Syrian Electronic Army vállalta magára, akik a közelmúltban számos nemzetközi hírportál Twitter accountját is feltörték.

Bár már februárban tudni lehetett arról, hogy a Twitter két lépcsős authentikáción dolgozik, alig pár órával a fenti esemény után már a Wired is lehozta, miszerint hamarosan élesítik a funkciót. Ezzel remélhetőleg nem csak a tényleges hackeknek vetnek véget, de a jóféle celeb kifogásnak is, ha valami hülyeséget írtak éppen.

via BBC és Wired

A már egy éve is nagyon vékonynk számító 9-es széria újabb tagja tesztelésen járt nálam és első látásra megnyerte a tetszésemet. Bár a fém külső kemény, fémes belsőt takar, mégis meg tudja dobogtatni egy geek szívét.

Vékony. Ez a gép vékony. A színe gyönyörű – a számomra. Nem fekete, nem fehér, nem alumínium, nem csillog, nem szálcsiszolt. Egyszerűen szép. Akkora, mint egy mappa. Nem, ha beteszem a táskámba, nem szakítja le a vállamat. Woah. Nyissuk ki!

Egy 13,3"-os, 1600x900 felbontású kijelző fogad. Matt. Semmi csillogás, a kijelzőt a fém keret fogja, szorosan. A panel előtt nincs védőréteg sem, magát a panelt fogja a fém keret. A hordozás során elkerülendő a por és szösz összeszedését, az iszonyat vékony káván körbefut egy gumi csík. Egyben ez védi a fém felületeket az összeéréstől és karcolódástól.

900xAvsC.pngAz összemenő káva a titok.

A fenti képen látszik, mennyit faragtak le az előző verzióhoz képest a kávából. Ennek köszönhető, hogy egy a 13 colos kis drágaság egy A4-es lapnál alig nagyobb. Tényleg akkora, mint egy mappa.


Ennyi a különbség egy A4 lap és a Series 9 között.

A 400 nit fényerővel rendelkező kijelző napfényben is olvasható, emellett már nem is kell folyton állítgatni a fényerőt, megteszi a gép magától. Már ha megkérem rá. Engem például rettentően idegesít, amikor a megszokott fényerőről fogja magát és átáll, csak mert egy felhő a napsugarak útjába állt. Ízlés kérdése, nekem jobban bejön, ha én állíthatom.

Az 1600x900-as felbontásra ekkora kijelzőn már azt mondom, hogy nem kell jobb. Egyszerűen feleslegesnek érzem, ez pont jó így. A Windowsban sajnos 3 lehetőség van a nagyítás beállítására (100%, 125%, 150% emlékeim szerint). A 125%-os nagyítás az alapértelmezett, ami nagyon idegesítő alapból. 100%-on minden egy kicsit aprónak tűnhet elsőre, de hozzá lehet szokni. Ubuntun már talán jobb a helyzet, de azt nem volt módom kipróbálni rajta.

Oh, enyhe OCD-vel rendelkezőknek megemlíteném, hogy a kijelző a keretben nem tökéletesen középen van, egy kicsit jobbra el van csúszva. Lehet, hogy csak a nálam lévő példányt ejtették párszor a fejére gyerekkorában, de ki tudja, lehet, hogy ez valakit zavar. Egyébként az illesztési megoldás nagyon tetszik.

A zsanér iszonyatosan erősnek tűnik. Nem most jelent meg a modell, elég sok tesztelő kezei közt lehetett már a gép, mégis stabilan fog a zsanér és nem egyszerű megrázni a kijelzőt. (Mondhatni stabilabb, mint az én ThinkPad-em zsanérjai.)


Szigetes elrendezésű kurzormozgató nyilak.

Ha már ott tartunk, hogy hány kéz járhatott már ezen a gépen: nem látom a billentyűzeten, a tapipadon és a csuklótámaszon ennek nyomát. Sőt, sem a billentyűzet, sem az egér nem tűnik hangosnak (ezt a cikket is rajta gépelem), szóval úgy tűnik, hosszú tesztelés során is kitart.

Már egyáltalán nem ódzkodom a szigetes billentyűzetkiosztástól, sőt, hozzászoktam a saját gépemen. Kicsit féltem ettől a billentyűzettől, elvégre ultrabook és az általam megszokott kis mélyedések sincsenek az egyes gombokon a könnyebb célzás érdekében, mégis kellemeset csalódtam.

A billentyűket ugyan nem kell olyan mélyen lenyomni, mint mondjuk egy szimpla notebook, pláne egy asztali billentyűzethez képest. Érzékeny vagyok a billentyűzetekre, legyen az virtuális vagy valós, de ez megoldás tetszett. Ha ez nem győzött meg, nézd meg a márkaüzletben, milyen érzés ezt a billentyűzetet tapogatni!

Az éjszakai gépelést a bekapcsolható billentyűzet háttérvilágítás segíti, amit sajnos nem volt módom kipróbálni, ugyanis nem volt jogom feltelepíteni a hozzá szükséges drivereket. (Ugyanez igaz a hotkeyekre és a touchpad-re.)

Külön jelzőfényt kapott a CapsLock, a némító gomb, WiFi gomb, FnLock. A Fn funkciógombbal érhető el a menü gomb, a szokásos funkció szolgáltatások (fényerő, hangerő, wifi), van még itt beállításokat megnyit, ventilátort szabályzó gyorsgomb, illetve a funkciógombok szükségesek a Page Up/Down és Home/End gombok eléréséhez is. Sőt, még a PrintScreen is sokadlagos gomb lett. (Az FnLock sajnos ezeket is lockolja, így a kurzormozgató gombok másként viselkednek, ha a lock be van kapcsolva.)

A billentyűkre a Samsung betűtípusával lettek felmázolva a betűk, ami nagyon, de nagyon jól mutat és összhangban van a géppel. Nem tudok mást mondani rá, mint azt, hogy gyönyörű.


Hatalmas tapipad, egybekattanós megoldással.

A taccspad hatalmas, kellemes használni. Mint ahogy említettem, nem kopik. Ahogy más gyártónál már ismerős megoldás lehet, egy felületként kell elképzelni a tapipadot, nagy részén bal kattintásnak érzi a nyomást, jobb alul pedig jobb egérkattintásnak. Multitaccs-képes, ám a driverét ennek sem volt módom feltelepíteni.

Negatívumnak azt tudom felhozni, hogy gépelés közben folyton beleért a bal kezem és kattintásnak érzékelte. Sajnos hardveresen ezzel nem lehet mit kezdeni, egy ultrabookon nincs annyi hely, hogy ezzel trükközni lehessen. Szoftveresen viszont könnyen segíteni lehet rajta, gépelés közben le lehet tiltani a tapipad érzékelését. (Bár nem biztos, hogy az kellemesebb megoldás, engem például lelassít, és az jobban idegesít.)


A tapipad alatt található nyitó rés.

Belül egy második generációs i5-3317U dolgozik 1.7GHz-en, 4 gigányi memória a társa, a szürkeállomány szerepét pedig egy 128 gigás SSD látja el. (Meglepő módon nem Samsung az SSD márkája.) Komolyabb teszteket sajnos nem tudtam rajta végezni, ugyanis a tesztgéphez nem kaptam rendszergazdai jogokat. Így csak videókkal, hordozható programokkal tudtam megizzasztani egy kicsit. (Videokártya tekintetében nem egy bivalyra kell számítani, de a Intel HD Graphics 3000 grafikus processzor megbirkózik az elé állított feladatokkal.)

Mivel vékony a gép, könnyen melegszik. Nem lehet olyan jó a hővezetése, mint egy négyszer ekkora gépnek, itt már járnak rendesen a ventilátorok. Szerencsére ezek hátul helyezkednek el, így alig lehet hallani belőlük valamit. Ettől függetlenül azért lehet. Szépen tepernek, és ha egy kicsit is ferde az asztal, vagy nem vagy eléggé a gép felett, akkor biza áthallatszik a lapátok harca. Néha a jobb csuklótámasz alatt is melegedik, amúgy nem érzékelhető, hogy dolgozna a gép.

Alul található még a hangszóró, ami meglepően hangos és tisztán szól a maga 3 Wattjával. Az úton lévő üzletembernek – vagy akárki másnak  pedig egy 1,3 megapixeles kamera áll rendelkezésére, hogy bármikor látható legyen.

Mindezen tulajdonságoknak köszönhetően a gép szépen muzsikál jópár órán keresztül. A nálam lévő tesztgép mágikus okok miatt volt, hogy csak 80%-ig volt hajlandó feltölteni, utána megmakacsolta magát és egy tapodtat sem ment. Ettől függetlenül 5 óra feletti időt hozott, aminél újabb korában biztosan szebb időket is futott.


A jobb oldali csatlakozók.

Összességében egy nagyon kellemes géphez volt szerencsém, sok kedvem nincs is visszaadni. Az árát felesleges most beírnom, nem egy százezer forintos gép, de folyamatosan megy lefelé az ára. Nekem tetszett, és abban is elég biztos vagyok, hogy akinek egy olyan gépre van szüksége, ami ilyen tudással bír (nem gémer laptop és nem is szerver), az elégedett és boldog lesz a masinával.

Az informatikusok régóta tudják, de talán ez a hitetlenkedő szemét is felnyitja: a világ harmadik legjobb melója szoftver mérnöknek lenni, 10. a rendszerelemző, 38. a programozó.

A CareerCast.com a 200-as listát olyan kritériumok alapján pontozta, mint fizikai igénybevétel, munkahely, jövedelem, stressz és a sansz, hogy másik munkát találj. A mérlegelésben nyilván mély nyomott hagyott a Silicon Valley fenegyerekei által kínált munkahelyek is, mert egy nagyvállalati környezetben bitbirizgáló kolléga kevésbé érzi munkáját a top 50-be valónak.

bundesarchiv_B_145_Bild-F031434-0006,_Aachen,_Technische_Hochschule,_Rechenzentrum.jpg

Egyik tizenkilenc, másik egy híján húsz, avagy mik a különbségek

Szoftver mérnök: a magyar wikipédia még csak nem is ismeri a kifejezést, talán azért, mert Magyarországon magát a képzést is "informatikus mérnöknek" hívják. Általánosságban elmondható, hogy a szoftver mérnök a szoftverre, mint egészre tekint, részt vesz a külalak és a belcsín megtervezésében, a fejlesztésben, az üzemeltetésben és a karbantartásban is.

Rendszerelemző: az a munkatárs, aki a számítógépesített folyamatok problématikáira fényt derít: hol és mennyiben tér el a gépesített folyamat a valódi munkamenettől és ez mennyiben jó vagy káros. Ugyancsak ő az, aki egy még nem gépesített tevékenységnél felméri a munkamenetet, hogy a kész szoftver ezt a lehető legjobban támogassa. Olyan rendszereknél, ahol a számítógép a feladat elvégzése szempontjából többletmunkát okoz, ott nem dolgozott rendszerelmező a szoftver készítésénél.

Programozó: bár a legtöbb programozó akár szoftver (informatikus) mérnöki végzettséggel vagy képességekkel rendelkezik, a fő feladata a szoftvertől elvárt tevékenységet az adott programnyelvben megvalósítani. A mindennapi életben a "fejlesztő", "programozó", de még a "szoftver mérnök" kifejezéseket szeretik egy kalap alá venni, fizetésben nem elhanyagolható különbségek vannak a munkakörök között.

viw WSJ

Míg a budapesti lakosok jó része békésen átaludta a történteket, a hazai "insomniával" küzdő álmatlan twitterezők és facebookozók egyből osztották a hírt, miszerint ma hajnali fél egykor földmozgást észleltek.

foldrenges.png

A közösségi oldalakon lógók mellett, egyből legalább három weboldal is foglalkozott a témával, így az esetleg megrémült ébren levők is gyorsan megtudhatták, mi történt. Egyáltalán félálomban képzelegtek valamit, vagy tényleg elkezdett mozogni a szekrény?

foldrenges.hu legfrissebb információi szerint 5-ös magnitúdójú rengés rázta meg hazánkat 22:28 UTC-kor, azaz helyi idő szerint éjjel fél egy előtt 2 perccel. A rezgés epicentruma Tiszasastól keletre, mintegy 6 km-es mélységben volt.

A rezgést Budapesten, Debrecenben és az ország számos pontján érezni lehetett.

Frissülő és részletesebb információk erre:

A Wikipedia szerint a 4,0‑4,9 magnitúdójú rengés ereje gyenge, a pusztítás mértéke: a csillárok kilengenek, morajlás hallatszik, károk csak ritkán keletkeznek. Ilyen nagyjából évente 6 200 alkalommal következik be.

A mostani is jó példa, nem mindig rossz az, ha az ember tud a világ (vagy akár város) másik végén lévő társától pillanatok alatt információt szerezni. Persze ezután várható megannyi facebook bejegyzés, kép és meme, gondoljunk csak a segitabelugy terjedésére.

3620075946_eb81ef0d2e_q[1].jpgKezdhetném azzal, hogy "amikor én még kislány voltam", akkor nyolcadik osztályban megnézhettük a számítógép termet egy lyukasórán, ahol a kiváltságos 6 ember leült a gép elé, a másik 18 pedig csöndben két tömött sorba rendeződve állt mögöttük. Lányok a hátsó sorba, mert nincs itt semmi érdekes.

Alig 25 évvel később az arány jobb, de az EU-n belül még mindig ott tartunk, hogy a 8-11. osztályosok ötöde soha nem jut gép elé az iskolában. Miközben ma már pénztárosnak, de talán utcaseprőnek se mehet el az, aki ne tudna alapfokon pötyögni a billentyűzeten.

Persze a skandináv államoknak nincs mit szégyelniük, nálunk majd minden gyerekbuksira jut PC-idő az iskolában, míg ugyanezt Cipruson vangy Görögországban csak minden harmadik iskola nyújtja nebulóinak.

A jobb családba tartozó gyerekeknek persze már laptopjuk, netbookjuk, sőt akár tablet-jük is lehet már, amiben megint Skandinávia jár az élen (a 4. osztályos tanulók 10%-a(!) rendelkezik laptoppal), és szomszédunk, Románia slattyog a sor végén (500 diakra jut egy laptop).

Magyarországgal kapcsolatban az egyik legérdekesebb megjegyzés, hogy a számítógépek 75%-a még mindig a számítógép-laborokban található, miközben számos más országban ez az arány akár 20%-ra is csökkenhet. Ezekben az országokban (ahol alacsony számban található számítógép a laborban) a maradék gépek az osztálytermekben vannak.

via Európai Unió

Google_Glass.jpg

Elment a Google esze! Azoké biztosan, akik a Google Glass Project felhasználói szerződését írták!

Teljesen érthető feltételként bekerült az ÁSZF-be, hogy nem adhatod el a cuccot (akkor se, ha megvetted), persze, ne verd fel az árat. Pláne ha ingyen dobták hozzád, mert tetszett nekik az ötleted, akkor ne nyerészkedj egy 1.500$-os cuccon.

De az, hogy még se kölcsön, se ajándékba nem adhatod, mert különben kikapcsolják az egészet.

Értem én, ne nyerészkedj, ne add oda pénzért, ne add oda 100$/napért kölcsön, de hogy a haverodnak nem adhatod egy hétre (ingyen) kölcsön, hogy a Maldív szigeteken csinálja a fotókat, vagy nem lehetsz jó fej a férjeddel, és lepheted meg őt a szülinapjára, azért már túlzás. Pláne, ha kiperkáltál érte 1.500$.

Hé Google, hova lett a "do no evil"?

Elbeszélgettük az időt a számítógép karbantartásának mikéntjéről. Ezt is, mint annyi mást, mindenki másképp csinálja. A "fő" témakörünkre, a kibernetikus emberre ezért kevesebb időnk jutott, de még így elmondatott minden, ami elmondható.

Az epizódban elhangzó linkek:

  • Tavaszi nagytakarítás. A registryt nem kell piszkálni, a cache-től azért megszabadulhatunk. Ha még nem lenne a gépünkön, most se késő vírusírtót felrakni, amit lehetőleg ne csak évente frissítsünk. Egy mentés nem mentés nyelvtörő gyakorlat: menteni kell, mindent ami fontos, lokálisan, mert az gyors, meg a felhőbe, mert az meg elérhető, de ne csak egy dologra (vinyó, szolgáltatás) bízzük azt, ami lényeges. Gizmodo
    • 50Gb Trezorit titkosított felhő a Lifehacker jóvoltából.
    • EncFS a Dropboxhoz. Hak5 video a telepítéséről, használatáról.
  • Kiszolgált DVD olvasóból olcsó HIV analyzáló. Szeretjük az újrahasznosított dolgokat.Verge
  • Agyával csóválja a patkány farkát.Gizmodo
  • Melyik a jobb? A szénszálas mattfekete kéz, ami Luke kezére hasonlít, vagy a Terminátor jellegű protézis? A lényeg, hogy működjön (ha már szükség van rá) és ebben most már egy iPhone app is segíti a rászorulót. Gizmodo

Végszó

A podcast meghallgató mp3-ban, feliratkozhattok rá RSS Feeden keresztül és persze az iTunes-on is.

Előző adások

Intrónk a Baud of Passion.

rólunk

Mindenről írunk, amiben áram folyik.
Vagy nem.

Ötleted, véleményed van? Küldj nekünk emailben bármit! (Max. kidobjuk.)

bitbloghu@gmail.com

Jelen vagyunk Twitteren és Facebookon is. Ha kisebb hírekről, érdekességekről is szeretnél hallani, kövess minket ott is!

aktív bejegyzések

címkék

1020 (1) 18+ (1) 2012 (1) 3D (12) 3d (2) 4 (1) 610 (1) 820 (1) 920 (1) Ace (1) Ace 2 (1) Ace 3 (1) Ada (1) adakozás (1) adatforgalom (1) adathalász (1) adatvédelem (1) adwords (1) agyhullám (1) ajándék (1) akció (3) album (1) alkohol (1) állás (2) Amazon (3) android (5) Android (43) Anglia (1) angrybirds (3) Angry Birds (1) Anonymous (1) AOL (1) API (1) app (17) App (1) Apple (30) apple (3) apple tv (2) appstore (1) App Store (1) arany (1) arm (1) ARM (1) ASUS (2) Atari (2) atomkatasztrófa (1) autó (1) Avengers (1) baba (1) babakocsi (1) baby (1) baki (1) baktérium (1) bankkártya (1) Barabási Albert-László (1) Battlestar Galactica (1) bejelentés (2) betörő (1) bezár (1) bikini (1) billentyűzet (1) Bing (2) bitcast (47) biztonság (3) Blackberry (1) BlackBerry (1) blizarrd (1) Bluetooth (1) böngésző (1) bőr (1) Borat (1) börtön (1) box.net (1) bryce (1) Budapest (2) Call of duty (1) camera (3) capcha (1) CD (1) cenzúra (4) CES (1) chrome (1) cippo (1) cloud (2) Commodore (1) Convertibles (1) Core (1) crossplatform (1) csalás (1) csőd (1) Curiosity (1) Darpa (1) DataTraveler (1) daz (1) daz studio (1) Desire 500 (1) Desire C (1) Device Manager (1) diablo (1) diákigazolvány (1) diktálás (1) DNS (2) Doctor Who (1) domain (1) DOS (1) DreamWorks (1) Drone (2) Dropbox (4) DuoS (1) e-kormányzat (1) e-vizum (1) elektromos (1) elmélet (1) embedded (1) Enterprise (1) érintőképernyő (1) Észak-Korea (1) Észak Korea (1) EU (1) eureka (1) Európai Unio (1) exoskeleton (1) EyeTap (1) Facebook (13) facebook (1) fail (1) FBI (2) Feedly (1) fegyver (3) Fehér ház (1) fejlesztő (1) felbontás (1) felhő (1) fénykép (1) Fesztivál (1) Fiat (1) Firefox (1) Flickr (2) flipboard (1) földrengés (1) folyadékhűtés (1) fotó (3) Foursquare (2) foursquare (2) frissítés (1) Fukoshima (1) G2 (1) Galaxy (5) Galaxy Tab (1) game (1) gamer (1) gamers (1) games (1) Game of Thrones (1) Gear (1) geek (1) geekanya (1) geek chic (2) geogebra (1) Gépek lázadása (1) Glass (1) gmail (1) GoMiso (1) Google (45) google (4) Google+ (1) Google Books (1) Google Calendar (1) Google Drive (3) Google Fiber (1) Google Glass (2) Google Glasses (2) Google Maps (3) Google naptár (1) Google Play (1) Google Reader (18) google tv (2) görkorcsolya (1) görkori (1) GPS (3) gyerek (2) gyógyászat (1) gyorshír (1) hack (2) hajózás (1) Háj Fájv (1) HAL (1) halo (1) hálózat (1) hexagon (1) hiba (2) hitachi (1) hoax (1) hologram (1) Home (1) Horvátország (2) hotspot (1) HP (1) HTC (5) HTML5 (1) hurrikán (1) HyperX (1) ICS (1) IFTTT (1) iGO (1) IM (1) ingyen (7) ingyenes (1) injekciós tű (1) instagram (3) Instagram (6) intel (1) Intel (2) Intel NUC (1) interjú (1) internet (3) IO (2) ios (1) iOS (12) ipad (3) iPad (3) iPhone (4) iphone (2) iPod (1) Irán (1) írás (1) Iron Man (1) iskola (3) ISP (1) ISS (1) itunes (1) iTunes (1) ivókút (1) Jancsa János (1) japán (1) Japán (1) játék (10) játékosok (1) Java (2) jelszó (2) Joss Whedon (1) jurassic park (1) kamera (1) karácsony (2) káromkodás (1) katasztrófa (1) kategória (1) kávé (1) Kazahsztán (1) kép (1) képek (1) kézírás (1) kiállítás (1) Kickstart (1) Kickstarter (2) Kindle (2) kindle (1) Kingston (2) KitKat (1) Kit Kat (1) Kodak (1) közlekedés (1) közösségi média (1) kupon (1) kütyü (2) LAN-party (1) launcher (1) leap (1) Lego (1) Lenovo (1) Leonard Nimoy (1) lg (1) LG (4) Linus Torvalds (2) Linux (3) lippile (1) LittleBits (1) little printer (1) live (1) Locato (2) London 2012 (1) lopás (1) Louis Vuitton (1) Lovelace (1) Lumia (5) Madakaszkár (1) Magánszám (1) Magyarország (2) Maps (1) Mars (1) MasterCard (1) McAfee (1) McDonalds (1) Medal of Honor (1) Meebo (1) menü (1) mérnök (1) mib (1) microsoft (2) Microsoft (14) Miso (1) mmorpg (1) mobil (5) mobilinternet (3) mobiltárca (1) Mocrosoft (1) monitor (1) Motorola (1) mp3 (1) mp3 lejátszó (1) munka (3) MySpace (1) nanotechnológia (1) napszemüveg (1) NAS (1) nasa (1) NASA (3) National Geographics (1) Navy Seals (1) Németh Kriszta (1) netbook (1) Neus (1) New York (2) Nexus (7) Nexus 4 (1) Nexus 5 (2) Nexus 8 (1) NFC (3) Nokia (8) nook (1) notebook (2) Note 3 (1) NSA (1) Nvidia (2) nyár (1) nyaralás (4) NYPD (1) Office (1) Office 365 (1) okostelefon (3) oktatás (1) Olimpia (1) One (3) One S (1) One V (1) opensource (1) Open Hardware (1) Oracle (2) Oroszország (1) orvos (2) Oyster (1) PadFone (1) panasonic (1) Panasonic (1) paranoid (1) PC (1) person of interest (1) Phone (1) pishing (1) Pixel (1) podcast (8) Pollner (1) pornó (1) Portal (1) portal (1) posterous (1) POV (1) Prince of Persia (1) PRISM (1) programozó (1) protézis (1) QR (1) quadcopter (1) QuickOffice (1) R2D2 (1) RapidShare (1) Raspberry Pi (1) ray (1) RED (1) reklám (3) rémhír (1) rendőrség (1) retina (5) retro (2) RFID (2) rizsfőző (1) roaming (2) robot (3) rss (17) RSS (1) rss olvasó (17) S3 (1) S4 (1) sajtóbejelentés (3) sajtóközlemény (5) Samsung (14) samsung (1) San Francisco (1) scanner (1) SD kártya (1) sennheiser (1) Sensordrone (1) Series 9 (1) sim (1) Siri (1) siri (1) SketchUp (1) Skype (2) smartphone (2) smartwatch (1) Smithonian (1) social media (2) software (1) sony (1) Sony (4) Sony Ericsson (1) SSD (1) startup (1) starwars (1) Star Trek (7) Star Wars (1) steam (1) Steam (2) STEM (1) Steve Jobs (1) Steve Mann (1) Steve Wozniak (1) StreetView (2) Streisand (1) Surface (7) szabadalom (3) szex (1) Sziget (1) szolgáltató (1) szomszéd (1) T-Mobile (3) t-shirt (1) tablet (8) Tablet (1) támadás (1) tanulás (1) tárhely (1) tarifa (1) TBBT (1) TED (1) tegra3 (1) Tegra3 (1) TELE2 (1) telefon (7) Telekom (1) Telenor (2) térkép (3) Tesla (1) teszt (7) tipp (3) Titanic (1) töltő (1) top (1) Törökország (1) Toshiba (1) Transformer (1) Translate (1) Trimble (1) tudomány (2) Twitter (10) twitter (5) tycoon (1) új (1) Ukky (1) ultrabook (2) űrkutatás (1) USB (3) USB3 (1) utazás (1) üvegszál (1) Valve (3) vásárlás (2) Vatikán (1) vélemény (1) verseny (1) vicc (2) videó (2) vietnam (1) Viper (1) vírusírtó (1) víz (2) Vodafone (2) VW (1) Wallet (1) webcam (1) WhatsApp (1) Wi-Drive (1) wifi (2) William Shatner (1) Wil Wheaton (1) winamp (1) Windows (4) Windows 8 (2) Windows Phone (1) windows phone (3) WWDC (1) xbox (2) Yahoo (1) Youtube (3) zene (1) Zuckerberg (3)