Jött a nyár, a BitCast pedig eltűnt egy kicsit. Pedig nem így terveztük ám! A visszajelzések miatt – és mivel hiányoltátok az adásokat – összekaptuk magunkat és visszatértünk.

A témákat, híreket most teljes egészében Martina válogatta, még sincs benne 3D! (Na jó, egy kicsit.) Az első adásokhoz híven ismét személyes témával kezdtünk, aztán belevágtunk a hírek darálásába 45 50 percben. Jóból is megárt a sok!

A műsor elején korunk(?) népbetegségéről, a kiégésről beszélgettünk. Bár más szakmákat is érint, az IT különböző ágazataiban észrevétlenül szedi áldozatait, hiszen itt a legtöbb ember egyszerre foglalkozik számítógéppel munkaidejében és szabadidejében is.

Az epizódban elhangzó linkek:

Ugye hiányoztunk?

A podcast meghallgató mp3-ban, feliratkozhattok rá RSS Feeden keresztül és persze az iTunes-on is.

« Előző adások

Intrónk a Baud of Passion.

Ide hirdetést tehetnénk, de nem teszünk, mert jófejek vagyunk.

Nagyapám fillére pontosan vezette a kiadási naplót (a bevételit is, de hát ott kevesebb tétel volt), hazaérte után elővette a határidőnaplót és részletesen felírta, hogy mire mennyi ment el aznap. Hogy mégis hogyan oldotta meg nagymamám a dugi 2 forintosokat fagyira, azt ma már ne feszegessük, maradjunk annyiban, hogy egy időben furcsáltam eme szokását, majd irigyeltem őt azért a kitartásért, amivel évtizedeken keresztül meg tudta mondani, hogy mikor mire ment el a pénze.

Manapság egyszerűbb az élet, nem kell kockás papír, nem kellenek a saját gyártású kategóriák, az ember letölt egy programot és máris büdzsét készít a havi fizuhoz. Lehet ágyúval verébre módszerrel minden kis izét felírni és betervezni, van akinek ez vált be, de az a személy nem én vagyok.

Mégis szeretném tudni, hogy mire megy el a fizum.

Hosszas keresgélés és többszöri feladás után most a One touch expenserrel teszek próbát, és azt kell mondjam, hogy az első hét jó eredménnyel zárult: bár igazából az lesz a mérvadó, ha egy hónap múlva is használom. 

A progi pozitívuma két "one touch" azaz egy érintéses megoldásában rejlik.A program kapott pár widget-et, amiből nekem az vált be, amiről a kamera is elérhető (ebből csak egy van). 

onetouch.png

One Touch Expenser

Fényképezd le, aztán este "lekönyveled"

Ha kapok blokkot, számlát, akkor arról készítek egy fotót. Ha más nem, akkor vagy az összeg marad felismerhető, vagy a cég logója, ami alapján már be tudom azonosítani, hogy miről van szó.

Ha valamiért nem kapok blokkot, akkor egy másik gombnyomásra automatikusan generál egy üres bejegyzést az aktuális időponttal. Ez már elég nagy segítség ahhoz, hogy amikor egy kis időm van (ezzel nem várhatok estig) a pontos összeget megadjam.

Kategóriák helyett címkék

A könyvelés lényegi része a csoportosítás. Ez az, amit szerintem nem érdemes túlságosan elaprózni, illetve nagyon fontos a megfelelő személyre szabás. A program szállít nekünk kategóriákat, de egyrészt angolul van (ami nem akadály), másrészt túl sok kategória van, ami arra ösztönöz, hogy minél aprólékosabb könyvelést készítsek. Én ebben (is) az iteráció híve vagyok: először nagyobb, összefoglaló csoportokat hoztam létre, aztán ha az egyik csoportnál feltűnően magas összegek kerülnek be, akkor azt bontom, ha kell és lehet.

Nálam az alábbi kategóriák szerepelnek jelenleg (csak a saját kiadásaimat könyvelem):

  • háztartás: számlák, bevásárlások, javítások, egyszóval minden, ami azzal kapcsolatos, hogy a háztartás jól működjön. 
  • autó: benzin, casco, kötelező, szervizek, mosás.
  • gyerek: ruhanemű, játékok, bölcsi, egyéb kiadások, ami a gyerkőccel kapcsolatosak (az ételen kívül)
  • extra: gyorskaja, kávé, étterem, szülinapi ajándékok, de most első körben ide kerülnek a műszaki dolgok vásárlása és a fodrász és az új ruha is.
  • tartalék: igyekszem minden nap valamennyit félrerakni és a hónap végén az összes maradék pénzt a takarékszámlára utalni, amit sikerül, azt ide írom fel "kiadásként". Ez az egyetlen kategória, aminek "dagadását" örömmel nézem :)
  • szezonális: szezonális kiadások, mint nyaralás, húsvét, karácsony.

Címkéket (azaz kategóriát) bármikor vehetünk fel újat, például nálunk biztos bejön a "nyaralás", amikor nyaralni megyünk, illetve lehetnek még olyan kiadások, amiket külön akarok gyűjteni és nem az "extra" kategóriába elsüllyeszteni.

Büdzsé

Költségvetést is lehet készíteni, de ezzel nem foglalkoztam, állítólag nem is az igazi. Aki költségvetést akar csinálni, az inkább nézze meg a You need a budget-et. Az egyetlen büdzsé, amit kvázi magamnak felállítok, az a nyaralással kapcsolatos kiadások, erre használom viszont a szezonális címkét, aminek nincs felső határa, de az által, hogy folyamatosan képben vagyok a költéssel, kontroll alatt is tudom tartani.

Tapasztalatom és a pénzügyi tanácsadók szerint is fontos, hogy valamilyen jellegű kontroll alatt tartsuk a kiadás-bevétel egyenlegünket. Hogy ez a kontroll miből áll az véleményem szerint szubjektív megítélés kérdése. Nekem ez jött be, de érdekelne mások véleménye is, ki hogyan tudja megoldani, hogy a hó végén maradjon pénz a pénztárcájában?

Amióta ellopták a bankkátyámat, azóta különösen odafigyelek, hogy hol, hogyan fizetek kártyával, honnan veszek fel pénzt. Igyekszem kamerával védett helyen, a bank épületében megoldani a kérdést, s mégis, az egyetlen ATM-es problémám egy ilyen automatánál történt.

bankautomata

Image credit: catatronic

A csalók már eddig is nagyon profi álcákat raktak az automatákra, többnyire egy extra olvasóból és egy mini kamerából álló kütyüt, amivel minden szükséges adatot megszereztek ahhoz, hogy a kártyát lemásolhassák és a PIN kódunkkal együtt felhasználhassák.

Az alábbi ausztrál hír szerint román csalók vékony kártyaolvasót készítettek, amit az automata kártyaolvasó belsejébe (!) helyeztek el. Ehhez 3D nyomtatóval gyártottak olyan kiegészítőt, ami teljesen beleolvad az ATM kinézetébe és így rejtik el a PIN kód lenyúlásához szükséges kamerát. Annyira sikeresen másolták le az ATM színét és design-ját, hogy nem is ezen buktak le, hanem a bank ügyfelei jelentették be a gyanús tranzakciókat.

via IT News for Australian Business

Amióta az Apple megjelent a piacon az iPad-del, azóta beszél arról mindenki, hogy a tablet kinyírja a PC-t. Bullshit. Most éppen 2 hónapja az Origó vette elő, az olcsó tabletek és a "PC" viszonyában.

"I think there is a world market for maybe five computers"

via

Beszéljünk inkább arról, hogy mi a PC. A wiki szerint "olyan számítógép, amely [...] önálló, egyetlen személy (az ún. végfelhasználó) által kezelt, hordozható méretű gép, saját billentyűzettel, processzorral, operatív memóriával és monitorral". Ebbe ugye klasszikusan az ún. desktop gépek férnek bele (lásd képen), amik az elmúlt 40 évben minimális változáson ment csak keresztül.

723px-Televideo925Terminal[1].jpg

Oké, vannak variációk, hogy desktop vagy torony házas, esetleg a monitorral vagy a billentyűzettel van-e egybecsomagolva a számítógép, de kvázi felismerhető maradt továbbra is.

Sőt, tovább mennék, a fenti leírás alapján bizony ide tartoznak a notebook is(!), pláne ha a hordozhatóságot tényleg szó szerint is értem, amire mondjuk a régi katódsugárcsöves 21"-os monitoros, nagy toronyházas papírnehezékek nem igazán voltak alkalmasak. Igen, cipeltem én is, példának okáért LAN Partyra, de ezzel az erővel akár egy VAX szervert is cipelhettem volna.

Apropó VAX szerver: érdekes módon nem emlékszem olyan cikkekre, hogy PC kinyírná a szervereket (és most tekintsünk el attól, hogy hány cég pakol PC-t a Victor Hugo utcába "szerverként"). Vagy hogy a notebook kinyírja a PC-t, ámbár lehet, hogy volt, de tizeniksz év távlatából nehéz visszaidézni mindent. Mondhatnánk persze azt is, hogy kinyírta, legalábbis a dobozos formát, hiszen ma már egyre csökkenő számban adnak el "klasszikus" személyi számítógépet. Akik ilyet vesznek, azoknak jó okuk van rá, leginkább az, hogy kell. Mert valami olyat tud, amit a notebookok nem. Például bővíthető. Vagy csak simán erősebb, mint a legerősebb notebook, ráadásul negyed annyiba kerül.

notebook.jpg

Ugyanakkor azt valamiért senki sem feltételezi, hogy ahogy a szerver + terminál kombóból PC lett, ahogy a PC-ből notebook, úgy a tablet is csak egy shiftelődés, a mezei juzernek: a fogyasztáshoz elég a tablet, ami ha akarom PC, csak vennem kell hozzá egy kékfogas billentyűzetet.

Arról nem is beszélve, hogy aki tabletet használ, az jó eséllyel használ mást is, ahogy az egyszerű geeknek vagy van saját szervere (o/) vagy legalábbis van egy terminál hozzáférése valaki másnak a szerveréhez (o/), amit természetesen csupa magáncélra használ. Ezzel pedig kvázi körbeért a magánhasználatú számítógépeszközök köre, még mondjuk idevehetnénk a okostelefonokat, amik mostanában kvázi mini tabletként funkcionálnak a telefonálás extra feature-ével, de azért ezzel szépen becsörtetünk a geekbulvarizmus bullshitgenerátorával gerjesztett cikkek sorába.

Felvállalhatónak inkább azt nevezném, ha arról beszélnénk, hogy a jövő PC-je a ma tabletje, hivatkozhatunk az 2001: Űrodüsszeiára (1969), vagy csak simán a Star Trek sorozatra (1987, Next Generationnal kezdődő korszakból), amik azért jóval korrektebben mutatták a jelenünket, mint bármely "hivatalos" "jövőlátó"

A fejlett piacokon az alapfelszereltségű számítógépekkel szemben favorizálják a táblagépeket.

via

A képlet relatív egyszerű, a fejlett piacokon aki akart PC-t venni, az már vett. Egy második PC-re nincs szükség, a meglévők pedig évekig használhatóak. Ha pedig eddig is csak netezésre használták, akkor használható(bb), olcsóbb és mindenekelőtt hordozhatóbb alternatívát jelent a tablet. Ha pedig komolyabb munkára, játékra kell a PC, akkor az alapfelszereltségnél jobb gépekről beszélünk, aminek nem tud (még) alternatívája lenni a tablet, vagy akár a notebook. A tablet a kényelmes ember médiafogyasztásra alkalmas eszköze, couchsurfing magasfoka, amikor elég a virtuális billentyűzet a Facebook, Youtube, Angry Bird szentháromságban. Tegyük továbbá hozzá, hogy a fejlett piacokon nem az alsó kategóriás tabletek hódítanak, hanem az iPad, Samsung Galaxy Tab és Nexus, ami árkategóriában (és teljesítményben is) alkalmasint felveszi a versenyt egy notebookkal.

A fejlődő országokban sokan már nem számítógépen, hanem táblagépen kapcsolódnak először az internetre.

via

Ugyanakkor a fejlődő országokban is a fent emlegetett mezei juzer az, aki számára hirtelen hozzáférhetővé vált a net valószínűleg inkább vesz 49$-ért egy Android tablet-et, mint egy 200$-os PC-t vagy egy 3-400$-os notebookot. Miért? Mert ez az egyik legolcsóbb módja, hogy a virtuális világhálóra csatlakozhasson, ha eddig még nem tette meg, ráadásul a nemzetközi híreknek, reklámoknak és filmeknek köszönhetően ott is iszonyatos kúlsági faktora lehet a tabletnek - épp úgy, mint nálunk.

Mondhatjuk persze, hogy ez a PC halála, de definíciójából és funkciójából adódóan én egy sokkal lassabb öregedési folyamatot jósolok a dobozos PC, külső monitoros PC-knek, aminek végén a notebookok teljesen átveszik a funkciójukat, de ettől még a PC megmarad PC-nek, azaz személyi számítógépnek. Ti hogy látjátok? Lesz PC halál a közeljövőben?

Mielőtt önéletrajzokat kezdünk elemezni és fizetéseket latolgatni, fontos letisztázni, hogy mitől lesz ütős egy önéletrajz. Látva több, mint 1000 önéletrajzot, látszik, hogy az emberek mennyire különbözően kommunikálnak a CV-jükön keresztül, és ezzel mennyire különböző benyomást alakítanak ki leendő munkaadójukban.

Munkahely, a géped előtt ülsz, és lett egy kis időd az céges e-mailedet olvasni. Fejlesztési vezetőként örömmel látod, hogy a jött pár mail a HR-es csajtól is, a csatolmányban pedig önéletrajzok vannak. A fejlesztési divíziótokból régóta hiányzik egy senior programozó és már több, mint egy hónapja próbálnak megfelelő jelöltet találni erre a pozícióra. Így különösen jó hír, hogy jött két CV is.

Az egyik jelölt egy egyoldalas leírást küldött magáról, másikét megnyitva egy tizenpár oldalas önéletrajz tárul eléd, ahol kitér az összes cégnél az egyes projektekre. Mit gondolsz, melyik tetszene neked jobban első ránézése?

10oldalas.jpg

Elárulom: utóbbitól kicsit lefáradsz.

A hatásos önéletrajz

Kétféle önéletrajz létezik.

Az egyiket olyan ember írta, aki röviden leírja, hogy az egyes cégeknél mit csinált és hogy konkrétan mi volt a feladata, mivel dolgozott. A másik fontosnak tartja részletezni minden cégnél az egyes projekteket.

Egy webfejlesztőnek, aki mondjuk PHP-val dolgozik, és a munkaadó cége havonta készíti el más cégek weboldalait, annak fontos lehet a projekt teljes körű részletezése, mint referencia. Leírni viszont azt, hogy a cég, akinek készítettétek a siteot, az mire használja, és mivel foglalkozik, az túlzás. Ez legyen inkább büszkeség, menjen nyugodtan a portfóliódba, amit a neten linkelhető formában tárolsz – már ha a céged engedi, hogy publikálj belsős munkákat.

Egy alapos munkaleírás PDF formájában:

munkatapasztalat_jobb_nagy.pngA másik pedig kulcsszavas, viszont Word dokumentum, látszik benne minden, ha nem megfelelően mentetted:

munkatapasztalat_rosszabb_nagyobb.png

Azt javaslom tehát, hogy alapvetően fogd rövidre a dolgot, és térj a lényegre. Ha lehet, próbálj magadról mindent elmondani 2 oldalban. Törekedj arra, hogy figyelemfelkeltő kulcsszavakat használj.

Legyen ez a két oldal áttekinthető, rendezett. Lehetőleg PDF-et küldj. A .doc-ban küldött dolgok gyakran szétcsúsznak, és ha táblázattal oldottad meg a strukturált külalakot, akkor láthatóak maradnak a táblázat szegélyei, amik irtó zavaróak, nem szépek.

A részleteket és a lelkesedést egyébként is érdemes meghagyni az interjúra. A személyes benyomást úgyis az interjún alakítod ki magadról, a gondolkodásmódodat pedig gyakran táblánál programozós, hangosan gondolkodós feladatmegoldással tesztelik, egyes cégek a lexikálisabb nyelvi elemekre mennek és alap algoritmusokra. (erről bővebben később).

Mi legyen benne, mitől érdekes?

A terjedelem mellett a másik szempont a tartalom. Fel szokták sorolni a programnyelveket, amiket már használtak. Kétféleképpen szokás a skillsetet enumerálni:

  • Az egyik, hogy felsorolod a cégeket, ahol dolgoztál – pályakezdőként a kurzusokat, amiket részt vettél, laborok, önlaborok, bármi amiből sokat tanultál –, és ide minden egyes helynél leírod, hogy milyen keretrendszerekkel vagy szoftvercsomaggal dolgoztál. Például C# / .NET 4.0, custom MVC framework, vagy Java/J2EE Spring és SmartClient.
  • A másik, hogy sorakoztass fel egy skillsetet arról, összességében miket ismersz, mikkel találkoztál már. Nagyon hasznos, ha tudás/tapasztalati szinted szerint kategorizálod őket. (Expert, intermediate, vagy beginner/junior).

Mindkét módszert szokás egy önéletrajzon belül feltüntetni. Összefoglal, átláthatóvá tesz.

Milyen a jó csali, mire harapnak a cégek?

Ezen a ponton jön képbe az a dimenziója a dolognak, ahol viszont érdemes kellően részletesnek lenni, valamint képben lenni azzal, hogy a szakmában mik azok a technológiák, amikre harapnak a cégek.
A használt technológiákra érdemes felhasználni a helyet a papíron, viszont tíznél többet nem érdemes írni.

A részletesség a hozzád való eljutást könnyíti meg, akár egy recruiter cégnek, akár egy fejvadásznak, mint amilyen én is vagyok. A cutting-edge technológiák pedig az értékedet növelik: lehet, hogy te például annyira nem érezted királynak, hogy JavaScriptben Node.js használatával skálázható rendszereket terveztetek és implementáltatok, viszont könnyen lehet, hogy téged emiatt találnak meg, és keresnek majd fel. Így az önéletrajzod egyfajta üzenetként fog szolgálni a leendő munkáltatódnak.

Ami a szakmát illeti: akkor vagy a legértékesebb, hogyha több nyelvet ismersz. Abból látszik, hogy neked a nyelv mindegy igazából, átlátod a dolgokat, gyorsan tanulsz, és értesz a programozáshoz.

A legkeresettebb fejlesztőket gyakran jó gondolkodásukért, algoritmikus, analitikus szemléletükért, és logikájukért szeretik. Amennyiben olyan munkát választasz már az első perctől kezdve, ahol ezeket a skilleket tovább fejlesztheted, nagyon megnöveled a saját munkaerő piaci értékedet – ergo a fizetésed is. Erről később.

(Emelett ha nyitott vagy, szeretsz emberekkel beszélni, de nem trollkodsz, az általában tuti siker.)

Itt az én receptem, amit a tapasztalat szült

Alap adatok – az önéletrajzodban mindenképpen írd bele a következő adatokat magadról:

  • Név, telefonszám, e-mail cím és az aktuális tartózkodási helyed – legalább a város neve.
  • A tanulmányaid. Megkönnyíted mindenki dolgát, ha a kezdés évét beleírod.<
  • Nyelvek.Kétféle ember van: az egyik aki leírja szépen, hogy megszerezte a nyelvvizsgát, xy típúsú és fokozatú. A másik ember az, aki egy szóval mellé írja, hogy hogyan érzi a tudását - jelenleg.

    English – fluent
    German – intermediate

    Véleményem szerint utóbbit érdemes használni. Hitelesen, megfelelő önkritikával. Lehet, hogy letetted 5 éve a középfokú angolt, de az IT nem az a szakma, ahol amiatt fognak több pénzt adni neked, mert papíron vagy jó. Ha régen beszéltél angolul, és inkább csak szakmai cikkeket olvasol idegen nyelven, vagy online játékokban használod a nyelvet, akkor nem biztos hogy fluent az az english. Írd az igazat, így megmarad a hitelességed.

  • A szakmai tapasztalataid – a cégek, ahol dolgoztál, vagy a projektek. (Nem kurzusok, hanem hobbiprojektek, miben voltál benne, kivel mit csináltál, dolgoztatok-e csapatban, versenyek, TDK, stb.)
  • Végül pedig jöhet a skillset felsorakoztatása, amit fentebb részleteztem. Nem több, mint 3 sor.

És a többi, ami jól jöhet:

  • Törj a lényegre! Röviden, lényegre törően. Látszódjon az az önéletrajzodon, hogy konkrétan te mit csináltál már, milyen feladatkörben voltál, és mivel szeretnél foglalkozni a jövőben (3-4 sor).
  • Hobbik – a hobbiprojekteket imádják. Ezek mutatják, hogy nem csak kötelességből kódolsz, hanem szívesen csinálod, amit csinálsz. Elég felsorolni, és egy mondatot írni róluk – interjún úgyis érdeklődni fognak.
  • A kép-kérdés: tegyek képet, vagy ne tegyek képet?

    Az én véleményem az, hogy ha lehet, tegyél képet, és olyat, amin mosolyogsz. A szakmai tudás az, aminek egy önéletrajznak elküldésekor át kell jönnie, azonban akarva-akaratlanul az embernek a kép alapján kialakul egy benyomása rólad. Ez sosem negatív, inkább pozitív irányba lehet lendíteni egy bizalomkeltő mosollyal.

    Egyébként ha nagyon nem találsz magadról képet, vagy nem akarsz csatolni, az is teljesen rendben van. (Nem kell az öltönyös komolyság, IT-ban nem is biztos hogy hiteles, normális, nem éppen egy buliban készített. Azonban ha pl. egy banki informatikai céghez jelentkezel, akkor számít az öltöny, és az interjún megjelenésed is).

  • Motiváció. Én személy szerint valamiért nagyon szeretem, ha valaki leírja, hogy mit szeretne, mi érdekli, mi mozgatja őt. Amennyiben van konkrét célod, azt írd bele bátran, ebben a három-négy sorban el lehet hagyni a formalitást, és ki kell engedni, ami a wishlist-ben van. Ezeket külön file-ban, csatolva küld az önéletrajzod mellett. Egy jó fejvadász hasznát fogja venni.
    Egy hátulütője lehet: ha túlzottan konkretizálod a terveidet, akaratlanul is kizárhatod magad olyan lehetőségekből, amik egyébként lehetséges, hogy érdekesek lettek volna számodra. A jó fejvadászt érdekli, de én személy szerint 4 sorban, külön levélben szeretem megkapni, nem az önéletrajzban.

Személyes skillek

Elcsépeltnek tűnhet leírni, hogy “jó csapatjátékos”, “teljesítményorientált”, vagy “kiváló kommunikációs készség”, azonban láttam már nagyon ütős mondatokat is.

Két kedvencem:

Hatékonyabb vagyok, mint a velem egy pályán lévők 90%-a, 3-szor olyan gyorsan kódolok, fele annyi hibával.

Projekt managerként gatyába rázom a dolgokat: ottlétem alatt az általam bevezetett metódusok X%-ot spóroltak a cégnek a harmadik és negyedik negyedévben.

Persze vissza is nyalhat a fagyi, mert ezek nagyképűségnek tűnhetnek – még ha nem is szánod annak. Egy visszafogottabb mondat néha többet ér:

Én szeretem a struktúrát, rendszerben a dolgozni, agilis módszertanok (scrum, kanban), folyamatosan fejlesztem magam. (Ide írd le a blogokat amiket olvasol, lehetőleg külföldit, plusz Stack Overflow, GitHub profilod, ha annyira jó.)

A munkerőpiacon magadat adod el. Te vagy a saját menedzsered, és te magadnak kell a legjobban ismerned az erősségeid és gyengeségeid. Érhet nagyon sokat a tudásod és a tapasztalatod, ha nem tudod azt bemutatni az első benyomás alkalmával.

Járj el interjúzni, nyerd el más emberek tetszését és vallj kudarcot is. Légy nyitott, figyelj másokat, tapasztalj és légy résen mindig. Ez a siker kulcsa.

Sajnos ennek a cikknek itt a vége.

Ha szeretnél hasonló bejegyzéseket olvasni önéletrajzok, munkaerő piaci kilátások, startupok témakörében, jelezd nekünk! Szívesen fogadjuk a kérdéseket hozzászólásként, illetve a facebook oldalunkon. Ha tetszik, amit csinálunk, kövess minket ott is!

A BitJob szériáról további információkat ebben a bejegyzésben tudhatsz meg.

Új kategóriával, cikksorozattal bővül a BitBlog. A BitJob cikkeiben – mint neve is mutatja – elsősorban az itthoni munkahelyekről, elhelyezkedésről, lehetőségekről lesz szó. A cikksorozatot vivő szerkesztőtársunk pedig nem más, mint Czirják Balázs, aki az IseeQ-nál fejvadász, így jó rálátása van a témakörre. Következzék hát az ő bevezetője!

Nem sokkal azután, hogy egyetemre kerültem, azon kezdtem gondolkodni, hogyan, és mi alapján kerültem én egy műszaki, mérnöki szakterületre. Amit fontosnak láttam, hogy a bűvös felsőoktatási jelentkezési lapra olyan képzés kerüljön, amiben benne van, hogy “Budapest”, “Egyetem”, és “Informatika”. Így kerültem a BME műszaki informatikus szakára.

Vajon másokat a céltudatosság és az informáltság hajtott? Vagy mások is a sötétben tapogatóztak?

Az első éveket követően mindenesetre sokan kiestek az egyetemről közülünk. Ennek ellenére jó páran maradtunk, akik a gyűrjük a keményebbnél keményebb féléveket. Mindannyian abban bízunk, hogy erőfeszítéseink kifizetődnek hosszútávon.

Sokat gondolkodtam, pontosan mi hajt minket, és az érzésem támadt, hogy még ezt illetően is a sötétben tapogatózunk. Éppen ez a kíváncsiság, és frusztráció vezetett odáig engem, hogy kicsit kilépjek a munkaerőpiacra a tanulmányaim mellett, és szélesítsem a látókörömet.

Nagyon szerencsésen alakult az álláskeresés, az egyik magyar fejvadász és networking céghez kerültem, az IseeQ-hoz. Azt a feladatot kaptam, hogy okos, tapasztalt fejlesztőket találjak a piacon, akiket bemutatunk és bejuttatjuk a legkirályabb magyar és nemzetközi IT cégekhez.

Melyik programnyelvben, technológiában kezdjek tapasztalatot szerezni? Melyikben érdemes?

Munkám révén hozzáférést kaptam Magyarország legnépszerűbb álláskereső portáljához és az összes feltöltött önéletrajzhoz. Az előző fél évben nagyjából száz programozóval, vezető fejlesztővel, projekt menedzserrel illetve tesztfejlesztővel interjúztam, mind különböző technológiákban voltak jártasak – Java, C++, C# .NET, PHP, JavScript, Ruby on Rails, beágyazott C, stb.

Látva az (egyébként gyakran eltérő) fejlesztői fizetéseket, a különböző munkakörülményeket és a jobbnál jobb projekteket, az agyam egy kérdés körül kezdett el forogni: melyik programnyelvben, technológiában kezdjek tapasztalatot szerezni? Melyikben érdemes?

Az az érzésem támadt, hogy legtöbbünkben ez a kérdés már ott motoszkál. Az egyik nyári estén ezért fogtam magam, és elkezdtem leírkálni a tapasztalataimat, és összegyűjtöttem néhány minta-önéletrajzot, amik hitelesen tükrözik az informáltság és a tudás fontosságát.

Erről szeretnék egy kis betekintést adni mindenkinek, aki egy kicsit is programozó szeretne lenni – vagy már éppen az – és arról, hogy az egyes nyelveken fejlesztő programozók fizetései között akár százezer forintos különbség is lehet.

Psszt! Jelezd, ha érdekel a téma, és még gyorsabban készítjük a következő részt!

Érdemes lesz hát követni az elkövetkezendő jó pár hétben blogunkat, sok információt fogunk majd átadni. Ha nem akarsz a plusz információkról lemaradni, vagy kérdezni szeretnél tőlünk, iratkozz fel Facebook oldalunkra!

A Microsoft iskolakezdési akciójáról előbb jöhet a sajtóközlemény, utána pedig a számolgatás.

Sajtóközlemény

Tanulás után jöhet a szórakozás

Budapest, 2013. augusztus 6. – Szeptember közeledtével várhatóan egyre több otthoni számítógépre kerül az iskolai feladatok megoldásához ma már nélkülözhetetlen szövegszerkesztő, táblázatkezelő vagy prezentációkészítő. Az Office 365 amellett, hogy tökéletes megoldást nyújt ezen problémákra, és a vele elkészített dokumentumok a felhő segítségével bárhonnan elérhetők, most még a munka utáni édes kikapcsolódáshoz is hozzásegíti a felhasználókat.

Mindazok, akik az Office 365 Otthoni Prémium vagy Egyetemista verzióját vásárolják meg 2013. szeptember 28-ig, 12 havi Xbox Gold Live tagságot kapnak ajándékba. Ennek révén Xbox konzoljukon korlátlanul kiélvezhetik a többszemélyes online játékmódban rejlő lehetőségeket, másoknál korábban tölthetnek le ingyenes játékdemókat, különleges kedvezményekben részesülhetnek, mentett játékállásaikat pedig a felhő alapú technológiának köszönhetően bárhonnan elérhetik.

Az Xbox Live és az Office 365-be tartozó Word, Excel, PowerPoint, OneNote és Outlook programok mellett ráadásul a felhasználók 20 Gb-nyi online SkyDrive tárhelyet, valamint havi 60 perc Skype-hívást kapnak a világ bármely részére.

További információ: http://office.microsoft.com/hu-hu/offer/vasaroljon-egy-office-365-elofizetest-es-12-havi-arany-szintu-xbox-live-tagsagot-kap-ajandekba-FX104049875.aspx

Számoljunk!

Az Office 365 Otthoni Prémium vagy Egyetemista verzióját megvéve kapjuk ugye a kedvezményt. Ezen csomagok árai a következők:

office365_otthoni.pngoffice365_egyetemi.png

Az Otthoni prémium 30 ezer forint egy évre, míg az Egyetemista verzió 24 ezer forint négy évre. Utóbbi nem is hangzik rosszul, ha az egyetemmel külön megállapodás értelmében nem jár a diákoknak az Office csomag.

A BME diákjai pl. ezeket mind elérik, egyes szoftvereket két forrásból is, ingyenesen:bme_msdnaa.png

Az Egyetemi Office 365 egész jó pakk, az alap Word, Excel, PowerPoint, Outlook mellett benne van a OneNote, az Access, illetve a Publisher. Mindezt évi 6000 forintért, ami már azt is maga után vonhatja, hogy a leleményes diák nem kalózkodni fogja a cuccot.

Hozzájárul még ehhez az egy éves Xbox Gold Live előfizetés, ami 12 hónapon át havi 1250 forintba kerülne. Bár ez csak akkor jelent bármit is, ha van Xbox-ja és fontos számára az általa nyújtott plusz funkcionalitás. Ha új SkyDrive felhasználó (azaz nem sikerült anno a 25 gigás csomagot ingyenesen aktiválnia), akkor 7 gigányi tárhelyen gazdálkodhat. Emellé még jön egy évi 10 dollárt kóstáló 20 gigás bővítés, egy évig ajándékba. És ha még ez sem lenne elég, egy nagyjából 144 eurós (havi 12 euróba kerülő) előfizetést kap Skype-on.

skype_csomag.pngSzóval ha a szerény zsebpénzzel rendelkező diák hajlandó kifizetni egyszer 4 évre előre az Office 365 díját, a 24 ezer forintot, ajándék gyanánt hozzávágnak nagyjából 12 * 1250 + 2250 + 43000 forintot, kerekítve mondjuk 60 ezer forintot. Lehet, hogy mindezért magától nem fizetett volna elő, és miután lejár a kedvezmény, esze ágában sem lesz használni, de ki tudja.

Az előző félévben én erőteljesen használtam a SkyDrive ingyenes netes dokumentumszerkesztőjét, amivel egyszerre tudtuk szerkeszteni a doksit, ki asztali Word-ből, ki netről. Jó volt közös munkára és még a Visio fájlokat is szépen lekezelte. Mindezért lehet, hogy még hajlandó is lettem volna kifizetni a 24 ezer forintot. Ha nem kaptam volna meg a sima változatot ingyen. Nem, drága MS ez nem felhívás arra, hogy elvedd ezt a lehetőséget.

Az Otthoni prémium változatnak kissé borsosabb az ára, évi 30 ezer forint mondhatni az ötszöröse az egyetemi változatnak. Viszont 5 gépre telepíthető is, amibe mondjuk az egyetemista "gyermek" is bele vehető, a család többi tagjával együtt. Ez a verzió viszont már kevesebb szoftvert tartalmaz, Access például nem része a csomagnak.

Az akció itt egy éves előfizetésre is vonatkozik, aminek az ára 30 ezer forint (arról nem találtam információt, hogy az egy hónapos előfizetéshez is jár-e az ajándék). Ehhez is ugyanaz az ajándék jár, egy fiókhoz a 20 giga plusz tárhely, Xbox és Skype. Szintén körül-belül 60 ezer forint értékben. 

Összegezve

Mindenki maga döntse el, hogy az aktuális Office verzió megvétele és a mindig legújabb Office-ra történő előfizetés közül melyik éri meg neki a jobban. Az Otthoni és diákverzió például (nem előfizetés!) 42 ezer forintba kerül. Nincs hozzá ajándék, viszont az egy év lejárta után nem kér még több pénzt.

Meg kell nézni az Office 365 által kínált funkciókat és amennyiben megéri, azt választani. Nekem például szimpatikus az Igény szerinti Office szolgáltatás:

Az Igény szerinti Office része egyes Office 365-előfizetéseknek, többek között az Office 365 Otthoni prémium verzióra, az Office 365 Egyetemista verzióra és az Office 365 Kisvállalati prémium verzióra szóló előfizetésnek. Lehetővé teszi, hogy Office-alkalmazásait olyan számítógépen is használja, amelyen az Office nincs telepítve, például egy könyvtárban vagy irodaházban üzemelő gépen, vagy egy ismerősétől kölcsönzött eszközön.

Office – gyakori kérdések 

További információk:

Most már minden Google fiókkal rendelkező számára elérhető az Android Device Manager. A Google biztonsági megoldásával elvesztés esetén a telefon megcsöngethető, ha nem hallható, pozíciója lekérdezhető, vagy lopás esetén akár törölhető is a tartalma. Próbáld ki: Android Device Manager

Screenshot_2013-08-07-20-37-19.pngScreenshot_2013-08-07-20-37-25.png

A Google Play-t futtató eszközökre az Android Device Manager automatikusan feltelepült mostanra, és az internetes kezelőfelület már elérhető. A telefon helyzetének meghatározása és a csöngetés külön beavatkozás nélkül megoldható, míg a telefon tisztára pucolásához engedélyezni kell a Device Managert. Ebben viszont segít a Google és a fent látható képek.

Screenshot from 2013-08-07 20:33:10.png

Később még várható majd egy Androidos alkalmazás is, ami a webes felület által nyújtott funkciókat helyezi a felhasználó kezébe. Így például az egyik elveszett/eltűnt/elbújt kütyüt megkereshetjük a másikkal!

Használható még az Android Lost és a Cerberus is, többek közt. Te mit használsz a telefonod védelmének érdekében?

Szép nap a mai. A HTC Desire 500 bejelenetésével egy napon az LG nagy bejelentést tartott, az új, Optimust nélkülöző családjának megjött a legújabb tagja. Az LG csúcskészüléke a G2 nevet kapta. Nézzük, mit sikerült beletuszkolnia a dél-koreai gyártónak ebbe az igazán vékony péklapátba!

LG_G2_top.jpg

Egyelőre még nem sok tulajdonsága derült ki pontosan, ezek a hivatalosan bejelentett információk:

Belbecs

Processzor: 2,26 GHz-es négymagos Qualcomm® Snapdragon™ 800 processzor
Memória: 32 GB / 16 GB
RAM: 2 GB LPDDR3 800 MHz
Akkumulátor: 3000 mAh

A Snapdragon új, legerősebb 800-as szériájára épülő telefon egyszerre tud nagy teljesítményt hozni és az energiatakarékos megoldásoknak köszönhetően hosszabb ideig üzemelni. A DDR3-as memória egyszerre gyorsabb és energiatakarékosabb. A később részletezett grafikai memória szintúgy takarékoskodik. Mindezt kiegészíti a 3000 mAh akkumulátor (a Samsung Galaxy S4 2600 mAh akksival van felszerelve).

Zománc

Méret: 138,5 x 70,9 x 8,9 mm
Kijelző: 5,2 hüvelykes Full HD IPS (1080 x 1920 pixel / 423 ppi)
Kamera: hátoldali: 13 megapixeles, optikai képstabilizátorral (OIS) / előlapi: 2,1 megapixeles

A kijelző óriási, mint ahogy a felbontás is. A káva viszont kicsi mellette, oldalanként 2,65 milliméter. Emellett az LG által gyártott IPS kijelzők képe színhelyes és a fényerőre sem lehet panaszkodni. A ZeroGap technológiának köszönhetően pedig mind a telefon vékonyabb, mind a felhasználói élmény jobb, mivel a kijelző üvegét érintve olyan, mintha a képet érintené.

Érdekes még emellett a gombok elhelyezése, a kamera optikai stabilizációja és a szoftveres megoldások. A sajtóközlemény elég jóra sikeredett, így azt kommentálnám addig, amíg nem veszem a kezeim közé a készüléket és mondok személyes tapasztalatot.

Sajtóközlemény

Az LG G2 új távlatokat nyit az okostelefonok világában

Több mint 130 szolgáltatónál lesz elérhető az LG legújabb, prémiumkategóriás készüléke

New York, 2013. augusztus 7. - Az LG Electronics (LG) leleplezte a csúcskategóriás LG G2 okostelefont, amely a vállalat prémiumkategóriás mobilkészülékeit felvonultató, új „G” termékcsaládjának első tagja. A készülék világpremierjén közel 700 meghívott vendég vett részt, több mint 30 országból. Az eseményt a New York-i Lincoln Center dzsesszelőadásokról ismert termében, a Frederick P. Rose Hallban rendezték meg. Az LG G2 okostelefon újabb kiváló példája a vállalat felhasználó-központú innovációinak. A felhasználók életmódját és preferenciáit vizsgáló kutatások alapján az LG tervezői olyan okostelefont alkottak, amely ergonomikus kialakításával, könnyű kezelhetőségével és különféle praktikus funkcióival előnyös tulajdonságokat kínál a mindennapi használathoz.

„Meggyőződésünk, hogy napjaink legfontosabb újításai a technológia legfrissebb fejlesztéseinek és a felhasználók elvárásainak ötvözeteként jönnek létre — kezdte köszöntő beszédét Dr. Jong-seok Park, az LG Electronics Mobile Communications Company elnök-vezérigazgatója. — Telefonjaink tervezése során mindig figyelembe vettük a felhasználók észrevételeit és tanultunk is belőlük. Büszkén mutatjuk be fejlesztéseink eredményét, az LG G2 okostelefont, amely az eddigi legizgalmasabb és legsokoldalúbb telefon vállalatunk történetében.”

Lássunk hát neki!

Új távlatok az okostelefonok tervezésében

Az LG G2 mindent egy készülékben ötvöz: a felhasználók kényelmét szolgáló, hasznos és szórakoztató funkciókat rejt. Ellentétben az eddigi gyakorlattal, az LG G2-ben az összes gomb a hátlapon kapott helyet, így ez az első okostelefon, amelynek oldalain egyáltalán nem találunk gombokat. A hátlapgomb (Rear Key) ötlete annak kapcsán merült fel, hogy a telefonok méretének növekedésével a felhasználók egyre nehezebben férnek hozzá a készülék oldalain elhelyezett kezelőelemekhez. Mivel a telefon használata közben a felhasználók mutatóujja eleve a telefon hátlapján van, az ott elhelyezett gombokkal a készülék irányítása sokkal kényelmesebbé válik. A kutatások azt is megmutatták, hogy ezzel a megoldással ritkábban csúszik ki a felhasználók kezéből a telefon, amikor a hangerőt szabályozzák telefonálás közben.

A hátlapon elhelyezett hangerő-szabályozó gombok hosszabb lenyomásával elindítható a QuickMemoTM alkalmazás és bekapcsolható a kamera, így a jegyzetkészítés és fotózás minden eddiginél egyszerűbbé válik. Egy további funkciónak köszönhetően a képernyővel felfelé elhelyezett telefont nem kell felemelni a hátoldalon található ki-/bekapcsoló gomb megnyomásához, mindössze kétszer a kijelzőre kell koppintani, és a KnockON aktiválja a készüléket.

A hátlapon elhelyezett gombokban van ráció, de kíváncsi vagyok, hogy fogják ezt fogadni a vásárlók. Valószínűleg a telefon vékonysága és a káva minimalizálása miatt is szükség volt a gombok áthelyezésére. Az LG beadta emellett a derekát, és amíg az Optimus G-nek még külön kapacitív gombjai voltak a kijelzője alatt, addig a G2 már on-screen gombokat használ. A KnockON pedig remélhetőleg nem fogja csökkenteni túlságosan az üzemidőt. Valószínűleg hardveres megoldásnak köszönhetően ezzel nem lesz probléma.

Maximális szélességű kijelző és verhetetlen teljesítmény

Az LG jelentős újítást valósított meg az 5,2 hüvelykes Full HD kijelző beépítésével, amely a jelenleg kapható legnagyobb, egykezes használatra szánt kijelző a manapság népszerű 2,7 hüvelyk szélességű okostelefonok között. A nagy képernyő nyújtotta vizuális élményt tovább fokozza a kijelző oldalsó részein 2,65 mm-re csökkentett keret, amelyet az LG a Dual Routing technológiájával valósított meg. Mindehhez kiemelkedő grafikai megjelenítést, pontos színeket és tiszta, torzulásmentes képélményt biztosít az IPS technológia.  

Az energiafelhasználás hatékonyságáról a Graphic RAM (GRAM) memória gondoskodik, amellyel állóképek megtekintésekor akár 26 százaléknyi energia takarítható meg, és összességében körülbelül 10 százalékkal növelhető a készülék teljes használati ideje. A telefonban rendelkezésre álló helyet maximálisan kihasználó, nagy teljesítményű 3000 mAh akkumulátornak köszönhetően az LG G2 készen áll az egész napos használatra.

"az LG G2 készen áll az egész napos használatra" – no, erre kíváncsi leszek! Külön jó hír, hogy a grafikus gyorsító nem a telefon memóriáját használja, hanem dedikált memória áll a rendelkezésére. Egyrészt nem foglal helyet a felhasználói memóriából, másrészt amíg a FullHD felbontású kijelző meghajtásához szükséges memóriaterületet írja és olvassa, addig sem foglalja le az alkalmazások elől a memóriát. Így az alkalmazások is gyorsabban töltődhetnek.

Optikai képstabilizátor (OIS) és nagy felbontás a kiváló fényképekért

Az LG G2 okostelefonba épített optikai képstabilizátorral (Optical Image Stabilizer; OIS) a kép nem mosódik el, és tisztább, fényesebb valamint élesebb fotók készítését teszi lehetővé, mozgás közben vagy alacsony fényviszonyok között. Az OIS technológiát alkalmazó, okostelefonba szerelt kamerák nagy része jelenleg 4 és 8 MP közötti képfelbontást kínál. A G2 ezen a téren is élen jár, hiszen a vázból kiemelkedő objektív nélkül, keskeny kivitelben, 13 MP felbontásban teszi elérhetővé az OIS technológiát, továbbá Super Resolution, valamint többpontos AF szolgáltatásaival megőrzi a beállított fókuszt, pontosan úgy, ahogy egy kimondottan erre a célra készült digitális fényképezőgép.

Az LG kamerái eddig nem voltak rosszak, de nem is voltak a legjobbak. Most végre itt is látható a fejlődés, és nem is kicsi. Szerencsére a megapixel háborúban nem szálltak el, a 13 MP kamera bőven elég, a képstabilizátor viszont mindenképpen pozitív.

Hifi hangzás stúdióminőségben

Az utóbbi években megnőtt a kiváló hangminőséget produkáló okostelefonok iránti igény, hiszen a magas minőségű multimédiás tartalmak már számos forrásból elérhetőek mindenki számára. Mivel az okostelefonok sokoldalú szórakozási lehetőségeket kínálnak, a felhasználók — ha játszanak vagy filmet néznek telefonjukon —, mind a hang, mind a kép terén kiváló minőséget várnak el. Az LG G2 az első okostelefon a piacon, amely 24 bit/192 kHz hifi lejátszást tesz lehetővé, reprodukálva a stúdióminőségű hangzást, magasan felülmúlva ezzel a CD-k minőségét. Ennek a fejlesztésnek köszönhetően az LG G2 olyan valósághű hangélményt nyújt, amire okostelefon korábban nem volt képes.

Audiofileknek nagyszerű hír, az átlag felhasználó nem tudom, mennyire fogja észrevenni. Remélhetőleg a hangszórón és a fülhallgatón is jobb minőségű hangot/jelet tud kiadni, így igazán élvezhető hangélményt átadva a tulajdonosnak. (Amúgy hogyhogy az LG most a HTC-vel verseng a javított kamerával és a hangzással? Nem azért, hogy panaszkodjak, ez a felhasználónak csak jó lehet. Ugye?)

Praktikus felhasználói élmény

Kutatások alapján megállapítható, hogy a felhasználók az okostelefonok alapvető szolgáltatásait használják a legtöbbször, így az üzenetküldést, a közösségi oldalakat, az útvonaltervezést és természetesen a telefonálást. Az LG G2 számos szolgáltatást kínál, melyek hozzájárulnak a legnépszerűbb, leghasznosabb feladatok elvégzéséhez, fokozva ezzel a felhasználói élményt:

 

  • Answer Me — Automatikusan csökkenti a hívás hangerejét és kapcsolja a vonalat, amikor a felhasználó a füléhez emeli a telefont

  • Plug & Pop — Opciókat és hasznos szolgáltatásokat javasol fülhallgató vagy USB kábel csatlakoztatásakor

  • Text Link — A szöveges üzenetekben található adatok kijelölhetők és könnyedén a naptárba vagy az emlékeztetőbe menthetők, illetve interaktív térképen megjeleníthetők vagy az interneten kereshetők

  • QuickRemote — Az LG G2 nem csak a népszerű szórakoztatóelektronikai készülékeket képes vezérelni, hanem a hagyományos távirányítókat helyettesítve, több eszköz irányítására képes, mindezt személyre szabható felülettel és billentyűzettel

  • Slide Aside — Húzzon végig három ujjával a megnyitott alkalmazásokon, és azok máris a kijelző oldalához csúsznak, zökkenőmentes megoldást kínálva a párhuzamos feladatkezelésre (multitasking)

  • Guest Mode — Lehetővé teszi, hogy hozzárendeljünk egy második jelszót a készülékhez azért, hogy más felhasználó csak azokat a tartalmakat érje el, melyeket ő hoz létre, vagy amire jogosultságot kap

Sok hozzáfűzni valóm nincs, szerencsére az LG is fejleszti a saját UI-ját, így már nem akarja az ember egyből lecserélni a launchert. Szimpatikus megoldás a Slide Aside és a Guest Mode (gyerek mód), és jó látni, hogy a mobil távirányító a csúcskategóriás készülékekben otthonra lelt. Én már vagy 5 éve (amikor még az infra a mobilokban volt) gondoltam erre, de jobb később, mint soha.

Páratlan teljesítmény az újgenerációs LTE szolgáltatással

Az iparág legfejlettebb mobil lapkakészletével, a Qualcomm® Snapdragon™ 800 processzorral ellátott LG G2 lenyűgöző teljesítménye, részletgazdag grafikája és kiváló hatékonyságú akkumulátora új magasságokba emeli az okostelefon által nyújtott felhasználói élményt. A Qualcomm és az LG között hosszú ideje tartó sikeres együttműködésnek köszönhetően a lapkakészletet sikerült tökéletesen integrálni a hardverrel, maximális teljesítményt és megbízhatóságot biztosítva.

Juhé, nem Tegra és nem csak tervben létező platform, az LG csúcskészüléke végre olyan lehet, amilyennek szánták.

A New York-i, augusztus 7-i világszintű termékbejelentést követően az LG G2 több mint 130 szolgáltató kínálatában válik elérhetővé szerte a világon, az elkövetkező nyolc hétben. A készülék elsőként Dél-Koreában lesz elérhető, majd Észak-Amerikában, Európában és további kulcsfontosságú piacokon. Az okostelefon piacra kerülésének időpontja régiótól és szolgáltatótól függően változik.

Magyar elérhetőségről nem kaptunk információt, de mivel már kaptunk információt a G2-hez passzoló tokról, még mielőtt a mai bejelentés meg lett volna tartva, úgy érzem, hogy hozzánk is jön majd. Remélhetőleg minél hamarabb!

Főbb jellemzők:

  • Processzor: 2,26 GHz-es négymagos Qualcomm® Snapdragon™ 800 processzor
  • Kijelző: 5,2 hüvelykes Full HD IPS (1080 x 1920 pixel / 423 ppi)
  • Memória: 32 GB / 16 GB
  • RAM: 2 GB LPDDR3 800 MHz
  • Kamera: hátoldali: 13 megapixeles, optikai képstabilizátorral (OIS) / előlapi: 2,1 megapixeles
  • Akkumulátor: 3000 mAh
  • Operációs rendszer: Android Jelly Bean 4.2.2
  • Méret: 138,5 x 70,9 x 8,9 mm
  • Színek: Fekete / fehér

LG_G2_640.jpg

A Samsung Galaxy Ace 3 bejelentése után a HTC-től is megjött a középkategóriába szánt telefon specifikációja, nézzük, mit tud a HTC Desire 500! (Mert most a számozás a menő!)

htc-desire-500-family-en-slide-05.png

Specifikáció

Méretek

SIZE: 131.8 x 66.9 x 9.9mm
WEIGHT: 123 g
DISPLAY: 4.3 inch, WVGA

Közepes mérettel és – véleményem szerint pont megfelelő – 4,3"-os kijelzővel jön az új telefon. A kijelző felbontása 480x800-as, ami erre a méretre pont megfelelő. Ha gyorsan frissülő képernyővel jön az 500-as, akkor tökéletesen megfelel az átlag közönségnek, és nem fog "akadozni". Mondjuk ilyen hardverrel ne is akadozzon!

Proci

CPU SPEED
Qualcomm® Snapdragon™ 200, 1.2GHz, quad-core

Ó, igen, középkategóriába már négy mag kell, az alá nem adunk! A Snapdragon 200-as az olcsóbb telefonokba tehető nagyobb teljesítmény arany közepét keresi. A magasabb frekvencián üzemelő proci és az erősebb grafikus gyorsító kellemes felhasználói élményt ad, de bizonyos funkciókat is korlátoz.

Ilyen például a maximális videó felbontás. Hiába a 8 megapixeles kamera, a videó csak 720p lehet (30 fps). Míg az Ace 3 (korlátozott sebességgel ugyan, de) LTE kapcsolódásra is képes, addig a Desire 500 legfeljebb HSPA+-ra lenne képes. (Ebben viszont ne reménykedj, 42 Mbps helyett csodás HSDPA, azaz 7.2 Mbps vár a vásárlókra.) Nem is feltétlenül kell ilyen kategóriába LTE.

Ummmmm

PLATFORM
Android™ with HTC Sense™

friends004.gifValószínűleg 4.1.2-vel vagy 4.2.2-vel jön majd, de igazán meglephetne minket a HTC azzal, hogy a szeptemberi megjelenésre már 4.3-mal fogad a telefon. A Sense viszont majd tartalmazni fogja a One-nal megismert BlinkFeed névre hallgató csodát.

Memória

MEMORY
Total storage: 4 GB, available capacity varies
Expansion card slot supports microSD™ memory card for up to 64GB additional storage (card not included)
RAM: 1GB DDR2

A belső tárhely lehet, hogy egy kicsit kevés lesz, illett volna bele tenni minimum 8 gigát. Ne ezzel spóroljanak már, ha az ember úgyis vesz bele még SD kártyát... A RAM pedig ilyen kategóriában elég, de ha a HTC bejelenti, hogy az egy gigás telefonokat sem fogja frissíteni, akkor sokan ismét morcosak lesznek.

Mobil hallózat

NETWORK
2G/ 2.5G - GSM/GPRS/EDGE:
900/1800/1900 MHz
3G/ 3.5G - UMTS/ HSPA:
900/2100 MHz with HSDPA up to 7.2 Mbps

SIM
microSIM

Boo.

Kapcsolat a külvilággal

SENSORS
Accelerometer
Proximity sensor
Ambient light sensor

CONNECTIVITY

3.5 mm stereo audio jack
Compliant with Bluetooth 4.0
Bluetooth® 4.0 with aptX™ enabled
Wi-Fi®: IEEE 802.11 b/g/n
DLNA® for wirelessly streaming media from the phone to a compatible TV or computer

Juhéé, fényérzékelő. Ezt a Samsung szereti kihagyni, bár a HTC sem mindig teszi a telefonokba. Többire pedig lehet biccenteni, csak a WiFi Direct hiányzik nekem.

Ajudijó, videjó

Sound enhancement
Studio-quality sound with Beats Audio™

CAMERA

8 MP camera with auto focus, LED flash
BSI sensor, Sensor size 1/3.2"
Dedicated HTC ImageChip
F2.0 aperture and 28 mm lens
Smart Flash: Five levels of flash automatically set by distance to subject
Front Camera: 1.6 MP with BSI sensor
720p video recording
Gallery with Video Highlights and HTC Share
Continuous shooting and VideoPic
Slow motion video recording with variable speed playback

MULTIMEDIA
Audio supported formats:
Playback: .aac, .amr, .ogg, .m4a, .mid, .mp3, .wav, .wma
Recording: .aac

Video supported formats:
Playback: .3gp, .3g2, .mp4, .wmv (Windows Media Video 9), .avi (MP4 ASP and MP3)
Recording: .mp4

Nem a HTC One-nal megismert UltraPixel kamera van benne, ez pedig azt jelenti, hogy 8 megapixeles képeket lehet készíteni. A háttérvilágítású érzékelőnek köszönhetően kicsit jobb minőségű képek lőhetőek kevesebb fényben is.

A videó felbontása legfeljebb 720p, mint ahogy azt fentebb is említettem. Kihagyhatatlan szoftveres móka a HTC Zoe, emellett a HTC ImageChip-nek köszönhetően a képek feldolgozása gyorsabb, így valószínűleg HDR képek gyorsabban készíthetőek, videózás közben pedig a pillanatképek külön menthetőek.

Hol is vagyok?

Location
GPS/AGPS

No és hol van az oroszok GLONASS-ja? Már a One V-ben is volt, nem kéne kihagyni.

Szufla

BATTERY
Removable rechargeable Li-polymer battery
Capacity: 1800 mAh
Talk time:
Up to 12.1 hours for WCDMA
Up to 17.8 hours for GSM
Standby time:
Up to 435 hours for WCDMA
Up to 401 hours for GSM

Előre nehéz megmondani, hogy az 1800 mAh akksi meddig fogja bírni. Valószínűleg a Sense-be épített takarékos mód majd szépen visszafogja a procit, így egy-két-három napon keresztül bírja majd a strapát, de ki tudja. Majd a tesztek során kiderül.

Összefoglalva

Egy elég szépen kinéző, jónak mondható tulajdonságokkal rendelkező telefont állított össze a HTC. Minőséginek néz ki, a HTC One szép jellemzői közül örökölt párat. A gyökérül elrendezett kapacitív gombsor (két gombot lehet még egyáltalán gombsornak nevezni?) miatt valakivel el kéne beszélgetni. Biztos vicces ez a megoldás, vagy én nem értem.

Ha kellemes árazással jön majd, akkor ezt is viszik majd valószínűleg, mint a cukrot, bár a HTC szeret egy kicsit többet elkérni, mint a többi gyártó. Egyes jellemzőkben a Samsung középkategóriás újdonsága a csábítóbb, másokban pedig a HTC-é. Azt, hogy kinek melyik a szimpatikusabb, mindenki eldönti maga.

Mi a véleményed a telefonról? Melyik a szimpatikusabb? A Samsung Galaxy Ace 3 vagy a HTC Desire 500?

rólunk

Mindenről írunk, amiben áram folyik.
Vagy nem.

Ötleted, véleményed van? Küldj nekünk emailben bármit! (Max. kidobjuk.)

bitbloghu@gmail.com

Jelen vagyunk Twitteren és Facebookon is. Ha kisebb hírekről, érdekességekről is szeretnél hallani, kövess minket ott is!

aktív bejegyzések

címkék

1020 (1) 18+ (1) 2012 (1) 3d (2) 3D (12) 4 (1) 610 (1) 820 (1) 920 (1) Ace (1) Ace 2 (1) Ace 3 (1) Ada (1) adakozás (1) adatforgalom (1) adathalász (1) adatvédelem (1) adwords (1) agyhullám (1) ajándék (1) akció (3) album (1) alkohol (1) állás (2) Amazon (3) android (5) Android (43) Anglia (1) angrybirds (3) Angry Birds (1) Anonymous (1) AOL (1) API (1) App (1) app (17) Apple (30) apple (3) apple tv (2) appstore (1) App Store (1) arany (1) arm (1) ARM (1) ASUS (2) Atari (2) atomkatasztrófa (1) autó (1) Avengers (1) baba (1) babakocsi (1) baby (1) baki (1) baktérium (1) bankkártya (1) Barabási Albert-László (1) Battlestar Galactica (1) bejelentés (2) betörő (1) bezár (1) bikini (1) billentyűzet (1) Bing (2) bitcast (47) biztonság (3) Blackberry (1) BlackBerry (1) blizarrd (1) Bluetooth (1) böngésző (1) bőr (1) Borat (1) börtön (1) box.net (1) bryce (1) Budapest (2) Call of duty (1) camera (3) capcha (1) CD (1) cenzúra (4) CES (1) chrome (1) cippo (1) cloud (2) Commodore (1) Convertibles (1) Core (1) crossplatform (1) csalás (1) csőd (1) Curiosity (1) Darpa (1) DataTraveler (1) daz (1) daz studio (1) Desire 500 (1) Desire C (1) Device Manager (1) diablo (1) diákigazolvány (1) diktálás (1) DNS (2) Doctor Who (1) domain (1) DOS (1) DreamWorks (1) Drone (2) Dropbox (4) DuoS (1) e-kormányzat (1) e-vizum (1) elektromos (1) elmélet (1) embedded (1) Enterprise (1) érintőképernyő (1) Észak-Korea (1) Észak Korea (1) EU (1) eureka (1) Európai Unio (1) exoskeleton (1) EyeTap (1) facebook (1) Facebook (13) fail (1) FBI (2) Feedly (1) fegyver (3) Fehér ház (1) fejlesztő (1) felbontás (1) felhő (1) fénykép (1) Fesztivál (1) Fiat (1) Firefox (1) Flickr (2) flipboard (1) földrengés (1) folyadékhűtés (1) fotó (3) Foursquare (2) foursquare (2) frissítés (1) Fukoshima (1) G2 (1) Galaxy (5) Galaxy Tab (1) game (1) gamer (1) gamers (1) games (1) Game of Thrones (1) Gear (1) geek (1) geekanya (1) geek chic (2) geogebra (1) Gépek lázadása (1) Glass (1) gmail (1) GoMiso (1) google (4) Google (45) Google+ (1) Google Books (1) Google Calendar (1) Google Drive (3) Google Fiber (1) Google Glass (2) Google Glasses (2) Google Maps (3) Google naptár (1) Google Play (1) Google Reader (18) google tv (2) görkorcsolya (1) görkori (1) GPS (3) gyerek (2) gyógyászat (1) gyorshír (1) hack (2) hajózás (1) Háj Fájv (1) HAL (1) halo (1) hálózat (1) hexagon (1) hiba (2) hitachi (1) hoax (1) hologram (1) Home (1) Horvátország (2) hotspot (1) HP (1) HTC (5) HTML5 (1) hurrikán (1) HyperX (1) ICS (1) IFTTT (1) iGO (1) IM (1) ingyen (7) ingyenes (1) injekciós tű (1) instagram (3) Instagram (6) Intel (2) intel (1) Intel NUC (1) interjú (1) internet (3) IO (2) iOS (12) ios (1) iPad (3) ipad (3) iphone (2) iPhone (4) iPod (1) Irán (1) írás (1) Iron Man (1) iskola (3) ISP (1) ISS (1) iTunes (1) itunes (1) ivókút (1) Jancsa János (1) japán (1) Japán (1) játék (10) játékosok (1) Java (2) jelszó (2) Joss Whedon (1) jurassic park (1) kamera (1) karácsony (2) káromkodás (1) katasztrófa (1) kategória (1) kávé (1) Kazahsztán (1) kép (1) képek (1) kézírás (1) kiállítás (1) Kickstart (1) Kickstarter (2) Kindle (2) kindle (1) Kingston (2) KitKat (1) Kit Kat (1) Kodak (1) közlekedés (1) közösségi média (1) kupon (1) kütyü (2) LAN-party (1) launcher (1) leap (1) Lego (1) Lenovo (1) Leonard Nimoy (1) lg (1) LG (4) Linus Torvalds (2) Linux (3) lippile (1) LittleBits (1) little printer (1) live (1) Locato (2) London 2012 (1) lopás (1) Louis Vuitton (1) Lovelace (1) Lumia (5) Madakaszkár (1) Magánszám (1) Magyarország (2) Maps (1) Mars (1) MasterCard (1) McAfee (1) McDonalds (1) Medal of Honor (1) Meebo (1) menü (1) mérnök (1) mib (1) microsoft (2) Microsoft (14) Miso (1) mmorpg (1) mobil (5) mobilinternet (3) mobiltárca (1) Mocrosoft (1) monitor (1) Motorola (1) mp3 (1) mp3 lejátszó (1) munka (3) MySpace (1) nanotechnológia (1) napszemüveg (1) NAS (1) NASA (3) nasa (1) National Geographics (1) Navy Seals (1) Németh Kriszta (1) netbook (1) Neus (1) New York (2) Nexus (7) Nexus 4 (1) Nexus 5 (2) Nexus 8 (1) NFC (3) Nokia (8) nook (1) notebook (2) Note 3 (1) NSA (1) Nvidia (2) nyár (1) nyaralás (4) NYPD (1) Office (1) Office 365 (1) okostelefon (3) oktatás (1) Olimpia (1) One (3) One S (1) One V (1) opensource (1) Open Hardware (1) Oracle (2) Oroszország (1) orvos (2) Oyster (1) PadFone (1) panasonic (1) Panasonic (1) paranoid (1) PC (1) person of interest (1) Phone (1) pishing (1) Pixel (1) podcast (8) Pollner (1) pornó (1) Portal (1) portal (1) posterous (1) POV (1) Prince of Persia (1) PRISM (1) programozó (1) protézis (1) QR (1) quadcopter (1) QuickOffice (1) R2D2 (1) RapidShare (1) Raspberry Pi (1) ray (1) RED (1) reklám (3) rémhír (1) rendőrség (1) retina (5) retro (2) RFID (2) rizsfőző (1) roaming (2) robot (3) RSS (1) rss (17) rss olvasó (17) S3 (1) S4 (1) sajtóbejelentés (3) sajtóközlemény (5) samsung (1) Samsung (14) San Francisco (1) scanner (1) SD kártya (1) sennheiser (1) Sensordrone (1) Series 9 (1) sim (1) siri (1) Siri (1) SketchUp (1) Skype (2) smartphone (2) smartwatch (1) Smithonian (1) social media (2) software (1) sony (1) Sony (4) Sony Ericsson (1) SSD (1) startup (1) starwars (1) Star Trek (7) Star Wars (1) Steam (2) steam (1) STEM (1) Steve Jobs (1) Steve Mann (1) Steve Wozniak (1) StreetView (2) Streisand (1) Surface (7) szabadalom (3) szex (1) Sziget (1) szolgáltató (1) szomszéd (1) T-Mobile (3) t-shirt (1) tablet (8) Tablet (1) támadás (1) tanulás (1) tárhely (1) tarifa (1) TBBT (1) TED (1) tegra3 (1) Tegra3 (1) TELE2 (1) telefon (7) Telekom (1) Telenor (2) térkép (3) Tesla (1) teszt (7) tipp (3) Titanic (1) töltő (1) top (1) Törökország (1) Toshiba (1) Transformer (1) Translate (1) Trimble (1) tudomány (2) twitter (5) Twitter (10) tycoon (1) új (1) Ukky (1) ultrabook (2) űrkutatás (1) USB (3) USB3 (1) utazás (1) üvegszál (1) Valve (3) vásárlás (2) Vatikán (1) vélemény (1) verseny (1) vicc (2) videó (2) vietnam (1) Viper (1) vírusírtó (1) víz (2) Vodafone (2) VW (1) Wallet (1) webcam (1) WhatsApp (1) Wi-Drive (1) wifi (2) William Shatner (1) Wil Wheaton (1) winamp (1) Windows (4) Windows 8 (2) windows phone (3) Windows Phone (1) WWDC (1) xbox (2) Yahoo (1) Youtube (3) zene (1) Zuckerberg (3)