Szedlák "Kelt" Ádám újságíróval beszélgetett Martina egy különkiadás erejéig dacolva minden nehezítő körülménnyel, mint például megfázással.

ee025016198711e38a8922000a1faffc_7[1].jpg

Ádám egyik kedvenc magyar (újság)írom tech témakörben, kedvelem a stílusát, meg persze azt is, hogy kevés olyan téma van, amihez ne tudna érdemben hozzászólni. Nagyon halványan emlékeztet Váncsa Istvánnak a Számítástechnikában megjelent írásaira, bár annál jóval rövidebb körmondatokat és lényegesen kevesebb logikai bukfenceket használ. Beszélgetésünk kötetlen, kezdetet és véget nem érő, közel két és fél órás felvételéből került adásba egy órácska.

Mire végére értünk a podcastes, teches témáknak, addigra eljutottunk az okos hűtőtől a cerni Hadron ütköztetőn át a geekség lényegéig és közben nem csak autókat vettünk, régiségpiacokat látogattunk, de még lakást is újítottunk fel.

Az epizódban elhangzó linkek:

Ádám, köszönjük!

A podcast meghallgató mp3-ban, feliratkozhattok rá RSS Feeden keresztül és persze az iTunes-on is.

Előző adások

Intrónk a Baud of Passion.

Ide hirdetést tehetnénk, de nem teszünk, mert jófejek vagyunk.

A 2012-es TED előadás óta sokat fejlődött egyik kedvenc projektem, a LittleBits. Olyan legoszerűen összerakható egységekről van szó, amiket egymáshoz mágnessel rögzíthetünk, végeredményként pedig gyerekjáték egyszerűen rakhatunk össze működő áramköröket.

Jelenleg három különböző csomag érhető el, valamint ennek a duplája létezett hosszabb-rövidebb ideig, de a projektben a legszebb az, hogy az egész Creative Common szerzői joggal van fent a neten és maga a hardware is Open Hardware licensz alapján reprodukálható.

Általános iskolás emlékeim alapján mondhatom, hogy bár engem mindig is érdekelt az elektronika, de folyamatosan paráztam attól, hogy ha valamit rosszul rakok össze, akkor tönkremegy egy csomó minden, viszont ha ilyennel "játszhattunk" volna a suliban, akkor tuti addig nyaggatom a szüleimet, amíg meg nem veszik otthonra nekem is.

Remélem hamarosan valamelyik magyar cég is rákattan a gyártásra, és elérhető áron a magyar gyerekek (és felnőttek) rendelkezésére bocsájtja. Addig is terjesszétek az igét, hogy milyen jó a LittleBits-szel tanulni!

.

Bár egy csomó érdekes dolog történt a múlt héten, Android 4.4 KitKat, Samsung bejelentések, de a többi hírt sem hagytuk magára.

Sok, tényleg sok hírt sűrítettünk bele egy órába. Van, amihez talán még a linket sem raktam be, mert a témától elkalandozva mondtunk róla pár szót. Ha ilyet találsz, szólj és előkerítjük a linket! (Szerintem minden link bent van :) - Martina)

Az epizódban elhangzó linkek:

Mondtam, hogy sok hírrel jöttünk.

A podcast meghallgató mp3-ban, feliratkozhattok rá RSS Feeden keresztül és persze az iTunes-on is.

« Előző adások

Intrónk a Baud of Passion.

BTQIADeCUAAJ3WN[1].jpg

Sundar Pichai a Google Android fejlesztésért felelős alelnöke magyar idő szerint tegnap éjjel bemutatta nevén nevezte Twitter accountján a 4.4-es Android verziót. A Bitblog szerkesztőségében kifejezett örömmel fogadtuk a hírt, az Ice Cream után végre megint egy olyan verzió, amit a magyar gyomor is szívesen fogyaszt, s bár nem annyira cuki a figura, mint a Gingerbread, azért a női szakasz már most szaladna a boltba, hogy betárazza a robotot a spájzba  :)

A Kit Kat már gyorsan ki is dobta a maga kis csoki reklámját, gyönyörű mobilos utalásokkal, szinte biztosra vehetjük tehát, hogy a háttérben megelőző tárgyalások zajlottak arról, hogy márkanevet használjon a Google verzió aliasként. Eddig ugyebár csak édesség fajtákról nevezték el az új verziókat, és nem volt egy kvázi csatolt reklámlehetőség, illetve nem egyetlen egy cég tudta csak kihasználni az Android nevében rejlő lehetőségeket.

Részemről csak remélni tudom, hogy nem fog meg lefagyni körülöttem a világ, ha hívást akarok kezdeményezni, mint egy régi Kit Kat reklámban. (Ha valaki tudja melyik "Have a break, have a Kit Kat" utazós, taxis reklámról van szó, kérjük kommentelje meg, mert nem találom se youtube-on, se vimeón)

rólunk

Mindenről írunk, amiben áram folyik.
Vagy nem.

Ötleted, véleményed van? Küldj nekünk emailben bármit! (Max. kidobjuk.)

bitbloghu@gmail.com

Jelen vagyunk Twitteren és Facebookon is. Ha kisebb hírekről, érdekességekről is szeretnél hallani, kövess minket ott is!

aktív bejegyzések

címkék

1020 (1) 18+ (1) 2012 (1) 3D (12) 3d (2) 4 (1) 610 (1) 820 (1) 920 (1) Ace (1) Ace 2 (1) Ace 3 (1) Ada (1) adakozás (1) adatforgalom (1) adathalász (1) adatvédelem (1) adwords (1) agyhullám (1) ajándék (1) akció (3) album (1) alkohol (1) állás (2) Amazon (3) Android (43) android (5) Anglia (1) angrybirds (3) Angry Birds (1) Anonymous (1) AOL (1) API (1) App (1) app (17) Apple (30) apple (3) apple tv (2) appstore (1) App Store (1) arany (1) arm (1) ARM (1) ASUS (2) Atari (2) atomkatasztrófa (1) autó (1) Avengers (1) baba (1) babakocsi (1) baby (1) baki (1) baktérium (1) bankkártya (1) Barabási Albert-László (1) Battlestar Galactica (1) bejelentés (2) betörő (1) bezár (1) bikini (1) billentyűzet (1) Bing (2) bitcast (47) biztonság (3) BlackBerry (1) Blackberry (1) blizarrd (1) Bluetooth (1) böngésző (1) bőr (1) Borat (1) börtön (1) box.net (1) bryce (1) Budapest (2) Call of duty (1) camera (3) capcha (1) CD (1) cenzúra (4) CES (1) chrome (1) cippo (1) cloud (2) Commodore (1) Convertibles (1) Core (1) crossplatform (1) csalás (1) csőd (1) Curiosity (1) Darpa (1) DataTraveler (1) daz (1) daz studio (1) Desire 500 (1) Desire C (1) Device Manager (1) diablo (1) diákigazolvány (1) diktálás (1) DNS (2) Doctor Who (1) domain (1) DOS (1) DreamWorks (1) Drone (2) Dropbox (4) DuoS (1) e-kormányzat (1) e-vizum (1) elektromos (1) elmélet (1) embedded (1) Enterprise (1) érintőképernyő (1) Észak-Korea (1) Észak Korea (1) EU (1) eureka (1) Európai Unio (1) exoskeleton (1) EyeTap (1) Facebook (13) facebook (1) fail (1) FBI (2) Feedly (1) fegyver (3) Fehér ház (1) fejlesztő (1) felbontás (1) felhő (1) fénykép (1) Fesztivál (1) Fiat (1) Firefox (1) Flickr (2) flipboard (1) földrengés (1) folyadékhűtés (1) fotó (3) foursquare (2) Foursquare (2) frissítés (1) Fukoshima (1) G2 (1) Galaxy (5) Galaxy Tab (1) game (1) gamer (1) gamers (1) games (1) Game of Thrones (1) Gear (1) geek (1) geekanya (1) geek chic (2) geogebra (1) Gépek lázadása (1) Glass (1) gmail (1) GoMiso (1) google (4) Google (45) Google+ (1) Google Books (1) Google Calendar (1) Google Drive (3) Google Fiber (1) Google Glass (2) Google Glasses (2) Google Maps (3) Google naptár (1) Google Play (1) Google Reader (18) google tv (2) görkorcsolya (1) görkori (1) GPS (3) gyerek (2) gyógyászat (1) gyorshír (1) hack (2) hajózás (1) Háj Fájv (1) HAL (1) halo (1) hálózat (1) hexagon (1) hiba (2) hitachi (1) hoax (1) hologram (1) Home (1) Horvátország (2) hotspot (1) HP (1) HTC (5) HTML5 (1) hurrikán (1) HyperX (1) ICS (1) IFTTT (1) iGO (1) IM (1) ingyen (7) ingyenes (1) injekciós tű (1) Instagram (6) instagram (3) intel (1) Intel (2) Intel NUC (1) interjú (1) internet (3) IO (2) ios (1) iOS (12) ipad (3) iPad (3) iPhone (4) iphone (2) iPod (1) Irán (1) írás (1) Iron Man (1) iskola (3) ISP (1) ISS (1) iTunes (1) itunes (1) ivókút (1) Jancsa János (1) Japán (1) japán (1) játék (10) játékosok (1) Java (2) jelszó (2) Joss Whedon (1) jurassic park (1) kamera (1) karácsony (2) káromkodás (1) katasztrófa (1) kategória (1) kávé (1) Kazahsztán (1) kép (1) képek (1) kézírás (1) kiállítás (1) Kickstart (1) Kickstarter (2) kindle (1) Kindle (2) Kingston (2) KitKat (1) Kit Kat (1) Kodak (1) közlekedés (1) közösségi média (1) kupon (1) kütyü (2) LAN-party (1) launcher (1) leap (1) Lego (1) Lenovo (1) Leonard Nimoy (1) lg (1) LG (4) Linus Torvalds (2) Linux (3) lippile (1) LittleBits (1) little printer (1) live (1) Locato (2) London 2012 (1) lopás (1) Louis Vuitton (1) Lovelace (1) Lumia (5) Madakaszkár (1) Magánszám (1) Magyarország (2) Maps (1) Mars (1) MasterCard (1) McAfee (1) McDonalds (1) Medal of Honor (1) Meebo (1) menü (1) mérnök (1) mib (1) Microsoft (14) microsoft (2) Miso (1) mmorpg (1) mobil (5) mobilinternet (3) mobiltárca (1) Mocrosoft (1) monitor (1) Motorola (1) mp3 (1) mp3 lejátszó (1) munka (3) MySpace (1) nanotechnológia (1) napszemüveg (1) NAS (1) nasa (1) NASA (3) National Geographics (1) Navy Seals (1) Németh Kriszta (1) netbook (1) Neus (1) New York (2) Nexus (7) Nexus 4 (1) Nexus 5 (2) Nexus 8 (1) NFC (3) Nokia (8) nook (1) notebook (2) Note 3 (1) NSA (1) Nvidia (2) nyár (1) nyaralás (4) NYPD (1) Office (1) Office 365 (1) okostelefon (3) oktatás (1) Olimpia (1) One (3) One S (1) One V (1) opensource (1) Open Hardware (1) Oracle (2) Oroszország (1) orvos (2) Oyster (1) PadFone (1) Panasonic (1) panasonic (1) paranoid (1) PC (1) person of interest (1) Phone (1) pishing (1) Pixel (1) podcast (8) Pollner (1) pornó (1) Portal (1) portal (1) posterous (1) POV (1) Prince of Persia (1) PRISM (1) programozó (1) protézis (1) QR (1) quadcopter (1) QuickOffice (1) R2D2 (1) RapidShare (1) Raspberry Pi (1) ray (1) RED (1) reklám (3) rémhír (1) rendőrség (1) retina (5) retro (2) RFID (2) rizsfőző (1) roaming (2) robot (3) rss (17) RSS (1) rss olvasó (17) S3 (1) S4 (1) sajtóbejelentés (3) sajtóközlemény (5) Samsung (14) samsung (1) San Francisco (1) scanner (1) SD kártya (1) sennheiser (1) Sensordrone (1) Series 9 (1) sim (1) siri (1) Siri (1) SketchUp (1) Skype (2) smartphone (2) smartwatch (1) Smithonian (1) social media (2) software (1) Sony (4) sony (1) Sony Ericsson (1) SSD (1) startup (1) starwars (1) Star Trek (7) Star Wars (1) steam (1) Steam (2) STEM (1) Steve Jobs (1) Steve Mann (1) Steve Wozniak (1) StreetView (2) Streisand (1) Surface (7) szabadalom (3) szex (1) Sziget (1) szolgáltató (1) szomszéd (1) T-Mobile (3) t-shirt (1) Tablet (1) tablet (8) támadás (1) tanulás (1) tárhely (1) tarifa (1) TBBT (1) TED (1) Tegra3 (1) tegra3 (1) TELE2 (1) telefon (7) Telekom (1) Telenor (2) térkép (3) Tesla (1) teszt (7) tipp (3) Titanic (1) töltő (1) top (1) Törökország (1) Toshiba (1) Transformer (1) Translate (1) Trimble (1) tudomány (2) Twitter (10) twitter (5) tycoon (1) új (1) Ukky (1) ultrabook (2) űrkutatás (1) USB (3) USB3 (1) utazás (1) üvegszál (1) Valve (3) vásárlás (2) Vatikán (1) vélemény (1) verseny (1) vicc (2) videó (2) vietnam (1) Viper (1) vírusírtó (1) víz (2) Vodafone (2) VW (1) Wallet (1) webcam (1) WhatsApp (1) Wi-Drive (1) wifi (2) William Shatner (1) Wil Wheaton (1) winamp (1) Windows (4) Windows 8 (2) Windows Phone (1) windows phone (3) WWDC (1) xbox (2) Yahoo (1) Youtube (3) zene (1) Zuckerberg (3)