Jubileumi 20. adás, amit két nap vettünk fel, hogy utána egy gyenge wifis utazás miatt a bejegyzés csak lokálisan létezzen. Cserébe viszont igazi hírsaláta: az Apple-től az Androidon át a farokig lesz itt minden, mi szem-szájnak ingere.

Az epizódban elhangzó linkek:

Reméljük nektek is annyira tetszik, mint amennyire nekünk tetszett a felvétel.

A podcast meghallgató mp3-ban, feliratkozhattok rá RSS Feeden keresztül és persze az iTunes-on is.

« Előző adás

Intrónk a Baud

Ide hirdetést tehetnénk, de nem teszünk, mert jófejek vagyunk.

Dani bevonult a BME stúdiójába, Martina továbbra is bonni tudósítóként jelentkezik. Ez az epizód a Rádió Pozitívben, a BME saját rádiójában is műsorra került.

A műsor a Google körül forgott, de azért szóba került a Microsoft mobil verése és egy tartásjavító rezgő háló is, amit Dani következetesen hívásfogadó jelzővé akart hackelni.

Az epizódban elhangzó linkek:

Diana von Fürstenberg Google Glass-szel mutatta be legújabb kollekcióját.

Google wifi New Yorkban - iOS, BlackBerry és Windows Phone készülékek kizárva.

Java -> Objective C fordító a Google-től. Kódolj szimplán, keress pénzt duplán.

Zuckerberg szerint kár volt HTML5-ben csinálni a Facebook app-et.

Instagram versenytársat vett a Google.

Vibrátor a ruha alá: rossz tartású geekeknek.

Veri a mobilt a Microsoft.

 

A podcast meghallgató mp3-ban, feliratkozhattok rá RSS Feeden keresztül és persze az iTunes-on is.

« Előző adás

Intrónk a Baud of Passion.

Kidobta a Google-t az Apple, ez nem új hír, viszont tegnap a Gizmodora pár screenshot is kikerült. A kedvencem a Szabadság szobor, de a hidak elmosódott képei is "érdekesen" hatnak.

David Gustav

Dan Frommer

Mivel a Gizmóra egy Google Earth kép került ki, kerestem egy Google Maps 3D képet. Ez nem a street view, hanem a modell kép, ami messze nem annyira szép, mint a street view-s verzió, viszont a tájékozódáshoz használható. Sőt, a tájékozódáshoz a 3D se kell.

wiki

Softpedia

via Gizmodo

Elcsúsztunk, nem kicsit, nagyon. Egy klassz interjúra készültünk, ami nem jött össze, ezért ezen a héten duplázunk. Megint szervizeltünk, szidtuk a Lenovot és kakaó biztos lemosható Logitech keyboardról álmodunk.

Szervizben jártunk, mi tartozik a használatból eredő kopásba és mi nem? Dani Nokiát simogatott és Windows 8-at szelídített (szeretett volna), valamint tippeket adott, hogy milyen középkategóriás Androidot kellene venni. Martina az iPhone 5-ről akart beszélni (neki sikerült :)).

Az epizódban elhangzó linkek:

 

Elmúlt a nyári szünet, meg a tavaszi lazulásnak is vége, kezdődnek a dolgos hétköznapok, mi pedig próbáljuk megtalálni a munka (tanulás) - szabadidő - és hobbi háromszögben a harmóniát.

A podcast meghallgató mp3-ban, feliratkozhattok rá RSS Feeden keresztül és persze az iTunes-on is.

« Előző adás

Intrónk a Baud of Passion.

Bizony, a kemény 1 óra 19 perces előző adástól mi is megijedtünk, így áttérünk a 40 perces részekre. Van, hogy még az is bőven sok. A jóból is megárt a sok!

Bokros teendőim miatt most Martina megszokott hírsalátájából szemezgetünk, igyekeztünk minél frissebb leveleket kiválasztani.

A podcast meghallgató mp3-ban, feliratkozhattok rá RSS Feeden keresztül és persze az iTunes-on is.

« Előző adás

Intrónk a Baud of Passion.

Ki tudja, mióta tervezgetjük, hogy egyszer erőt veszünk magunkon, és igenis áttérünk a csütörtökönkénti podcastelésre. Sikerült! Íme az első csütörtöki adás. Nem szabad azt hinni, hogy az előző rész óta eltelt pár nap alatt nem történt semmi, újabb hírcsokorral – vagy ahogy Martina nevezni szokta: hírsalátával – jelentkezünk, jelen esetben hárman.

Nem tudom, hányszor mondtuk ezt ebben a felvételben: "Nem tudom.". Nem azért, mert aranyhallal vetekszik a memóriánk, egyszerűen csak annyi információ áraszt el minket, hogy nehéz mindennel képben lenni. Bár lehet, hogy csak az átdolgozott nap utáni, esti felvétel az oka? Nem tudom.

  • Ha már többen írtak róla, miért ne beszélnénk erről a témáról? Gyönyörű social engineering példa, amiből lufi kerekedik. – Plastik: Az igazi film és Index: Veszélyes felhőben tárolni az adatokat?
  • Fun fact: Üldözik a WiFi HotSpot-okat az Olimpián, de miért? – Gizmodo
  • Mondd szépen: háromdéesikszel! Újabb Nintendo kézi kozol, de minek? – Index
    • Az új konzol dobozában már nem találsz töltőt. Mi az, hogy egy konzol dobozában nincs egy nyamvadt kábel? Ismerős a helyzet?
  • Válik a YouTube és az iOS, de kinek lesz ez jó? Üldözi az Apple a Google szolgáltatásokat, vagy tényleg csak a licenszelés van a háttérben?
  • Martina már mióta mondja, hogy már rég definiálva lett a táblagép kinézete, de ez nem hatja meg a bírót. Az sem, ha ezt a Samsung mondja. – Nem prior art a Space Odyssey
  • Hah, az Apple mintájára(?) most a Google is csinál valamit a podcastokat kezelő alkalmazásával. Törli. Nem is akkora nagy kár érte, csak az a baj, hogy jó ingyenes alternatívája nincs nagyon. Sőt, nem csak a Listen-t zárja be, úgy tűnik, nyár végi nagytakarítást csinál. – Google discontinues Listen podcast app, Google Apps for Teams, and Google Video for Business
  • Védeni akarja a képeinket a McAfee a Facebookon, de egyelőre homályos, hogyan is akarják ezt elterjeszteni. Épp úgy, mint a képek maguk, ha illetéktelenek akarják megnézni. – Másolásvédelemmel látja el fotóinkat a Facebook, ha kérjük

A podcast meghallgató mp3-ban, feliratkozhattok rá RSS Feeden keresztül és persze az iTunes-on is.

« Előző adás

Intrónk a Baud of Passion.

BRÉKING, szöprájsz epizód. Hallgatói kérésre átköltöztettük adásunkat, így a lelkes magyar podcasthallgatónak minden napra juthat egy mese. Nem csak ezért váltottunk: így sokkal frissebb, ropogósabb híreken csámcsoghatunk. Kevesebb idő megy el a podcastra, és többet írhatunk nektek. Profit.

Martina, Artúr és szerény személyem a mostani alkalommal a hírek világába tesz látogatást. Van itt minden, kis mértékű olimpia, sötét árnyak fegyverekkel, shopingolás nagyok módjára, kisebb apróságok, és persze nem hagyhatjuk ki az Apple és baráti körének újabb történéseit.

  • Olimpia – nem kell félni, tudjuk, hogy már mindenhonnan ez csöpög, gyorsak leszünk és fájdalommentesek.
  • Felvásárlások és (tovább)fejlesztések örülünk, nem örülünk a felvásárolt startupoknak?
    • Sparrow felvásárlás / startup programokért fizetni, avagy a nagy halakat is megeszik reggelire.
    • Feedburner (nem) fejlesztése
  • Fegyverek, fegyverek mindenhol. Elég félelmetes ez a két hír egymás után?
    • 3D-ben nyomtatott fegyver alkatrészek, engedély nélküli fegyvergyártás. Extremetech
    • Szó szerint gyerekjáték kinyitni a fegyvertartó szekrényt. [videó] Gizmodo
  • Almaszósz Apple with friends
    • 12"-os Samsung "Retina-like" tablet. Vajon ezt minek nevezik majd? Engadget
    • Mindenki vesztett, csak az iOS nyert (2011 Q2 vs 2012 Q2). Miért? Engadget
  • Hírmorzsák
    • A modern zene hangosabb. Meglepő? Engadget
    • A végén elvesztünk a nullákban. Mennyibe fájna, ha Iron Man akarnál lenni? Gizmodo

A podcast meghallgató mp3-ban, feliratkozhattok rá RSS Feeden keresztül és persze az iTunes-on is.

« Előző adás

Intrónk a Baud of Passion.

Bevezettük a sheldonizmus fogalmát a trollkodás egy új verziójára, amit Martina követett el, avagy if (igaz_a_feltételem) {nyaljunk_fagyit = 1;}.

Az első pár percben elhangzott egy kis programozói kód, ami szóban érthetetlen, leírva meg így néz ki:

if (ezt_állítom == true) {
if (másik_állítás == false) {
   ez_a_véleményem = true;
}
}

A műsor elejét megértők között egy korsó sört sorolunk ki (amennyiben a megfejtő még nem múlt el 18, úgy egy bögre kakaóra a vendégünk :))

Az epizódban elhangzó linkek:

A ti autótok iPhone (iPod, iPad) kompatibilis?

A podcast meghallgató mp3-ban, feliratkozhattok rá RSS Feeden keresztül és persze az iTunes-on is.

« Előző adás

Intrónk a Baud of Passion.

Az uborkaszezonban nagyítóval vadásztunk az izgalmas hírekre, erre annyit találtunk, hogy bele se fért az adásba. Beszéltünk a @facebook botrányról, arról, hogy miért támadja a Nokia a Samsungot és még sok másról. Nagyon sok másról.

A podcast meghallgató mp3-ban, feliratkozhattok rá RSS Feeden keresztül és persze az iTunes-on is.

« Előző adás

Intrónk a Baud of Passion.

Az USA-ban beárazták az ASUS Transformer termékét, a 64G-s verziót 600$-ra címkézték fel.

asus-transformer-padinfinity04-1330331607[1].jpg

Ennyi pénzért egy WiFi-s, 64GB háttértárolós, NVIDIA Tegra 3-mal szerelt gépet kapunk, 1.920x1.200-es felbontású 10 colos Super IPS+ képernyővel.

Közben még mindig csak találgatások vannak a Microsoft Surface áráról, a TheNextWeb szerint a fenti Transformerrel összehasonlítható verzió valószínűleg szintén 600$-ért kerül majd a virtuális boltok polcaira. 

Emlékeztetőül az RT szintén WiFi-s, NVIDIA Tegra 3-mal szerelt gép, 1.366×768 felbontással, s ha igaza van a TNW-nek, akkor ezért a pénzért csupán 32GB háttértárat kapunk.

Az ár és a hardware még persze nem sorsdöntő, ott van a használhatóság is. Irodai szinten a legelterjedtebb a Microsoft, magáncélokra egyre elterjedtebb az OSX, 2012 viszont még mindig nem a Linux éve, de ettől még az Android nem nagyon fog labdába rúgni, akkor már inkább Chromium. 

Valószínűbb inkább, hogy a Transformer hype-pal felmérték a software/hardware gyártók az igényt, és ahogy az EEE PC után volt, tömegével fognak jönni a jóval olcsóbb tabpadok (tablet notepad). Ahogy a netbooknál, úgy én itt is inkább a Microsoft térnyerését jósolnám, mint a Linux/Android vonalat.

Microsoft Surface RT specifikáció

OS: Windows 8 RT
Processzor: NVIDIA® Tegra® 3
Méret: NA x NA x 9.3mm, 676g
Memória: NA
Cloud: NA
Kapcsolat: WiFi
Képernyő: 10.6” ClearType HD Display (1.280 x 720 pixels)
Kamerák: NA
Interfész: microSD, USB 2.0, Micro HDMI, 2×2 MIMO antenna
Áramellátás: tabletként 31.5W
Egyéb funkciók: GPS, VaporMg Case & Stand

ASUS Transformer specifikáció

OS: Android™ (1) 4.0 Ice Cream Sandwich (ICS)
Processzor: Qualcomm® MSM 8260A Snapdragon™ S4 Krait Dual-core 1.5Ghz CPU(3G ) NVIDIA® Tegra® 3 Quad-core T33@ 1.6GHz (WIFI)
Méret: 263 × 180.8 × 8.5mm, 598g
Memória: DDR3L 1GB / Storage: 32/64GB
Cloud: 8GB of ASUS WebStorage for life
Kapcsolat: 802.11 b/g/n, Bluetooth v3.0, A2DP
Képernyő: 10.1" WUXGA Full HD (1920 × 1200) LED Backlit screen with 10-finger multi-touch, Super IPS+ display with 600 nits brightness 
Kamerák: Rear 8MP Auto-focus w/LED Flash, F/2.2 Aperture, 1080p video recording 
Front 2MP for video conferencing 
Interfész: 2-in-1 Audio Jack (Head Phone / Mic-in) / 1 × Micro-D HDMI 1.4a port / 1 × microSD Card Slot / Dual microphone / 1 × Stereo Speaker
Áramellátás: tabletként: 25Wh – 9.5 óra
tablet+dock: 25Wh+ 19.5Wh – 14 óra
Egyéb funkciók: GPS, G-Sensor, Light Sensor, Gyroscope, E-compass

Ide hirdetést tehetnénk, de nem teszünk, mert jófejek vagyunk.

rólunk

Mindenről írunk, amiben áram folyik.
Vagy nem.

Ötleted, véleményed van? Küldj nekünk emailben bármit! (Max. kidobjuk.)

bitbloghu@gmail.com

Jelen vagyunk Twitteren és Facebookon is. Ha kisebb hírekről, érdekességekről is szeretnél hallani, kövess minket ott is!

aktív bejegyzések

címkék

1020 (1) 18+ (1) 2012 (1) 3d (2) 3D (12) 4 (1) 610 (1) 820 (1) 920 (1) Ace (1) Ace 2 (1) Ace 3 (1) Ada (1) adakozás (1) adatforgalom (1) adathalász (1) adatvédelem (1) adwords (1) agyhullám (1) ajándék (1) akció (3) album (1) alkohol (1) állás (2) Amazon (3) Android (43) android (5) Anglia (1) angrybirds (3) Angry Birds (1) Anonymous (1) AOL (1) API (1) app (17) App (1) Apple (30) apple (3) apple tv (2) appstore (1) App Store (1) arany (1) arm (1) ARM (1) ASUS (2) Atari (2) atomkatasztrófa (1) autó (1) Avengers (1) baba (1) babakocsi (1) baby (1) baki (1) baktérium (1) bankkártya (1) Barabási Albert-László (1) Battlestar Galactica (1) bejelentés (2) betörő (1) bezár (1) bikini (1) billentyűzet (1) Bing (2) bitcast (47) biztonság (3) Blackberry (1) BlackBerry (1) blizarrd (1) Bluetooth (1) böngésző (1) bőr (1) Borat (1) börtön (1) box.net (1) bryce (1) Budapest (2) Call of duty (1) camera (3) capcha (1) CD (1) cenzúra (4) CES (1) chrome (1) cippo (1) cloud (2) Commodore (1) Convertibles (1) Core (1) crossplatform (1) csalás (1) csőd (1) Curiosity (1) Darpa (1) DataTraveler (1) daz (1) daz studio (1) Desire 500 (1) Desire C (1) Device Manager (1) diablo (1) diákigazolvány (1) diktálás (1) DNS (2) Doctor Who (1) domain (1) DOS (1) DreamWorks (1) Drone (2) Dropbox (4) DuoS (1) e-kormányzat (1) e-vizum (1) elektromos (1) elmélet (1) embedded (1) Enterprise (1) érintőképernyő (1) Észak-Korea (1) Észak Korea (1) EU (1) eureka (1) Európai Unio (1) exoskeleton (1) EyeTap (1) Facebook (13) facebook (1) fail (1) FBI (2) Feedly (1) fegyver (3) Fehér ház (1) fejlesztő (1) felbontás (1) felhő (1) fénykép (1) Fesztivál (1) Fiat (1) Firefox (1) Flickr (2) flipboard (1) földrengés (1) folyadékhűtés (1) fotó (3) Foursquare (2) foursquare (2) frissítés (1) Fukoshima (1) G2 (1) Galaxy (5) Galaxy Tab (1) game (1) gamer (1) gamers (1) games (1) Game of Thrones (1) Gear (1) geek (1) geekanya (1) geek chic (2) geogebra (1) Gépek lázadása (1) Glass (1) gmail (1) GoMiso (1) google (4) Google (45) Google+ (1) Google Books (1) Google Calendar (1) Google Drive (3) Google Fiber (1) Google Glass (2) Google Glasses (2) Google Maps (3) Google naptár (1) Google Play (1) Google Reader (18) google tv (2) görkorcsolya (1) görkori (1) GPS (3) gyerek (2) gyógyászat (1) gyorshír (1) hack (2) hajózás (1) Háj Fájv (1) HAL (1) halo (1) hálózat (1) hexagon (1) hiba (2) hitachi (1) hoax (1) hologram (1) Home (1) Horvátország (2) hotspot (1) HP (1) HTC (5) HTML5 (1) hurrikán (1) HyperX (1) ICS (1) IFTTT (1) iGO (1) IM (1) ingyen (7) ingyenes (1) injekciós tű (1) instagram (3) Instagram (6) intel (1) Intel (2) Intel NUC (1) interjú (1) internet (3) IO (2) ios (1) iOS (12) ipad (3) iPad (3) iPhone (4) iphone (2) iPod (1) Irán (1) írás (1) Iron Man (1) iskola (3) ISP (1) ISS (1) iTunes (1) itunes (1) ivókút (1) Jancsa János (1) Japán (1) japán (1) játék (10) játékosok (1) Java (2) jelszó (2) Joss Whedon (1) jurassic park (1) kamera (1) karácsony (2) káromkodás (1) katasztrófa (1) kategória (1) kávé (1) Kazahsztán (1) kép (1) képek (1) kézírás (1) kiállítás (1) Kickstart (1) Kickstarter (2) kindle (1) Kindle (2) Kingston (2) KitKat (1) Kit Kat (1) Kodak (1) közlekedés (1) közösségi média (1) kupon (1) kütyü (2) LAN-party (1) launcher (1) leap (1) Lego (1) Lenovo (1) Leonard Nimoy (1) lg (1) LG (4) Linus Torvalds (2) Linux (3) lippile (1) LittleBits (1) little printer (1) live (1) Locato (2) London 2012 (1) lopás (1) Louis Vuitton (1) Lovelace (1) Lumia (5) Madakaszkár (1) Magánszám (1) Magyarország (2) Maps (1) Mars (1) MasterCard (1) McAfee (1) McDonalds (1) Medal of Honor (1) Meebo (1) menü (1) mérnök (1) mib (1) microsoft (2) Microsoft (14) Miso (1) mmorpg (1) mobil (5) mobilinternet (3) mobiltárca (1) Mocrosoft (1) monitor (1) Motorola (1) mp3 (1) mp3 lejátszó (1) munka (3) MySpace (1) nanotechnológia (1) napszemüveg (1) NAS (1) nasa (1) NASA (3) National Geographics (1) Navy Seals (1) Németh Kriszta (1) netbook (1) Neus (1) New York (2) Nexus (7) Nexus 4 (1) Nexus 5 (2) Nexus 8 (1) NFC (3) Nokia (8) nook (1) notebook (2) Note 3 (1) NSA (1) Nvidia (2) nyár (1) nyaralás (4) NYPD (1) Office (1) Office 365 (1) okostelefon (3) oktatás (1) Olimpia (1) One (3) One S (1) One V (1) opensource (1) Open Hardware (1) Oracle (2) Oroszország (1) orvos (2) Oyster (1) PadFone (1) Panasonic (1) panasonic (1) paranoid (1) PC (1) person of interest (1) Phone (1) pishing (1) Pixel (1) podcast (8) Pollner (1) pornó (1) Portal (1) portal (1) posterous (1) POV (1) Prince of Persia (1) PRISM (1) programozó (1) protézis (1) QR (1) quadcopter (1) QuickOffice (1) R2D2 (1) RapidShare (1) Raspberry Pi (1) ray (1) RED (1) reklám (3) rémhír (1) rendőrség (1) retina (5) retro (2) RFID (2) rizsfőző (1) roaming (2) robot (3) rss (17) RSS (1) rss olvasó (17) S3 (1) S4 (1) sajtóbejelentés (3) sajtóközlemény (5) samsung (1) Samsung (14) San Francisco (1) scanner (1) SD kártya (1) sennheiser (1) Sensordrone (1) Series 9 (1) sim (1) Siri (1) siri (1) SketchUp (1) Skype (2) smartphone (2) smartwatch (1) Smithonian (1) social media (2) software (1) sony (1) Sony (4) Sony Ericsson (1) SSD (1) startup (1) starwars (1) Star Trek (7) Star Wars (1) Steam (2) steam (1) STEM (1) Steve Jobs (1) Steve Mann (1) Steve Wozniak (1) StreetView (2) Streisand (1) Surface (7) szabadalom (3) szex (1) Sziget (1) szolgáltató (1) szomszéd (1) T-Mobile (3) t-shirt (1) tablet (8) Tablet (1) támadás (1) tanulás (1) tárhely (1) tarifa (1) TBBT (1) TED (1) tegra3 (1) Tegra3 (1) TELE2 (1) telefon (7) Telekom (1) Telenor (2) térkép (3) Tesla (1) teszt (7) tipp (3) Titanic (1) töltő (1) top (1) Törökország (1) Toshiba (1) Transformer (1) Translate (1) Trimble (1) tudomány (2) Twitter (10) twitter (5) tycoon (1) új (1) Ukky (1) ultrabook (2) űrkutatás (1) USB (3) USB3 (1) utazás (1) üvegszál (1) Valve (3) vásárlás (2) Vatikán (1) vélemény (1) verseny (1) vicc (2) videó (2) vietnam (1) Viper (1) vírusírtó (1) víz (2) Vodafone (2) VW (1) Wallet (1) webcam (1) WhatsApp (1) Wi-Drive (1) wifi (2) William Shatner (1) Wil Wheaton (1) winamp (1) Windows (4) Windows 8 (2) windows phone (3) Windows Phone (1) WWDC (1) xbox (2) Yahoo (1) Youtube (3) zene (1) Zuckerberg (3)
süti beállítások módosítása