Titeket mire emlékeztet ez a kép? A Google naptárára, csak kicsit más köntösben? Nem is vagytok annyira messze a távolságtól. Mert szerintem ez kiköpött Google Calendar, mondjuk kicsit mások a színek, meg talán a szűrőt az új (vagy eddig nem vettem észre, hogy a Google-nél lenne), mégis 1.75 millió(!) dollárt akar érte Patrick Neal, kaliforniai Kickstarter tag.

Nem írtam el, 1 millió 750 ezer amerikai dollárt. Egy - alapvetően - Google naptár klónért. Oké, állítólag lenne benne komplett social media integráció, de annyit azért már tudunk a netről, hogy ilyet még csak távolról sem állítunk - szerintem ő is csak a Facebookra gondol.

A weblapja egy luxus ingatlanokkal foglalkozó oldalra vezet, ahol a projektről semmi nem látszik. Ha ez nem lenne elég rossz ómen, akkor tegyük még hozzá, hogy két napja 25$-on áll a projekt, 58 nap van hátra, ha engem kérdeztek, akkor nem lesz ebből semmi.

via Kickstarter.

Ide hirdetést tehetnénk, de nem teszünk, mert jófejek vagyunk.

Aki már kereste a beszállító kapuját egy Ferihegy 1-nél nagyobb reptéren (pl. Frankfurtban vagy Münchenben) és késett már le járatot eltévedésből adódóan az valószínűleg hozzám hasonló kitörő örömmel fogadja, hogy végre a street view-ba a repterek is bekerültek.

A bankkártya és az útlevél hiánya után a harmadik legnagyobb stresszfaktor (legalábbis számomra), amikor egy óriási reptéren megpróbálok a checkin pult-biztonsági ellenőrzés-beszállító kapu alkotta háromszögben nem elveszni. Fokozza az élményt, amikor mindezt abban a 10-15 percben járja be, ami átszállás esetén a rendelkezésére áll.

A repterek mellett a gyakran utazók jó pár európai és amerikai vasútállomást is megtalálnak a közlekedési térképen, ami ugyan koránt sem teljes, de remélhetőleg azzá fog válni a közeljövőben.

via.

Ahogy az előző bejegyzésben is írtam, tényleg a mai dátum volt a nyerő: a Google pár perce bejelentette az új Nexus telefont és az Android 4.4-et.

Az új telefon először függetlenül elérhető a következő országokban a Google Play-en keresztül: U.S., Canada, U.K., Australia, France, Germany, Spain, Italy, Japan and Korea (and coming soon to India). A 16 gigás verzió ára 349 dollár, míg a 32 gigásé 399. Hazánkhoz legközelebb még mindig Németországból lehet elérni a Play Store-on kereszül a telefont.

Az új rendszer, az Android 4.4 (KitKat) nemsokára a Nexus 4, 7, 10, a Samsung Galaxy S4 és HTC One Google Play edition eszközökre is elérhető lesz.

Egyelőre nem él sem az http://android.com/whatsnew, sem pedig a http://google.com/nexus/5  már él! oldal, a bejelentő cikkben kiemelték, hogy az Android 4.4 a kevesebb memóriával rendelkező telefonokon is kényelmesen fog futni.

Reaching the next 1 billion users

Building a platform that makes mobile phones accessible for everyone has always been at the heart of Android. Until now, some lower-end Android phones couldn't benefit from more recent Android releases due to memory constraints. With KitKat, we've slimmed down Android’s memory footprint by doing things like removing unnecessary background services and reducing the memory consumption of features that you use all the time. We did this not only within Android but across Google services like Chrome and YouTube. RAM (or memory) is one of the most expensive parts of a phone, and now Android can run comfortably on the 512MB of RAM devices that are popular in much of the world, bringing the latest goodies in Android 4.4 within reach for the next billion smartphone users.

Egyre több jel mutat arra, hogy a Google ma fogja bemutatni a legújabb Nexus telefont, az LG által gyártott Nexus 5-öt.

A várakozások szerint órákon belül a Google bejelenti az új telefont és az Android legújabb változatát. Mint mindig, most is óvatosan kell kezelni ezt az információt, ahogy az elmúlt egy hónap során látható volt, szeretnek ezek a pletykák terjedni. A legújabb változat szerint a telefont ma jelentik be és holnaptól lehet megvenni. Azt, hogy itthon mikor lesz elérhető, azt inkább nem tippelném.

  • Egyre több mobilszolgáltató raktárából érkeznek az ott dolgozóktól képek, miszerint fehér és fekete Nexus 5-ből raktáron van jó pár.
  • Változott a Nexus 7 megjelenése a Play Store-ban. Kis ráncfelvarrást kapott a modellválasztó, valószínűleg felkészülnek az új Nexus(ok) érkezésére.
  • http://www.kitkat.com/android napok óta jelszóval védett oldal lett, valószínűleg a bejelentés után engedik szabadjára.
  • Több alkalmazás is vár a frissítések publikálására. 14 alkalmazás október 28-i időponttal vár arra, hogy a Google megnyomja azt a bizonyos gombot.

nexus5.png

Nexus 5

Nagyon sok kép, sőt, videó kering már az új eszközről. Emellett a specifikációk és a javítási útmutató is kiszivárgott.

Amit lehet tudni:

  • 5 colos full HD (1080p) kijelző
  • 2.3GHz négy magos Qualcomm Snapdragon 800 processzor
  • 2GB RAM
  • 16GB belső memória (SD bővítés nincs, 32GB modell valószínű)
  • 8 megapixeles kamera (OIS)
  • 2,300mAh akkumulátor
  • az LTE chip takarékosabb lesz, mint az LG G2-ben (az envelope tracking megoldásnak köszönhetően)

Amit a telefont kézbefogók mondtak még:

  • akksi ideje: 17 óra beszélgetés, 8 óra netezés, 6 óra videó nézés
  • Moto X-hez hasonló mindig figyelő mikrofon.
  • 100 giga ajándék Google Drive tárhely (valószínűleg két évig), ami a folyamatos mentéshez elég hasznos.
  • a legolcsóbb modell $349

Mi várható még?

Az Android 4.4 KitKat bejelentése. Milyen újdonságokat hozhat?

Már régóta várt tulajdonság, hogy egy új változat amellett, hogy többet ad, kevesebbet kér. A régebbi eszközök már nem olyan izmosak, mint az újak, kevesebb a memóriájuk, gyengébb a proci, és még a grafikus gyorsító sem világmegváltó. A hírek szerint a 4.4 kevesebb memóriát fog fogyasztani, jobban fogja kezelni a rendelkezésre álló erőforrásokat.

Takarékosabb lesz. A szenzorok kezelése és a WiFi kommunikáció kontrolláltabb lesz. A szenzorokra várakozva a processzor alacsonyabb energiaszintre léphet, amíg az értékek meg nem érkeznek. A WiFi-n keresztüli kérések pedig bevárják majd egymást, csoportosan lesznek továbbítva, így a processzor a köztes időkben szintúgy energiatakarékosan üzemelhet.

Hogy érthető legyen, az OS X Mavericks processzorkímélést magyarázó ábráját hívom segítségül:

android44batching.png

Szenzorból sosem elég (?), úgyhogy újabb szenzor típusok lesznek elérhetők lesznek a 4.4-ben, köztük a mágneses forgásvektorral, lépés érzékelésével és lépésszámlálóval. Ha a mostani okosóra őrületre gondolunk, akkor gyanús, hogy ezek a szenzorok pl. egy órában jól jönnek majd.

Az új, 2013-as Nexus 7 nem tartalmazott az NFC-s fizetéshez szükséges "secure element"-et, azaz egy biztonságos tárolót, így a Google fizetési megoldása, a Wallet nem volt használható rajta. Ez viszont valószínűleg meg fog változni, ugyanis a Nexus 5-ben nincs ilyen chip, szóval vagy NFC fizetés nélkül marad a Google csúcskészüléke, vagy megoldották a problémát, és nem is kell majd.

Teljes backup megoldás, ami az alkalmazásokat és azok adatait menti a Google tárhelyére. (Kb. mint az iCloud az Apple felhasználók számára.) Emellett ne feledjük el, hogy az ajándékba kapott 100GB tárhely elég sok mindenre használható lesz majd. Sőt, a fejlesztők 4.4 után egyesített tárhelyként elérhetik majd mind a belső memóriában, mind pedig a felhőben tárolt adatokat.

Na jó, de mi még?

Új Nexus 10? Voltak róla hírek, miszerint a következő verziót is a Samsung csinálja majd, még nagyobb felbontással, még erősebb vassal, de nem sok dolog derült ki róla, az utóbbi időben nem került szóba.

Nexus 8? Az LG nem csak a G2-t jelentette be, hanem egy 8.3 colos tabletet is, a GPad 8.3-at. A Google úgy tűnik, szeret az LG-vel együtt dolgozni és olcsóbb, mégis erős eszközöket gyártatni. Nemrég pedig előkerült a GPad modell nevére (V500) igencsak hajazó V510-es modell a Bluetooth engedélyre várva.

Nexus óra? Samsung Gear, Sony Smartwatch 2, Qualcomm Toq, miért ne lehetne mondjuk egy Nexus Now, ami a Google Now szolgáltatásait nyújtja, a csuklódon? Elvégre a Google két hónapja felvásárolta a WIMM Labs okosórát készítő céget.

Remélhetőleg mindent megtudunk, hamarosan. Addig is: te melyiket várod a legjobban? Hogy tetszik a Nexus 5?

Források:

Hihetetlen, de igaz. A Google a "könyvboltja", a Play Books után Magyarországra hozta a Play Music-ot is, amelynek keretében zeneszámokat, albumokat lehet megvásárolni, saját zenéket szinkronizálni mobilra. Sőt, 1650 forintért korlátlan elérést kapunk az összes zenéhez!

KORLÁTLAN ZENEELÉRÉS KÖNNYEDÉN

A Google Play segítségével kedvenc zenéinek felfedezése, lejátszása, tárolása és megosztása kifejezetten egyszerű, Androidon és az interneten egyaránt.

A Korlátlan hozzáférés szolgáltatással korlátlan számban hallgathat meg több millió zeneszámot, egyéni rádiókat hozhat létre, és annyiszor válthat számot, ahányszor csak szeretne. Ha a próbaidőszakot 2013. november 15. előtt kezdi meg, havonta csak 1650 Ft lesz a szolgáltatás ára.

Trükközve meg lehetett ugyan oldani eddig is, hogy hozzá lehessen férni a szolgáltatáshoz, de ezek után abszolút megéri a magyar "változatot" használni. Az amerikai bevezetés alkalmával az első pár hónapban regisztráltak ugyanúgy kedvezményes áron érhették el a szolgáltatást, forintra átszámolva nagyjából 1800 forintért.

play_music_hun.png

Aki november közepe előtt regisztrál, havi 300 forinttal olcsóbban, azaz 1650 forintért kap korlátlan hozzáférést, míg a táblázat alsó négy sorában található funkciók mindenki számára ingyen elérhetőek.

Az itthon is elérhető Deezer csomagjai közül a Premium+ feleltethető meg a Korlátlan hozzáférés csomaghoz, ami havi 2099 forintért vásárolható meg. Míg a Play Music Androidon, más mobil rendszerekről pedig a mobil web felületen érhető el, addig a Deezer a többi mobil platformon is dedikált alkalmazással rendelkezik. Webes kliense mindkettőnek van.

Zeneszámok tekintetében valószínűleg még a Deezer van előnyben, de ezek után lehet számítani a magyar előadók megjelenésére is a Play Store kínálatában. Addig is a Play Music prémium szolgáltatását ingyenesen ki lehet próbálni 30 nap erejéig, sok veszteni való nincs. Erre tessék: Play Music

A Play itthon is elérhető részlegei közül már csak a Play Magazines és a Play Movies & TV hiányzik. Kíváncsi vagyok, itthon mikor lehet mobilról is megnézni a Barátok Közt legutóbbi részét a buszon ülve, vagy mondjuk eredeti hanggal a kedvenc sorozatom pár órája leadott epizódját. A Samsung Media Hub itthon már elérhetővé tesz HD filmeket vásárlásra és kölcsönzésre egyaránt, ideje, hogy a kitaposott ösvényt a Google is bejárja, már nem nagyon lehet kifogás. Multimédiás tartalmakat minden tepsire!

BTQIADeCUAAJ3WN[1].jpg

Sundar Pichai a Google Android fejlesztésért felelős alelnöke magyar idő szerint tegnap éjjel bemutatta nevén nevezte Twitter accountján a 4.4-es Android verziót. A Bitblog szerkesztőségében kifejezett örömmel fogadtuk a hírt, az Ice Cream után végre megint egy olyan verzió, amit a magyar gyomor is szívesen fogyaszt, s bár nem annyira cuki a figura, mint a Gingerbread, azért a női szakasz már most szaladna a boltba, hogy betárazza a robotot a spájzba  :)

A Kit Kat már gyorsan ki is dobta a maga kis csoki reklámját, gyönyörű mobilos utalásokkal, szinte biztosra vehetjük tehát, hogy a háttérben megelőző tárgyalások zajlottak arról, hogy márkanevet használjon a Google verzió aliasként. Eddig ugyebár csak édesség fajtákról nevezték el az új verziókat, és nem volt egy kvázi csatolt reklámlehetőség, illetve nem egyetlen egy cég tudta csak kihasználni az Android nevében rejlő lehetőségeket.

Részemről csak remélni tudom, hogy nem fog meg lefagyni körülöttem a világ, ha hívást akarok kezdeményezni, mint egy régi Kit Kat reklámban. (Ha valaki tudja melyik "Have a break, have a Kit Kat" utazós, taxis reklámról van szó, kérjük kommentelje meg, mert nem találom se youtube-on, se vimeón)

Remélem, hiányoztunk. Martina kidőlt egy kis időre, én pedig kivettem magam a hírek körforgásából. Így lehet az, hogy az elmúlt két hétben nem nagyon hallottatok felőlünk. Most viszont, hogy valami nyárszerű kezd alakulni, melegített részecske módjára mi is aktívabban pattogunk majd.

Dupla résszel jelentkezünk, amiből ez az első! A híreket Martina gyűjtötte, majd egy órás átbeszélés után összehoztunk 59 percnyi hírcsokrot, ami egy szőrös, mozgékony golyó: mindenfélét mellé hoztunk, és csak bizonyos távolságból figyeltük meg. Ennyi idő csak ilyen mélységre elég.

privacy[1].jpg

Az epizódban elhangzó linkek:

  • Öt éve már lehetett arról tudni valamit, hogy az FBI felveszi minden ötödik hívást, mégsem volt belőle tömeghisztéria? Wired
  • Miért rossz az a hozzáállás, hogy "csak figyeljenek, nekem nincs semmi takargatni valóm"? Wired
  • Egy pár szám az NSA meghallgatásáról. Wired
  • Az FBI drónokat vetett be. Mi is szeretnénk drónokkal játszani! Lécci-lécci! *-* Wired
  • Szoftver alternatívák egy backdoor-mentes világ felé: Gizmodo
  • Texasban már nem olyan egyszerű az emailekhez hozzáfélrni. The Verge
  • Az EU is szeretné tudni, az amerikai irodák mit tudnak az Unió polgárairól. The Verge
  • Vakítsd el a kamerákat! Ebben a gányul kinéző szemüvegben – elvileg  nem fog felismerni a kamera. Gizmodo
  • A változás szele megérintheti a Google-t is, és nem Németország, hanem Franciaország legyezi! The Verge

Készülj a második menetre!

Jah, és tudjuk, mi az a privacy policy, csak már magyarul nem megy annyira. :]

A podcast meghallgató mp3-ban, feliratkozhattok rá RSS Feeden keresztül és persze az iTunes-on is.

« Előző adás

Intrónk a Baud of Passion.

Míg az ország nagy része a vízzel küzd, én egy kicsit eltávolodtam a hírek világától. Vizsgaidőszakban nem olyan nehéz dolog ez, emellett két bejelentés között vagyunk, uborkaszezon közeleg.

Martina az eheti adás megmentője, lássuk, milyen híreket hozott!

Az epizódban elhangzó linkek:

  • Együttműködő városvezetés mellet hogyan lehet hatékonyabban információt szerezni arról, mit és hogyan szeretnének a lakók változtatni a város megoldásain? Az IBM egyes szerencsés városokban az interneten megosztott morgásokat begyűjtve erről szerez információt. Futurista blog
  • Martina ki nem hagyhatta volna: eheti 3D pew-pew rovatunkban nyomtatott fegyverek, lőszerek, búvóhelyek menet közben, az anyahajóról. Gizmodo
    • Mi lenne, ha mondjuk egy kicsit magasabbra, az ISS fedélzetére tennénk nyomtatót?
  • Robbantsd ki egy újabb világháborút játszi könnyedséggel! (Na jó, inkább ne!) A DARPA új játékszert készítene, amivel felveheti a harcot az ázsiai túlerővel. (Úgy tűnik csak most jutott el hozzájuk az 1983-as WarGames :)) Gizmodo
  • Nem utállak, de semmibe veszlek – Tim Cook szavaiból ilyesmit is ki lehet venni. Ezt kell érteni a szavai alatt, vagy csak mi vagyunk ilyen gonoszak? The Verge
  • Itt a pornó, hol a pornó? Az biztos, hogy a Google nem szeretné, ha a retinádra menne. Még a végén begörcsöl a szemed! Gizmodo
  • Twitter a két szintes belépésről. Nézd már, spanyol viasz! Min lehet még itt fejleszteni? The Verge
  • A szülők háromszor valószínűbb, hogy a gyerekükről tesznek fel valamit, mint hogy a macskájukról. Meglepetés! Vadi új információ! Blogherald
  • És egy kis Zuckerberg levezetésnek. Geeksaresexy

Segíts kiválogatni a legszebb uborkákat! Miről szeretnél hallani a legközelebbi adásban?

A podcast meghallgató mp3-ban, feliratkozhattok rá RSS Feeden keresztül és persze az iTunes-on is.

« Előző adás

Intrónk a Baud of Passion. 

Nem megszokott ez a mostani adás, nagyon nem. Egyrészt azért, mert velünk volt Lippai Gergő, azaz lipilee az androidportal.hu-tól, illetve a felvétel a szokottnál is később lett felvéve. No meg a szokottnál is zakkantabbak voltunk.

Ha készen állsz, kedves hallgató, akkor ugorj neki az adásnak, és mondd, mikor kaptál röhögőgörcsöt vagy épp némítottál le minket egy kicsit! Viszont amint a végére jutottál: kíváncsian várjuk, hogy tetszett az adás, legyen még ilyen, hogy nem csak Martinával vagyunk édes kettesben?

Bár a Google IO-ról rengeteg cikk született (most perpill. nem itt, mert bokros teendőink mellett nem volt rá időnk, de lipilee és társai, illetve megannyi másik blog írt róla), mi inkább beszélgetni szerettünk volna róla. A biztonság kedvéért itt van pár cikk és link, amitől igencsak messzire kalandoztunk az adás során.

  • Pofára esés volt a Google I/O 2013? Vagy csak túl sokat vártak az emberek?
  • Amíg a Google elfeledteti, mi is az az Android és kicsit kimossa az agyadat, addig úgy látszik, a Samsung is szeretne egy szeletet belőled. 200 ezer dollárért és még egy kis ajándékért versenyeztetik a fejlesztőket. Android Police
  • A játszadozás a Glass-szel tovább folytatódik, sajnos nem általunk: Ingress és más "natív" androidos programok Google Glass-en. Android Police
  • Csiki-csuki: miért zárják be azokat a felvásárolt alkalmazásokat, ötleteket, amiknek nincs alternatívájuk, miért kell az ember (izé, a felhasználó) életét megkeseríteni? Hírösszesítő app-et vett a Google, be is zárta: The Verge
  • Hurr-durr, epölölő gúgöl termék! Beszélgessünk egy kicsit, de tényleg csak egy kicsit a zeneterjesztés átalakulásáról! Zenét a Google-től, avagy vesztésre áll az Apple? The Verge
  • Slusszpoénként: feltörték a Google. Hogy mi? Wired

No, kibírtad végig?

A podcast meghallgató mp3-ban, feliratkozhattok rá RSS Feeden keresztül és persze az iTunes-on is.

« Előző adás

Intrónk a Baud of Passion.

Nem, nem volt elég a sorsnak az, hogy megfáztunk, fejfájtunk, ilyen-olyan dolgunk volt, a felvétel során kb. háromszor ütköztünk technikai akadályba. Sebaj, nem tartott vissza attól, hogy legyártsuk az eheti BitCast adagodat!

Martinát eltiltottam egy adás erejéig a 3D nyomtatás csodás világától, elnézést kérek ezért. Már most félek, a jövő heti adásban mennyi, e témakörbe eső hírről tudósít majd! Ettől függetlenül találtunk jó pár érdekes bejegytést, ezek közül szemezgettünk párat.

Az epizódban elhangzó linkek:

  • A múltkor már beszélgettünk arról, mennyire lesz majd gáz, ha bizonyos helyekre Google Glass-szal lépsz be, és ott elkiáltod magad: "OK, Glass!". Most már ezt sem kell megtenned, egy kacsintással készíthetsz képet a vadonatúj kütyüddel. Gizmodo
  • Közben pedig visszamegy az időben, a Pentagon védőügyvédei egyes helyzetekben nem használhatnak elektronikus kütyüket, az információszerzésre papírt és a szemüket használhatják. Még ilyet! Ezzel próbálják meg ugyanis az elektronikusan lába kélt párszázezer iratok társait megakadályozni az ellógásról. The Verge
  • Az irónia iskolapéldája: mit érdemel az, aki egy játékkészítésről szóló játékot crackelve letölt, majd a játékvilágban megvétel helyett kalózkodják az ott készített játékát, és ezért netes fórumokon hisztizik? A Greenheart Games tycoon játéka vicces helyzetet teremtett, ezen mégis inkább sírni kéne. The Verge
  • Miért vált a New York Police Department Androidra a megszokott rendőrautóba beépített számítógépekről? Martinával gondolkoztunk egy kicsit, miért is érheti meg 15 colról 4-re összemenni. Geek
  • Újabb világmegváltó találmány, ami a lusta(?) szülők gyermekeit próbálja meg írásra és olvasásra megtanítani. Biztos, hogy ez rá a legjobb módszer? Engadget
  • Ha már gyerekek: téged is idegesít, ha az egyik ismerősöd nem tud másról írni Facebookon, csak a szeme fényéről? Tégy neki és persze magadnak egy szívességet, mutasd be neki az Ukky névre hallgató alkalmazást! Engadget

A podcast meghallgató mp3-ban, feliratkozhattok rá RSS Feeden keresztül és persze az iTunes-on is.

« Előző adás

Intrónk a Baud of Passion.

rólunk

Mindenről írunk, amiben áram folyik.
Vagy nem.

Ötleted, véleményed van? Küldj nekünk emailben bármit! (Max. kidobjuk.)

bitbloghu@gmail.com

Jelen vagyunk Twitteren és Facebookon is. Ha kisebb hírekről, érdekességekről is szeretnél hallani, kövess minket ott is!

aktív bejegyzések

Ide hirdetést tehetnénk, de nem teszünk, mert jófejek vagyunk.

címkék

1020 (1) 18+ (1) 2012 (1) 3d (2) 3D (12) 4 (1) 610 (1) 820 (1) 920 (1) Ace (1) Ace 2 (1) Ace 3 (1) Ada (1) adakozás (1) adatforgalom (1) adathalász (1) adatvédelem (1) adwords (1) agyhullám (1) ajándék (1) akció (3) album (1) alkohol (1) állás (2) Amazon (3) android (5) Android (43) Anglia (1) angrybirds (3) Angry Birds (1) Anonymous (1) AOL (1) API (1) app (17) App (1) Apple (30) apple (3) apple tv (2) appstore (1) App Store (1) arany (1) ARM (1) arm (1) ASUS (2) Atari (2) atomkatasztrófa (1) autó (1) Avengers (1) baba (1) babakocsi (1) baby (1) baki (1) baktérium (1) bankkártya (1) Barabási Albert-László (1) Battlestar Galactica (1) bejelentés (2) betörő (1) bezár (1) bikini (1) billentyűzet (1) Bing (2) bitcast (47) biztonság (3) Blackberry (1) BlackBerry (1) blizarrd (1) Bluetooth (1) böngésző (1) bőr (1) Borat (1) börtön (1) box.net (1) bryce (1) Budapest (2) Call of duty (1) camera (3) capcha (1) CD (1) cenzúra (4) CES (1) chrome (1) cippo (1) cloud (2) Commodore (1) Convertibles (1) Core (1) crossplatform (1) csalás (1) csőd (1) Curiosity (1) Darpa (1) DataTraveler (1) daz (1) daz studio (1) Desire 500 (1) Desire C (1) Device Manager (1) diablo (1) diákigazolvány (1) diktálás (1) DNS (2) Doctor Who (1) domain (1) DOS (1) DreamWorks (1) Drone (2) Dropbox (4) DuoS (1) e-kormányzat (1) e-vizum (1) elektromos (1) elmélet (1) embedded (1) Enterprise (1) érintőképernyő (1) Észak-Korea (1) Észak Korea (1) EU (1) eureka (1) Európai Unio (1) exoskeleton (1) EyeTap (1) facebook (1) Facebook (13) fail (1) FBI (2) Feedly (1) fegyver (3) Fehér ház (1) fejlesztő (1) felbontás (1) felhő (1) fénykép (1) Fesztivál (1) Fiat (1) Firefox (1) Flickr (2) flipboard (1) földrengés (1) folyadékhűtés (1) fotó (3) Foursquare (2) foursquare (2) frissítés (1) Fukoshima (1) G2 (1) Galaxy (5) Galaxy Tab (1) game (1) gamer (1) gamers (1) games (1) Game of Thrones (1) Gear (1) geek (1) geekanya (1) geek chic (2) geogebra (1) Gépek lázadása (1) Glass (1) gmail (1) GoMiso (1) google (4) Google (45) Google+ (1) Google Books (1) Google Calendar (1) Google Drive (3) Google Fiber (1) Google Glass (2) Google Glasses (2) Google Maps (3) Google naptár (1) Google Play (1) Google Reader (18) google tv (2) görkorcsolya (1) görkori (1) GPS (3) gyerek (2) gyógyászat (1) gyorshír (1) hack (2) hajózás (1) Háj Fájv (1) HAL (1) halo (1) hálózat (1) hexagon (1) hiba (2) hitachi (1) hoax (1) hologram (1) Home (1) Horvátország (2) hotspot (1) HP (1) HTC (5) HTML5 (1) hurrikán (1) HyperX (1) ICS (1) IFTTT (1) iGO (1) IM (1) ingyen (7) ingyenes (1) injekciós tű (1) instagram (3) Instagram (6) intel (1) Intel (2) Intel NUC (1) interjú (1) internet (3) IO (2) iOS (12) ios (1) ipad (3) iPad (3) iphone (2) iPhone (4) iPod (1) Irán (1) írás (1) Iron Man (1) iskola (3) ISP (1) ISS (1) iTunes (1) itunes (1) ivókút (1) Jancsa János (1) japán (1) Japán (1) játék (10) játékosok (1) Java (2) jelszó (2) Joss Whedon (1) jurassic park (1) kamera (1) karácsony (2) káromkodás (1) katasztrófa (1) kategória (1) kávé (1) Kazahsztán (1) kép (1) képek (1) kézírás (1) kiállítás (1) Kickstart (1) Kickstarter (2) kindle (1) Kindle (2) Kingston (2) KitKat (1) Kit Kat (1) Kodak (1) közlekedés (1) közösségi média (1) kupon (1) kütyü (2) LAN-party (1) launcher (1) leap (1) Lego (1) Lenovo (1) Leonard Nimoy (1) lg (1) LG (4) Linus Torvalds (2) Linux (3) lippile (1) LittleBits (1) little printer (1) live (1) Locato (2) London 2012 (1) lopás (1) Louis Vuitton (1) Lovelace (1) Lumia (5) Madakaszkár (1) Magánszám (1) Magyarország (2) Maps (1) Mars (1) MasterCard (1) McAfee (1) McDonalds (1) Medal of Honor (1) Meebo (1) menü (1) mérnök (1) mib (1) microsoft (2) Microsoft (14) Miso (1) mmorpg (1) mobil (5) mobilinternet (3) mobiltárca (1) Mocrosoft (1) monitor (1) Motorola (1) mp3 (1) mp3 lejátszó (1) munka (3) MySpace (1) nanotechnológia (1) napszemüveg (1) NAS (1) nasa (1) NASA (3) National Geographics (1) Navy Seals (1) Németh Kriszta (1) netbook (1) Neus (1) New York (2) Nexus (7) Nexus 4 (1) Nexus 5 (2) Nexus 8 (1) NFC (3) Nokia (8) nook (1) notebook (2) Note 3 (1) NSA (1) Nvidia (2) nyár (1) nyaralás (4) NYPD (1) Office (1) Office 365 (1) okostelefon (3) oktatás (1) Olimpia (1) One (3) One S (1) One V (1) opensource (1) Open Hardware (1) Oracle (2) Oroszország (1) orvos (2) Oyster (1) PadFone (1) Panasonic (1) panasonic (1) paranoid (1) PC (1) person of interest (1) Phone (1) pishing (1) Pixel (1) podcast (8) Pollner (1) pornó (1) Portal (1) portal (1) posterous (1) POV (1) Prince of Persia (1) PRISM (1) programozó (1) protézis (1) QR (1) quadcopter (1) QuickOffice (1) R2D2 (1) RapidShare (1) Raspberry Pi (1) ray (1) RED (1) reklám (3) rémhír (1) rendőrség (1) retina (5) retro (2) RFID (2) rizsfőző (1) roaming (2) robot (3) RSS (1) rss (17) rss olvasó (17) S3 (1) S4 (1) sajtóbejelentés (3) sajtóközlemény (5) samsung (1) Samsung (14) San Francisco (1) scanner (1) SD kártya (1) sennheiser (1) Sensordrone (1) Series 9 (1) sim (1) Siri (1) siri (1) SketchUp (1) Skype (2) smartphone (2) smartwatch (1) Smithonian (1) social media (2) software (1) sony (1) Sony (4) Sony Ericsson (1) SSD (1) startup (1) starwars (1) Star Trek (7) Star Wars (1) Steam (2) steam (1) STEM (1) Steve Jobs (1) Steve Mann (1) Steve Wozniak (1) StreetView (2) Streisand (1) Surface (7) szabadalom (3) szex (1) Sziget (1) szolgáltató (1) szomszéd (1) T-Mobile (3) t-shirt (1) tablet (8) Tablet (1) támadás (1) tanulás (1) tárhely (1) tarifa (1) TBBT (1) TED (1) tegra3 (1) Tegra3 (1) TELE2 (1) telefon (7) Telekom (1) Telenor (2) térkép (3) Tesla (1) teszt (7) tipp (3) Titanic (1) töltő (1) top (1) Törökország (1) Toshiba (1) Transformer (1) Translate (1) Trimble (1) tudomány (2) twitter (5) Twitter (10) tycoon (1) új (1) Ukky (1) ultrabook (2) űrkutatás (1) USB (3) USB3 (1) utazás (1) üvegszál (1) Valve (3) vásárlás (2) Vatikán (1) vélemény (1) verseny (1) vicc (2) videó (2) vietnam (1) Viper (1) vírusírtó (1) víz (2) Vodafone (2) VW (1) Wallet (1) webcam (1) WhatsApp (1) Wi-Drive (1) wifi (2) William Shatner (1) Wil Wheaton (1) winamp (1) Windows (4) Windows 8 (2) windows phone (3) Windows Phone (1) WWDC (1) xbox (2) Yahoo (1) Youtube (3) zene (1) Zuckerberg (3)