A mindössze három főből álló Imangi Studios tavaly augusztusban dobta piacra a Temple Run-t, akkor még csak az iPhone felhasználók számára volt elérhető, idén március óta már az Androidot futtató telefonok tulajdonosai is ingyen letölthetik a Google Play rendszeréből. A játékban egy ősi templomban kell helyt állni, menekülni mindenféle lények elől különböző akadályokat kerülgetve. Most a fejlesztők a Pixarral együttműködve elkészítették a játék folytatását, melyben az Angry Birds Rio-hoz és a Fruit Ninja: Puss in Boots-hoz hasonlóan egy animációs film helyszíne és főszereplője kerül a középpontba, aki nem más, mint Merida, a Brave főhősnője. A Temple Run: Brave nem sokban fog különbözni az elődtől, csupán egy újítást hoz majd, ez pedig az íj használata, melyet a képernyőre koppintva lőhetünk ki a szemből támadó ellenségekre. A játék még ebben a hónapban meg fog jelenni mind az App Store-ban mind a Google Play-ben.

rólunk

Mindenről írunk, amiben áram folyik.
Vagy nem.

Ötleted, véleményed van? Küldj nekünk emailben bármit! (Max. kidobjuk.)

bitbloghu@gmail.com

Jelen vagyunk Twitteren és Facebookon is. Ha kisebb hírekről, érdekességekről is szeretnél hallani, kövess minket ott is!

aktív bejegyzések

címkék

1020 (1) 18+ (1) 2012 (1) 3d (2) 3D (12) 4 (1) 610 (1) 820 (1) 920 (1) Ace (1) Ace 2 (1) Ace 3 (1) Ada (1) adakozás (1) adatforgalom (1) adathalász (1) adatvédelem (1) adwords (1) agyhullám (1) ajándék (1) akció (3) album (1) alkohol (1) állás (2) Amazon (3) android (5) Android (43) Anglia (1) angrybirds (3) Angry Birds (1) Anonymous (1) AOL (1) API (1) app (17) App (1) Apple (30) apple (3) apple tv (2) appstore (1) App Store (1) arany (1) ARM (1) arm (1) ASUS (2) Atari (2) atomkatasztrófa (1) autó (1) Avengers (1) baba (1) babakocsi (1) baby (1) baki (1) baktérium (1) bankkártya (1) Barabási Albert-László (1) Battlestar Galactica (1) bejelentés (2) betörő (1) bezár (1) bikini (1) billentyűzet (1) Bing (2) bitcast (47) biztonság (3) Blackberry (1) BlackBerry (1) blizarrd (1) Bluetooth (1) böngésző (1) bőr (1) Borat (1) börtön (1) box.net (1) bryce (1) Budapest (2) Call of duty (1) camera (3) capcha (1) CD (1) cenzúra (4) CES (1) chrome (1) cippo (1) cloud (2) Commodore (1) Convertibles (1) Core (1) crossplatform (1) csalás (1) csőd (1) Curiosity (1) Darpa (1) DataTraveler (1) daz (1) daz studio (1) Desire 500 (1) Desire C (1) Device Manager (1) diablo (1) diákigazolvány (1) diktálás (1) DNS (2) Doctor Who (1) domain (1) DOS (1) DreamWorks (1) Drone (2) Dropbox (4) DuoS (1) e-kormányzat (1) e-vizum (1) elektromos (1) elmélet (1) embedded (1) Enterprise (1) érintőképernyő (1) Észak-Korea (1) Észak Korea (1) EU (1) eureka (1) Európai Unio (1) exoskeleton (1) EyeTap (1) facebook (1) Facebook (13) fail (1) FBI (2) Feedly (1) fegyver (3) Fehér ház (1) fejlesztő (1) felbontás (1) felhő (1) fénykép (1) Fesztivál (1) Fiat (1) Firefox (1) Flickr (2) flipboard (1) földrengés (1) folyadékhűtés (1) fotó (3) Foursquare (2) foursquare (2) frissítés (1) Fukoshima (1) G2 (1) Galaxy (5) Galaxy Tab (1) game (1) gamer (1) gamers (1) games (1) Game of Thrones (1) Gear (1) geek (1) geekanya (1) geek chic (2) geogebra (1) Gépek lázadása (1) Glass (1) gmail (1) GoMiso (1) google (4) Google (45) Google+ (1) Google Books (1) Google Calendar (1) Google Drive (3) Google Fiber (1) Google Glass (2) Google Glasses (2) Google Maps (3) Google naptár (1) Google Play (1) Google Reader (18) google tv (2) görkorcsolya (1) görkori (1) GPS (3) gyerek (2) gyógyászat (1) gyorshír (1) hack (2) hajózás (1) Háj Fájv (1) HAL (1) halo (1) hálózat (1) hexagon (1) hiba (2) hitachi (1) hoax (1) hologram (1) Home (1) Horvátország (2) hotspot (1) HP (1) HTC (5) HTML5 (1) hurrikán (1) HyperX (1) ICS (1) IFTTT (1) iGO (1) IM (1) ingyen (7) ingyenes (1) injekciós tű (1) instagram (3) Instagram (6) intel (1) Intel (2) Intel NUC (1) interjú (1) internet (3) IO (2) iOS (12) ios (1) iPad (3) ipad (3) iphone (2) iPhone (4) iPod (1) Irán (1) írás (1) Iron Man (1) iskola (3) ISP (1) ISS (1) itunes (1) iTunes (1) ivókút (1) Jancsa János (1) Japán (1) japán (1) játék (10) játékosok (1) Java (2) jelszó (2) Joss Whedon (1) jurassic park (1) kamera (1) karácsony (2) káromkodás (1) katasztrófa (1) kategória (1) kávé (1) Kazahsztán (1) kép (1) képek (1) kézírás (1) kiállítás (1) Kickstart (1) Kickstarter (2) Kindle (2) kindle (1) Kingston (2) KitKat (1) Kit Kat (1) Kodak (1) közlekedés (1) közösségi média (1) kupon (1) kütyü (2) LAN-party (1) launcher (1) leap (1) Lego (1) Lenovo (1) Leonard Nimoy (1) LG (4) lg (1) Linus Torvalds (2) Linux (3) lippile (1) LittleBits (1) little printer (1) live (1) Locato (2) London 2012 (1) lopás (1) Louis Vuitton (1) Lovelace (1) Lumia (5) Madakaszkár (1) Magánszám (1) Magyarország (2) Maps (1) Mars (1) MasterCard (1) McAfee (1) McDonalds (1) Medal of Honor (1) Meebo (1) menü (1) mérnök (1) mib (1) Microsoft (14) microsoft (2) Miso (1) mmorpg (1) mobil (5) mobilinternet (3) mobiltárca (1) Mocrosoft (1) monitor (1) Motorola (1) mp3 (1) mp3 lejátszó (1) munka (3) MySpace (1) nanotechnológia (1) napszemüveg (1) NAS (1) nasa (1) NASA (3) National Geographics (1) Navy Seals (1) Németh Kriszta (1) netbook (1) Neus (1) New York (2) Nexus (7) Nexus 4 (1) Nexus 5 (2) Nexus 8 (1) NFC (3) Nokia (8) nook (1) notebook (2) Note 3 (1) NSA (1) Nvidia (2) nyár (1) nyaralás (4) NYPD (1) Office (1) Office 365 (1) okostelefon (3) oktatás (1) Olimpia (1) One (3) One S (1) One V (1) opensource (1) Open Hardware (1) Oracle (2) Oroszország (1) orvos (2) Oyster (1) PadFone (1) Panasonic (1) panasonic (1) paranoid (1) PC (1) person of interest (1) Phone (1) pishing (1) Pixel (1) podcast (8) Pollner (1) pornó (1) portal (1) Portal (1) posterous (1) POV (1) Prince of Persia (1) PRISM (1) programozó (1) protézis (1) QR (1) quadcopter (1) QuickOffice (1) R2D2 (1) RapidShare (1) Raspberry Pi (1) ray (1) RED (1) reklám (3) rémhír (1) rendőrség (1) retina (5) retro (2) RFID (2) rizsfőző (1) roaming (2) robot (3) rss (17) RSS (1) rss olvasó (17) S3 (1) S4 (1) sajtóbejelentés (3) sajtóközlemény (5) samsung (1) Samsung (14) San Francisco (1) scanner (1) SD kártya (1) sennheiser (1) Sensordrone (1) Series 9 (1) sim (1) siri (1) Siri (1) SketchUp (1) Skype (2) smartphone (2) smartwatch (1) Smithonian (1) social media (2) software (1) sony (1) Sony (4) Sony Ericsson (1) SSD (1) startup (1) starwars (1) Star Trek (7) Star Wars (1) Steam (2) steam (1) STEM (1) Steve Jobs (1) Steve Mann (1) Steve Wozniak (1) StreetView (2) Streisand (1) Surface (7) szabadalom (3) szex (1) Sziget (1) szolgáltató (1) szomszéd (1) T-Mobile (3) t-shirt (1) tablet (8) Tablet (1) támadás (1) tanulás (1) tárhely (1) tarifa (1) TBBT (1) TED (1) tegra3 (1) Tegra3 (1) TELE2 (1) telefon (7) Telekom (1) Telenor (2) térkép (3) Tesla (1) teszt (7) tipp (3) Titanic (1) töltő (1) top (1) Törökország (1) Toshiba (1) Transformer (1) Translate (1) Trimble (1) tudomány (2) twitter (5) Twitter (10) tycoon (1) új (1) Ukky (1) ultrabook (2) űrkutatás (1) USB (3) USB3 (1) utazás (1) üvegszál (1) Valve (3) vásárlás (2) Vatikán (1) vélemény (1) verseny (1) vicc (2) videó (2) vietnam (1) Viper (1) vírusírtó (1) víz (2) Vodafone (2) VW (1) Wallet (1) webcam (1) WhatsApp (1) Wi-Drive (1) wifi (2) William Shatner (1) Wil Wheaton (1) winamp (1) Windows (4) Windows 8 (2) windows phone (3) Windows Phone (1) WWDC (1) xbox (2) Yahoo (1) Youtube (3) zene (1) Zuckerberg (3)