kevin_bacon.jpg

A legtöbben ismerjük a 6 kézfogás elméletét, a mozi (és sorozat-) rajongók a Bacon-számot. Barabási Albert-László két napja publikálta a Philosophical Transactions of the Royal Society-n azt a felfedezését, miszerint bármely két tetszőleges weboldal egymástól maximum 19 klikkre található.

Felfedezése szerint nagyjából 1 trillió web dokumentum (weboldalak, képek, videók stb) nagy része rosszul linkelt, maximum néhány másik weboldallal kapcsolódik csak. Ezzel szemben a keresőmotorok és aggregátorok az internet "Kevin Bacon"-jei és kapcsolópontokként szolgálnak arra, hogy bármely oldalról bármelyik másik oldalra eljussunk 19 lépésben.

Munkájának érdekessége, hogy teljesen mindegy, hogy mekkorára nő a web, ugyanez a 19 lépés vagy kevesebb lesz rá igaz.

A felfedezés biztonsági kérdéseket is felvet: amennyiben ezeket a létszükségletű kapcsolóelemeket (keresőmotorok, aggregátorok) kivesszük az egyenletből, úgy a net több része között megszakad mindennemű kapcsolat.

A magyar kapcsolat:

  • A 6 kézfogás (6 lépés) elmélete Karinthy Frigyes 1929-es Láncszemek című novellájában bukkan fel először. Az ötlet Karinthy megsejtéséből indult. Úgy gondolta, hogy a láncban a növekedésével párhuzamosan az ismerősök száma exponenciálisan növekszik, így elegendő néhány kapcsolat, hogy az ismerősök köre kiadja az egész emberiséget.
  • Az Erdős-szám egy nemnegatív egész, amely azt mutatja, hogy az adott tudós publikálást tekintve milyen messze van Erdős Páltól. Ennek az elméletnek a hollywood-i színészekre vonatkoztatott értéke a Bacon-szám.
  • Barabási Albert-László fizikus, hálózat kutató, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja, a "Behálózva - a hálózatok tudománya" könyv szerzője.

via Smithsonian

rólunk

Mindenről írunk, amiben áram folyik.
Vagy nem.

Ötleted, véleményed van? Küldj nekünk emailben bármit! (Max. kidobjuk.)

bitbloghu@gmail.com

Jelen vagyunk Twitteren és Facebookon is. Ha kisebb hírekről, érdekességekről is szeretnél hallani, kövess minket ott is!

aktív bejegyzések

címkék

1020 (1) 18+ (1) 2012 (1) 3D (12) 3d (2) 4 (1) 610 (1) 820 (1) 920 (1) Ace (1) Ace 2 (1) Ace 3 (1) Ada (1) adakozás (1) adatforgalom (1) adathalász (1) adatvédelem (1) adwords (1) agyhullám (1) ajándék (1) akció (3) album (1) alkohol (1) állás (2) Amazon (3) android (5) Android (43) Anglia (1) angrybirds (3) Angry Birds (1) Anonymous (1) AOL (1) API (1) App (1) app (17) apple (3) Apple (30) apple tv (2) appstore (1) App Store (1) arany (1) ARM (1) arm (1) ASUS (2) Atari (2) atomkatasztrófa (1) autó (1) Avengers (1) baba (1) babakocsi (1) baby (1) baki (1) baktérium (1) bankkártya (1) Barabási Albert-László (1) Battlestar Galactica (1) bejelentés (2) betörő (1) bezár (1) bikini (1) billentyűzet (1) Bing (2) bitcast (47) biztonság (3) BlackBerry (1) Blackberry (1) blizarrd (1) Bluetooth (1) böngésző (1) bőr (1) Borat (1) börtön (1) box.net (1) bryce (1) Budapest (2) Call of duty (1) camera (3) capcha (1) CD (1) cenzúra (4) CES (1) chrome (1) cippo (1) cloud (2) Commodore (1) Convertibles (1) Core (1) crossplatform (1) csalás (1) csőd (1) Curiosity (1) Darpa (1) DataTraveler (1) daz (1) daz studio (1) Desire 500 (1) Desire C (1) Device Manager (1) diablo (1) diákigazolvány (1) diktálás (1) DNS (2) Doctor Who (1) domain (1) DOS (1) DreamWorks (1) Drone (2) Dropbox (4) DuoS (1) e-kormányzat (1) e-vizum (1) elektromos (1) elmélet (1) embedded (1) Enterprise (1) érintőképernyő (1) Észak-Korea (1) Észak Korea (1) EU (1) eureka (1) Európai Unio (1) exoskeleton (1) EyeTap (1) facebook (1) Facebook (13) fail (1) FBI (2) Feedly (1) fegyver (3) Fehér ház (1) fejlesztő (1) felbontás (1) felhő (1) fénykép (1) Fesztivál (1) Fiat (1) Firefox (1) Flickr (2) flipboard (1) földrengés (1) folyadékhűtés (1) fotó (3) Foursquare (2) foursquare (2) frissítés (1) Fukoshima (1) G2 (1) Galaxy (5) Galaxy Tab (1) game (1) gamer (1) gamers (1) games (1) Game of Thrones (1) Gear (1) geek (1) geekanya (1) geek chic (2) geogebra (1) Gépek lázadása (1) Glass (1) gmail (1) GoMiso (1) Google (45) google (4) Google+ (1) Google Books (1) Google Calendar (1) Google Drive (3) Google Fiber (1) Google Glass (2) Google Glasses (2) Google Maps (3) Google naptár (1) Google Play (1) Google Reader (18) google tv (2) görkorcsolya (1) görkori (1) GPS (3) gyerek (2) gyógyászat (1) gyorshír (1) hack (2) hajózás (1) Háj Fájv (1) HAL (1) halo (1) hálózat (1) hexagon (1) hiba (2) hitachi (1) hoax (1) hologram (1) Home (1) Horvátország (2) hotspot (1) HP (1) HTC (5) HTML5 (1) hurrikán (1) HyperX (1) ICS (1) IFTTT (1) iGO (1) IM (1) ingyen (7) ingyenes (1) injekciós tű (1) Instagram (6) instagram (3) Intel (2) intel (1) Intel NUC (1) interjú (1) internet (3) IO (2) ios (1) iOS (12) iPad (3) ipad (3) iphone (2) iPhone (4) iPod (1) Irán (1) írás (1) Iron Man (1) iskola (3) ISP (1) ISS (1) itunes (1) iTunes (1) ivókút (1) Jancsa János (1) Japán (1) japán (1) játék (10) játékosok (1) Java (2) jelszó (2) Joss Whedon (1) jurassic park (1) kamera (1) karácsony (2) káromkodás (1) katasztrófa (1) kategória (1) kávé (1) Kazahsztán (1) kép (1) képek (1) kézírás (1) kiállítás (1) Kickstart (1) Kickstarter (2) kindle (1) Kindle (2) Kingston (2) KitKat (1) Kit Kat (1) Kodak (1) közlekedés (1) közösségi média (1) kupon (1) kütyü (2) LAN-party (1) launcher (1) leap (1) Lego (1) Lenovo (1) Leonard Nimoy (1) LG (4) lg (1) Linus Torvalds (2) Linux (3) lippile (1) LittleBits (1) little printer (1) live (1) Locato (2) London 2012 (1) lopás (1) Louis Vuitton (1) Lovelace (1) Lumia (5) Madakaszkár (1) Magánszám (1) Magyarország (2) Maps (1) Mars (1) MasterCard (1) McAfee (1) McDonalds (1) Medal of Honor (1) Meebo (1) menü (1) mérnök (1) mib (1) microsoft (2) Microsoft (14) Miso (1) mmorpg (1) mobil (5) mobilinternet (3) mobiltárca (1) Mocrosoft (1) monitor (1) Motorola (1) mp3 (1) mp3 lejátszó (1) munka (3) MySpace (1) nanotechnológia (1) napszemüveg (1) NAS (1) NASA (3) nasa (1) National Geographics (1) Navy Seals (1) Németh Kriszta (1) netbook (1) Neus (1) New York (2) Nexus (7) Nexus 4 (1) Nexus 5 (2) Nexus 8 (1) NFC (3) Nokia (8) nook (1) notebook (2) Note 3 (1) NSA (1) Nvidia (2) nyár (1) nyaralás (4) NYPD (1) Office (1) Office 365 (1) okostelefon (3) oktatás (1) Olimpia (1) One (3) One S (1) One V (1) opensource (1) Open Hardware (1) Oracle (2) Oroszország (1) orvos (2) Oyster (1) PadFone (1) panasonic (1) Panasonic (1) paranoid (1) PC (1) person of interest (1) Phone (1) pishing (1) Pixel (1) podcast (8) Pollner (1) pornó (1) Portal (1) portal (1) posterous (1) POV (1) Prince of Persia (1) PRISM (1) programozó (1) protézis (1) QR (1) quadcopter (1) QuickOffice (1) R2D2 (1) RapidShare (1) Raspberry Pi (1) ray (1) RED (1) reklám (3) rémhír (1) rendőrség (1) retina (5) retro (2) RFID (2) rizsfőző (1) roaming (2) robot (3) RSS (1) rss (17) rss olvasó (17) S3 (1) S4 (1) sajtóbejelentés (3) sajtóközlemény (5) samsung (1) Samsung (14) San Francisco (1) scanner (1) SD kártya (1) sennheiser (1) Sensordrone (1) Series 9 (1) sim (1) Siri (1) siri (1) SketchUp (1) Skype (2) smartphone (2) smartwatch (1) Smithonian (1) social media (2) software (1) Sony (4) sony (1) Sony Ericsson (1) SSD (1) startup (1) starwars (1) Star Trek (7) Star Wars (1) steam (1) Steam (2) STEM (1) Steve Jobs (1) Steve Mann (1) Steve Wozniak (1) StreetView (2) Streisand (1) Surface (7) szabadalom (3) szex (1) Sziget (1) szolgáltató (1) szomszéd (1) T-Mobile (3) t-shirt (1) Tablet (1) tablet (8) támadás (1) tanulás (1) tárhely (1) tarifa (1) TBBT (1) TED (1) tegra3 (1) Tegra3 (1) TELE2 (1) telefon (7) Telekom (1) Telenor (2) térkép (3) Tesla (1) teszt (7) tipp (3) Titanic (1) töltő (1) top (1) Törökország (1) Toshiba (1) Transformer (1) Translate (1) Trimble (1) tudomány (2) Twitter (10) twitter (5) tycoon (1) új (1) Ukky (1) ultrabook (2) űrkutatás (1) USB (3) USB3 (1) utazás (1) üvegszál (1) Valve (3) vásárlás (2) Vatikán (1) vélemény (1) verseny (1) vicc (2) videó (2) vietnam (1) Viper (1) vírusírtó (1) víz (2) Vodafone (2) VW (1) Wallet (1) webcam (1) WhatsApp (1) Wi-Drive (1) wifi (2) William Shatner (1) Wil Wheaton (1) winamp (1) Windows (4) Windows 8 (2) Windows Phone (1) windows phone (3) WWDC (1) xbox (2) Yahoo (1) Youtube (3) zene (1) Zuckerberg (3)