Másfél éve írtunk arról a félelemkeltésről, amit a RFID-val rendelkező diákigazolványok bevezetése kapcsán történt. Mindez semmit sem változtatott azon, hogy az új igazolványokat bevezessék, s bár még ebből hazánkban nem volt gond, a hónap elején egy texasi iskolákban tört ki a botrány.

Two San Antonia, TX schools rendszere az elmúlt két hétben elérhetetlenné vált, azért sokat mondó a http://www.nisd.net/studentlocator/ URL, amin egy ideig elérhető volt.

Az iskolák érvelése – mint minden esetben, amikor a Nagy Testvér szóba kerül – a tanítás és a diákok biztonságára vonatkozik. A diákok (év vesztesek és évismétlők kivételével az utolsó években :)) az iskolába járás ideje alatt kiskorúak, akikért a tanárok felelnek.

Egy ilyen rendszerrel egyszerűen figyelemmel lehetne követni, hogy melyik gyerek hiányzik. Ne feledjük, hogy egy olyan amerikai rendszerről van szó, ahol akár az is feltételezhető, hogy fémdetektoron keresztül mehetnek csak be a diákok az iskolába (bár -  számomra meglepő módon – nem Texasban van a legtöbb regisztrált fegyvertartó), amihez egy RFID olvasót kapcsolni, és szoftveresen kiszűrni azt, ha egyszerre (gyors egymásutánban) két chip halad át a kapun, nem lehetetlen. Az iskola tehát egyrészt tudni fogja, hogy ki hiányzik és ki akar két óra között “lelépni”, ami bizonyos esetekben előnyös.

Másfelől ugye itt a Nagy Testvér esete. Tényleg szükségünk van arra, hogy minden lépésünket kövessék? Ha a rendszer olyan, akkor szükséges-e hogy az igazgató pontos statisztikával rendelkezzen a diákok wc-re menési gyakoriságáról? Akarjuk-e, hogy csak azért kapjon egy gyerek intőt, mert a rendszer szerint épp akkor az iskolaudvaron volt, amikor történt ott valami?

És ha már a Nagy Testvérnél tartunk, tényleg azt akarjuk, hogy az elkövetkező nemzedék számára ennyire természetes legyen, hogy minden lépésüket kövessék? Ez a fajta kontroll elsősorban a diktatúrák része, beszéljünk csak a minket is érintő történelmi eseményekről: Hitler, Sztálin, Rákosi, Kádár és a “sikeres” besúgóhálózatukról.

Miközben önszántunkból is egyre többet osztunk meg életünkről, helyzetünkről, tényleg szükség van-e iskolai szinten arra, hogy – még ha extrém hasonlítás is – diktatórikus technikával kövessék a gyerekek minden lépését?

Tegyük még hozzá azt is, hogy ez a rendszer sem failsafe. A könyvtár egy eldugott sarkában “elejtett” igazolvány, scanner és nyomtató segítségével egy másolat, ha látható helyen kell lennie a gyanú elterelése végett, vagy egyszerűen tornaóra alatt lenyúlni a másikét, és megtenni azt, amit meg akarunk tenni (és ami nem feltétlenül nyerné el a tanárok tetszését). Persze hozzáadhatnánk még ehhez pár videókamerás figyelőrendszert, de ez esetben gondolom nem én vagyok az egyetlen, aki az iskolát egy börtönnel azonosítaná.

Nektek mi a véleményetek? Ez csak egy amerikai hülyeség, vagy nálunk is be kellene vezetni?

via Lockergnome

Ide hirdetést tehetnénk, de nem teszünk, mert jófejek vagyunk.

rólunk

Mindenről írunk, amiben áram folyik.
Vagy nem.

Ötleted, véleményed van? Küldj nekünk emailben bármit! (Max. kidobjuk.)

bitbloghu@gmail.com

Jelen vagyunk Twitteren és Facebookon is. Ha kisebb hírekről, érdekességekről is szeretnél hallani, kövess minket ott is!

aktív bejegyzések

címkék

1020 (1) 18+ (1) 2012 (1) 3D (12) 3d (2) 4 (1) 610 (1) 820 (1) 920 (1) Ace (1) Ace 2 (1) Ace 3 (1) Ada (1) adakozás (1) adatforgalom (1) adathalász (1) adatvédelem (1) adwords (1) agyhullám (1) ajándék (1) akció (3) album (1) alkohol (1) állás (2) Amazon (3) Android (43) android (5) Anglia (1) angrybirds (3) Angry Birds (1) Anonymous (1) AOL (1) API (1) App (1) app (17) apple (3) Apple (30) apple tv (2) appstore (1) App Store (1) arany (1) arm (1) ARM (1) ASUS (2) Atari (2) atomkatasztrófa (1) autó (1) Avengers (1) baba (1) babakocsi (1) baby (1) baki (1) baktérium (1) bankkártya (1) Barabási Albert-László (1) Battlestar Galactica (1) bejelentés (2) betörő (1) bezár (1) bikini (1) billentyűzet (1) Bing (2) bitcast (47) biztonság (3) Blackberry (1) BlackBerry (1) blizarrd (1) Bluetooth (1) böngésző (1) bőr (1) Borat (1) börtön (1) box.net (1) bryce (1) Budapest (2) Call of duty (1) camera (3) capcha (1) CD (1) cenzúra (4) CES (1) chrome (1) cippo (1) cloud (2) Commodore (1) Convertibles (1) Core (1) crossplatform (1) csalás (1) csőd (1) Curiosity (1) Darpa (1) DataTraveler (1) daz (1) daz studio (1) Desire 500 (1) Desire C (1) Device Manager (1) diablo (1) diákigazolvány (1) diktálás (1) DNS (2) Doctor Who (1) domain (1) DOS (1) DreamWorks (1) Drone (2) Dropbox (4) DuoS (1) e-kormányzat (1) e-vizum (1) elektromos (1) elmélet (1) embedded (1) Enterprise (1) érintőképernyő (1) Észak-Korea (1) Észak Korea (1) EU (1) eureka (1) Európai Unio (1) exoskeleton (1) EyeTap (1) facebook (1) Facebook (13) fail (1) FBI (2) Feedly (1) fegyver (3) Fehér ház (1) fejlesztő (1) felbontás (1) felhő (1) fénykép (1) Fesztivál (1) Fiat (1) Firefox (1) Flickr (2) flipboard (1) földrengés (1) folyadékhűtés (1) fotó (3) Foursquare (2) foursquare (2) frissítés (1) Fukoshima (1) G2 (1) Galaxy (5) Galaxy Tab (1) game (1) gamer (1) gamers (1) games (1) Game of Thrones (1) Gear (1) geek (1) geekanya (1) geek chic (2) geogebra (1) Gépek lázadása (1) Glass (1) gmail (1) GoMiso (1) google (4) Google (45) Google+ (1) Google Books (1) Google Calendar (1) Google Drive (3) Google Fiber (1) Google Glass (2) Google Glasses (2) Google Maps (3) Google naptár (1) Google Play (1) Google Reader (18) google tv (2) görkorcsolya (1) görkori (1) GPS (3) gyerek (2) gyógyászat (1) gyorshír (1) hack (2) hajózás (1) Háj Fájv (1) HAL (1) halo (1) hálózat (1) hexagon (1) hiba (2) hitachi (1) hoax (1) hologram (1) Home (1) Horvátország (2) hotspot (1) HP (1) HTC (5) HTML5 (1) hurrikán (1) HyperX (1) ICS (1) IFTTT (1) iGO (1) IM (1) ingyen (7) ingyenes (1) injekciós tű (1) instagram (3) Instagram (6) intel (1) Intel (2) Intel NUC (1) interjú (1) internet (3) IO (2) ios (1) iOS (12) ipad (3) iPad (3) iphone (2) iPhone (4) iPod (1) Irán (1) írás (1) Iron Man (1) iskola (3) ISP (1) ISS (1) iTunes (1) itunes (1) ivókút (1) Jancsa János (1) japán (1) Japán (1) játék (10) játékosok (1) Java (2) jelszó (2) Joss Whedon (1) jurassic park (1) kamera (1) karácsony (2) káromkodás (1) katasztrófa (1) kategória (1) kávé (1) Kazahsztán (1) kép (1) képek (1) kézírás (1) kiállítás (1) Kickstart (1) Kickstarter (2) kindle (1) Kindle (2) Kingston (2) KitKat (1) Kit Kat (1) Kodak (1) közlekedés (1) közösségi média (1) kupon (1) kütyü (2) LAN-party (1) launcher (1) leap (1) Lego (1) Lenovo (1) Leonard Nimoy (1) LG (4) lg (1) Linus Torvalds (2) Linux (3) lippile (1) LittleBits (1) little printer (1) live (1) Locato (2) London 2012 (1) lopás (1) Louis Vuitton (1) Lovelace (1) Lumia (5) Madakaszkár (1) Magánszám (1) Magyarország (2) Maps (1) Mars (1) MasterCard (1) McAfee (1) McDonalds (1) Medal of Honor (1) Meebo (1) menü (1) mérnök (1) mib (1) microsoft (2) Microsoft (14) Miso (1) mmorpg (1) mobil (5) mobilinternet (3) mobiltárca (1) Mocrosoft (1) monitor (1) Motorola (1) mp3 (1) mp3 lejátszó (1) munka (3) MySpace (1) nanotechnológia (1) napszemüveg (1) NAS (1) NASA (3) nasa (1) National Geographics (1) Navy Seals (1) Németh Kriszta (1) netbook (1) Neus (1) New York (2) Nexus (7) Nexus 4 (1) Nexus 5 (2) Nexus 8 (1) NFC (3) Nokia (8) nook (1) notebook (2) Note 3 (1) NSA (1) Nvidia (2) nyár (1) nyaralás (4) NYPD (1) Office (1) Office 365 (1) okostelefon (3) oktatás (1) Olimpia (1) One (3) One S (1) One V (1) opensource (1) Open Hardware (1) Oracle (2) Oroszország (1) orvos (2) Oyster (1) PadFone (1) panasonic (1) Panasonic (1) paranoid (1) PC (1) person of interest (1) Phone (1) pishing (1) Pixel (1) podcast (8) Pollner (1) pornó (1) portal (1) Portal (1) posterous (1) POV (1) Prince of Persia (1) PRISM (1) programozó (1) protézis (1) QR (1) quadcopter (1) QuickOffice (1) R2D2 (1) RapidShare (1) Raspberry Pi (1) ray (1) RED (1) reklám (3) rémhír (1) rendőrség (1) retina (5) retro (2) RFID (2) rizsfőző (1) roaming (2) robot (3) rss (17) RSS (1) rss olvasó (17) S3 (1) S4 (1) sajtóbejelentés (3) sajtóközlemény (5) samsung (1) Samsung (14) San Francisco (1) scanner (1) SD kártya (1) sennheiser (1) Sensordrone (1) Series 9 (1) sim (1) Siri (1) siri (1) SketchUp (1) Skype (2) smartphone (2) smartwatch (1) Smithonian (1) social media (2) software (1) Sony (4) sony (1) Sony Ericsson (1) SSD (1) startup (1) starwars (1) Star Trek (7) Star Wars (1) steam (1) Steam (2) STEM (1) Steve Jobs (1) Steve Mann (1) Steve Wozniak (1) StreetView (2) Streisand (1) Surface (7) szabadalom (3) szex (1) Sziget (1) szolgáltató (1) szomszéd (1) T-Mobile (3) t-shirt (1) tablet (8) Tablet (1) támadás (1) tanulás (1) tárhely (1) tarifa (1) TBBT (1) TED (1) tegra3 (1) Tegra3 (1) TELE2 (1) telefon (7) Telekom (1) Telenor (2) térkép (3) Tesla (1) teszt (7) tipp (3) Titanic (1) töltő (1) top (1) Törökország (1) Toshiba (1) Transformer (1) Translate (1) Trimble (1) tudomány (2) Twitter (10) twitter (5) tycoon (1) új (1) Ukky (1) ultrabook (2) űrkutatás (1) USB (3) USB3 (1) utazás (1) üvegszál (1) Valve (3) vásárlás (2) Vatikán (1) vélemény (1) verseny (1) vicc (2) videó (2) vietnam (1) Viper (1) vírusírtó (1) víz (2) Vodafone (2) VW (1) Wallet (1) webcam (1) WhatsApp (1) Wi-Drive (1) wifi (2) William Shatner (1) Wil Wheaton (1) winamp (1) Windows (4) Windows 8 (2) windows phone (3) Windows Phone (1) WWDC (1) xbox (2) Yahoo (1) Youtube (3) zene (1) Zuckerberg (3)
süti beállítások módosítása