A magyar (és nemzetközi) szaksajtó szerint a Microsoft legújabb eszköze, az MS Surface elsősorban az Apple-nek konkurencia, legalábbis lépten-nyomon az iPad-dal hasonlítják össze. Természetesen kézenfekvő az összehasonlítás, hiszen táblagépről van szó, azonban én úgy gondolom, hogy itt nem elsősorban az Apple az, akinek fenyegetettve kell éreznie magát. 

surface-microsoft-pc100~_v-image512_-6a0b0d9618fb94fd9ee05a84a1099a13ec9d3321[1].jpg

Miért van biztonságban az Apple?

A márka sikeresen felépített egy coolsági trendet, amit sem a Microsoft, sem pedig más gyártó nem fog veszélyeztetni. A világon per pillanat van annyi Apple termékbe szerelmes ember, akik még jó sok évig biztosítani fogják a cupertinoi cég bevételét. Még ha a felhasználók száma nem is nő, a rendszeres újításokkal folyamatosan vásárlási kényszert váltanak ki rajongótáboruknál. 

Az Apple mind hardware-ileg, mind software-ileg annyira egységes és kerek történetet próbál (sikerrel) a felhasználóknak eladni, hogy azok, akik az elmúlt években átálltak és megszokták az új környezetet, már nem valószínű, hogy vissza fognak térni más rendszerekre - hacsak el nem baltázza annyira a cég a termékeit, hogy kényszerűségből másfelé kacsintgatnak. 

Ennek valószínűsége viszont nem túl nagy.

A veszélyeztetett állatfaj: BlackBerry

Amiről viszont keveset írnak, az a BlackBerry (RIM) kihalásáról szóló (rém)hírek. A RIM már régóta a veszélyeztetett cégek listáján van. A táblagépük csúfos bukásnak tűnik és az okostelefonok piacán is vesztenek népszerűségükből. 

Bár a BlackBerry 10 még akár csodát is művelhet, az elmúlt évben a felére csökkent a piaci részesedésük. Ezt az űrt pedig valaki betölti/be fogja tölteni.

Én a Microsoftra fogadok.

A BlackBerry ugyanis elsősorban nagyvállalati környezetben tudott igazán sikert aratni: ott, ahol a legtöbb cég még mindig Microsoft termékekre esküszik és nehezen teszi be a lábát akár az Apple, akár a Linux.

A Windows 7-tel elindított, mondhatni forradalmi változás a software design-ban, a telefon, PC, és most már a tablet vonal egységesítése, a saját felhő szolgáltatás kialakítása és a mindenki számára kedvezőbb adat-roaming költségek, valamint a korábbi évekhez mérten hihetetlen mértékű wifi/hotspot lefedettség nagyban elő fogja segíteni a mobil Microsoft eszközök terjedését a BlackBerry által "uralt" szegmensben.

Lassú áttörés

Mivel azonban a nagyvállalatok lassan reagálnak az újdonságokra, ezért mindenképp el fog telni pár év, mire a mostani újítások beérnek. Rengeteg olyan cég van, akik még mindig XP-t használnak, a Windows 7-etet pedig csak mostanában vezetik be. 

Náluk azonban már egyre terjednek a céges hálóval összekötött, távoli munkára is alkalmas Microsoft telefonok, amit az új design-nal és az egyre fejlődő Marketplace kínálattal már nem szégyen elővenni (szemben a régebbi MS telefonokkal). 

A felső vezetők körében látom a Surface elterjedésének lehetőségét: ők azok, akik eddig nem feltétlenül meggyőződésből mászkáltak iPad-ekkel, hanem azért, mert státusz szimbólumként szükségesnek érezték, hogy a bemutatókra ezzel menjenek. Számukra a Surface-t sokkal egyszerűbb integrálni a megszokott vállalati környezetbe, viszont a coolsági faktora lényegesen nagyobb, mint eddig bármilyen MS terméké. 

A Surface ráadásul nem csak csilivili tablet, hanem egyszerűen notebookká avanzsálható eszköz, amin pont úgy lehet szöveget szerkeszteni, prezentációt készíteni, leveleket olvasni, mint eddig a notebookon. És ez az, ami akár vállalati szempontból, akár Windows használó magánember nézőpontjából lényeges, mert pontosan ez az, amitől az Apple világ működik, amiért az iPhone-nal, iPad-del belépők Macbookot vagy Mac Air-t vesznek.

Nem véletlenül beszélek coolsági faktorról, hiszen ez nem csak geekekre és hipsterekre jellemző, a menedzsmentnél a technikai gadget-ek összehasonlítása egyenértékű a "kinek van nagyobb köbcenti az autójában (feleségében, szeretőjében)" kérdéssel.

Szentháromság: Google, Apple, Microsoft

Eddig csak a Google és az Apple jelent meg olyan újításokkal, amikre a geek világ vallási háborút volt képes alapozni, de a Surface-szel a Microsoft is belépett a térre. Azt nem hiszem, hogy meglévő cégek még labdába rúghatnak (nyilván hardware szempontjából lesznek érdekes dolgok, de azok vagy a Google vagy a Microsoft OS-ére fognak épülni), itt maximum egy új játékos tudja megrengetni a világot.

További linkek:

Ide hirdetést tehetnénk, de nem teszünk, mert jófejek vagyunk.

A bejegyzés trackback címe:

https://bit.blog.hu/api/trackback/id/tr834602039

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mi van a felszínen? 2012.06.22. 09:30:36

Rögtön le is rántom a leplet, ez egy szóvicc lenne, a Microsoft Surface-el kapcsolatosan. Ma olvastam a hírekben, hogy a Microsoft is előrukkolt a maga nagy titokban fejlesztett tabletjével, a Surface-el, és amelyet természetesen erős versenytársnak po...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

CSÉ 2012.06.22. 10:03:22

A fő gondolattal vitatkoznék. A BB10 annyira messze felette áll, minden platformnak, hogy, ha kapható lesz október körül a London, az kb akkora dobás lesz a RIM részéről, mint annakidején az első iPhone piacradobása.
A GUI HTML5 alapú, vagyis baromira gördülékeny és nagyon jó funkcionalitást építettek rá, pl oda-viszza lehet lapozni a QNX alapú kernelnek köszönhetően folyamatosan futó programoknak. A multi-tasking gyerekjáték neki, az iOS-t is veri ebben (is). A Cascadnak köszönhetően a 2G és a 3G egyszerre futtatható egy felületen, magyarán álomszép lesz a megjelenése és még egy mezei programozó is tud majd ezt kihasználó appot írni. Nem mellesleg az áruházuk sem lesz üres. Most, hogy a chipsetekre várniuk kell, van elég idejük átírni az összes BB terméken futó appot, az androido appok portolhatóak lesznek, de emulátorral is megoldható a dolog és a QNX-nek köszönhetően még a PC-re vagy konzolra írt programok, pl a PS játékok is simán elfutnak rajta.

A RIM koncepciója az, hogy letesz az aztalra egy superphone-t, amiben benne lesz a teljes számítási teljesítmény és minden adat, amire csak szükséged lehet és ehhez csatlakoztathatsz bármilyen perifériát és kész a desktopod ultrabookod vagy amit akarsz.

Ez az OS egy vérbeli superOS lesz. Erre a szintre kb csak a WP8 jut fel, de azért a BB10 köröket ver rá. Látványban, biztonságban, más platformok appjainak integrálhatóságában.

A többiek (iOS, android, tizen) megmaradnak a smartOS-ok szintjén és még itt sem terem majd nekik sok babér.

Szerintem a legtöbb fogyasztó úgy van vele, hogy vagy a legjobbat akarja, amiért hajlandó is fizetni sokat (most ezek az iOS-szal szerelt eszközök, jövőre a BB10-zel) vagy a legolcsóbb, még kielégítő megoldást keresik, aminek van is jövője. A Mozilla alapítvány Boot to Gecko programja éppen ezt ígéri. 15ezer forint körüli összegért majd lehet venni olyan telefont, ami okostelefonos élményt nyújt. (Sokkal rosszabb, de legalább olcsó hw-en is gördülékenyebben, mint az android.) A smartOS-ok királya csak most készül. Aki érez némi affinitást magában az csatlakozhat a fejlesztőkhöz.

Én jobban féltem az androidot attól, hogy az érdektelenségbe fullad, mint az RIM-et a csődtől.

Az Apple jó híre vajon meddig tart, ha már nem az övéké a legjobb termék? A Nokia példájából kiindulva max három-négy év.

DerekUK 2012.06.22. 10:48:28

@CSÉ: Egyelőre csak marketingesek által generált pletyka ez az egy telefon mind felett, amennyire tudom, még a fejlesztői specifikációk sem publikusak, így csak a bejelentés alapján lehet mondani bármit is.
De önmagában egy nagyon jó hardver egy szuper oprendszerrel sem tud győzni, ha nem lesz rá elég alkalmazás. Lehet egy lassú felfutással is kiépíteni az alkalmazás boltot, de ez még nyitott kérdés azért, ahogy az is, hogy lesz-e a cégnek elegendő pénze kivárni ezt. Mindenesetre szurkoljunk, a diverzifikáció nekünk jó.

Jester 2012.06.22. 11:25:34

"pl oda-viszza lehet lapozni a QNX alapú kernelnek köszönhetően folyamatosan futó programoknak." -> Ezt az iOS is tudja...

Azért ez a BB10 erősen hype szagú, de még ha igaz is, hogy überkirály, én nem szívesen veszek olyan cégtől terméket, ami a csőd szélén táncol. Megveszem, 1 év múlva nincs semmi támogatásom rá és lehúzhatom a wc-n. Na ezt nem...

tarsolya 2012.06.22. 11:35:51

"Ez az OS egy vérbeli superOS lesz. Erre a szintre kb csak a WP8 jut fel, de azért a BB10 köröket ver rá. Látványban, biztonságban, más platformok appjainak integrálhatóságában.

A többiek (iOS, android, tizen) megmaradnak a smartOS-ok szintjén és még itt sem terem majd nekik sok babér."

Az emberi hülységnek meg naivitásnak úgy látszik tényleg nincs határa :DD

Gombperec hídlakó 2012.06.22. 11:50:13

"...a legtöbb cég még mindig Microsoft termékekre esküszik és nehezen teszi be a lábát akár az Apple, akár a Linux."
A legtöbb cég azért használ MS termékeket, mert céges környezetben messze az a legjobb és a legteljesebb palettát nyújtó cég.
A Linux-nak bár vannak jó szerverei (webszerverben különösen erősek), viszont kliensben nem túl erősek: azért az egyszeri felhasználónak nem a Linux az ideális oprendszer.
Az Apple meg egy külön történt: ők abszolút csak a kliens-oldalon erősek, és ott is csak azoknál a felhasználóknál, akiknél a divat és az alapszintű dolgok használata (internet (facebook), e-mail, zenehallgatás) az elsődleges prioritás. Ezen kívül egy nagyon szűk réteget is kiszolgálnak, mégpedig a grafikusokat, mivel bizonyos grafiaki programok valóban jól működnek az Apple gépeken. Viszont mivel nincs semmiféle szerver-alkalmazásuk, mint amiben az MS nagyon erős (pl. Exchange, SCCM, stb.), addig más munkát nem nagyon lehet vele végezni.
Azért lássuk be, hogy amíg egy cégnek nem az a legfőbb profilja, hogy az alkalmazottjai a Starbucks-ban üldögéljenek a facebook-ot olvasva, addig az Apple nem fog betörni a nagyvállalati piacra... :)

És éppen ezért nagy dobás a Microsoft-tól a Surface, mert csináltak valamit, ami megfelelő marketinggel divatos lehet, és mindezek mellett tökéletesen fog alkalmazkodni a vállalati infrastruktúrába is.

báró Csekonics 2012.06.22. 12:05:46

@CSÉ: azért remélem, ez a szuper OS (a mostanival ellentétben):
- tartalmazni fog olyan alap appokat, mint pl. Gmail kliens (mert az pillanatnyilag nincs BB-re - pedig régebben volt).
- esetleg végre megoldják, hogy az email íráshoz nélkülözhetetlen két karakter ( @ és . ) egy billentyű (akár valódi, akár touchscreen) elérhető legyen.
Mert az kb. röhej, hogy iPhone-on megoldható, Androidos eszközökön (gyári billentyűzet, nem utólag letöltött!) szintén, de a BB eszközökön két kézzel kell ínhüvelygyulladást szorítani az ujjaimba, hogy egy email címet beírjak.

Több embert ismerek, aki eldobta a BB-t és Androidra illetve iPhone-ra váltott, mert a céges emailt azon is elérheti, de ezek másra _IS_ jók.

Artlace 2012.06.22. 12:51:26

Azzal hogy a QNX multitask-ban veri-e a konkurrenseket, vitatkoznek: kozel sem erre a kornyezetre van kihegyezve, QSSL-es ismerosom szerint amikor a touchscreen-rol zaporozni kezdenek az interruptok akkor bizony bajban van az egy (1!) szalon futo GUI. A videolejatszaskor ez nem gond mert a hardware-nak koszonhetoen ott joszerivel semmit se kell csinalni.
Amiben jo a QNX az a kicsi meret es a realtime feladatok. Ezen felul ami kilatszik belole az kutyakozonseges POSIX felulet, majdnem semmivel se kulonb mint egy Linux (Android) vagy BSD-derivativ (iOS) felulet.

CSÉ 2012.06.22. 17:09:32

Én nem bánnám, ha csődbe jutnának, sőt, az lenne a legjobb. A csőd azt jelentené, hogy kénytelenek lennének licenszelni az OS-t. Akár az olyan OEM gyártóknak is, mint pl. az Alcatel vagy a ZTE. Akkor aztán az iPhone árak is zuhanni kezdenének. A csőd azt jelentené, hogy a hardvergyártóból szoftvergyártó lesz. A MS is elvan valahogy ezzel évtizedek óta és nyomatja az újabb verziókat, van támogatás. Ettől soha egy percig sem tartanék a helyedben.
Appok lesznek rajta dögivel. A google térképre épülő android appok kivételével az össze googleplayen kapható ott lesz. A PC-s progik megintcsak. HTML5-ben meg még egy ügyesebb középiskolás is tud programozni, plusz az arra épülö appok futnak a tizenen és a B2G-n is. A többi platform is nyit az HTML5 felé.

Ami gond lehet talán ezzel az OS-szal, az a hangvezérlés. Arról tényleg nem lehet tudni, milyet sikerül összehozniuk, de magyar nyelven tuti semmilyet. Az androidos megoldás elvileg nem rossz, de számomra fura dolog beszélni a telefonomhoz.

Mindenesetre a WP8 is egy nagyon jól sikerült valaminek tűnik. A windows nagy előnye, hogy mindenki windows office-on nőtt fel.

CSÉ 2012.06.22. 17:21:51

@tarsolya: Nem tudom, hogy miért érzed úgy, hogy sértegetned kell bárkit is. Segítek: ez egy vélemény volt. Nem kell vele egyetérteni, de mi értelme van személyeskedni? Én sem tettem senkivel. Én több potenciált látok ebben az OS-ban, mint a cikk szerzője, aztán majd az idő eldönti, kinek lesz igaza, de hidd el, nekem nem fog álmatlan éjszakákat okozni, ha netalán a BB10 kudarc lesz és továbbra is az android és az iOS körülöl forog az IT-világ.

Kellemes napot!

CSÉ 2012.06.22. 17:39:08

Nem sok babér terem=nem tudják növelni a részesedésüket. Idén startol a WP8 és a BB10, jövőre a B2G és a Samsung is piacra dobja az első tizen alatt futó telefonját idén. Ha mind csak mérsékelt siker lesz, a régiek akkor is piacot veszítenek, már ami a piaci részesedést illeti. De tényleg: béke van.

CSÉ 2012.06.22. 17:46:18

@Jester: Szóval a támogatásról fentebb írtam. Igen az iOS is tudja. Az android meg nem. Ez az egyik fő érv, ami az iOS mellet szól a droiddal szemben szerintem.

Ide hirdetést tehetnénk, de nem teszünk, mert jófejek vagyunk.

rólunk

Mindenről írunk, amiben áram folyik.
Vagy nem.

Ötleted, véleményed van? Küldj nekünk emailben bármit! (Max. kidobjuk.)

bitbloghu@gmail.com

Jelen vagyunk Twitteren és Facebookon is. Ha kisebb hírekről, érdekességekről is szeretnél hallani, kövess minket ott is!

aktív bejegyzések

címkék

1020 (1) 18+ (1) 2012 (1) 3D (12) 3d (2) 4 (1) 610 (1) 820 (1) 920 (1) Ace (1) Ace 2 (1) Ace 3 (1) Ada (1) adakozás (1) adatforgalom (1) adathalász (1) adatvédelem (1) adwords (1) agyhullám (1) ajándék (1) akció (3) album (1) alkohol (1) állás (2) Amazon (3) Android (43) android (5) Anglia (1) angrybirds (3) Angry Birds (1) Anonymous (1) AOL (1) API (1) App (1) app (17) apple (3) Apple (30) apple tv (2) appstore (1) App Store (1) arany (1) arm (1) ARM (1) ASUS (2) Atari (2) atomkatasztrófa (1) autó (1) Avengers (1) baba (1) babakocsi (1) baby (1) baki (1) baktérium (1) bankkártya (1) Barabási Albert-László (1) Battlestar Galactica (1) bejelentés (2) betörő (1) bezár (1) bikini (1) billentyűzet (1) Bing (2) bitcast (47) biztonság (3) Blackberry (1) BlackBerry (1) blizarrd (1) Bluetooth (1) böngésző (1) bőr (1) Borat (1) börtön (1) box.net (1) bryce (1) Budapest (2) Call of duty (1) camera (3) capcha (1) CD (1) cenzúra (4) CES (1) chrome (1) cippo (1) cloud (2) Commodore (1) Convertibles (1) Core (1) crossplatform (1) csalás (1) csőd (1) Curiosity (1) Darpa (1) DataTraveler (1) daz (1) daz studio (1) Desire 500 (1) Desire C (1) Device Manager (1) diablo (1) diákigazolvány (1) diktálás (1) DNS (2) Doctor Who (1) domain (1) DOS (1) DreamWorks (1) Drone (2) Dropbox (4) DuoS (1) e-kormányzat (1) e-vizum (1) elektromos (1) elmélet (1) embedded (1) Enterprise (1) érintőképernyő (1) Észak-Korea (1) Észak Korea (1) EU (1) eureka (1) Európai Unio (1) exoskeleton (1) EyeTap (1) facebook (1) Facebook (13) fail (1) FBI (2) Feedly (1) fegyver (3) Fehér ház (1) fejlesztő (1) felbontás (1) felhő (1) fénykép (1) Fesztivál (1) Fiat (1) Firefox (1) Flickr (2) flipboard (1) földrengés (1) folyadékhűtés (1) fotó (3) Foursquare (2) foursquare (2) frissítés (1) Fukoshima (1) G2 (1) Galaxy (5) Galaxy Tab (1) game (1) gamer (1) gamers (1) games (1) Game of Thrones (1) Gear (1) geek (1) geekanya (1) geek chic (2) geogebra (1) Gépek lázadása (1) Glass (1) gmail (1) GoMiso (1) google (4) Google (45) Google+ (1) Google Books (1) Google Calendar (1) Google Drive (3) Google Fiber (1) Google Glass (2) Google Glasses (2) Google Maps (3) Google naptár (1) Google Play (1) Google Reader (18) google tv (2) görkorcsolya (1) görkori (1) GPS (3) gyerek (2) gyógyászat (1) gyorshír (1) hack (2) hajózás (1) Háj Fájv (1) HAL (1) halo (1) hálózat (1) hexagon (1) hiba (2) hitachi (1) hoax (1) hologram (1) Home (1) Horvátország (2) hotspot (1) HP (1) HTC (5) HTML5 (1) hurrikán (1) HyperX (1) ICS (1) IFTTT (1) iGO (1) IM (1) ingyen (7) ingyenes (1) injekciós tű (1) instagram (3) Instagram (6) intel (1) Intel (2) Intel NUC (1) interjú (1) internet (3) IO (2) ios (1) iOS (12) ipad (3) iPad (3) iphone (2) iPhone (4) iPod (1) Irán (1) írás (1) Iron Man (1) iskola (3) ISP (1) ISS (1) iTunes (1) itunes (1) ivókút (1) Jancsa János (1) japán (1) Japán (1) játék (10) játékosok (1) Java (2) jelszó (2) Joss Whedon (1) jurassic park (1) kamera (1) karácsony (2) káromkodás (1) katasztrófa (1) kategória (1) kávé (1) Kazahsztán (1) kép (1) képek (1) kézírás (1) kiállítás (1) Kickstart (1) Kickstarter (2) kindle (1) Kindle (2) Kingston (2) KitKat (1) Kit Kat (1) Kodak (1) közlekedés (1) közösségi média (1) kupon (1) kütyü (2) LAN-party (1) launcher (1) leap (1) Lego (1) Lenovo (1) Leonard Nimoy (1) LG (4) lg (1) Linus Torvalds (2) Linux (3) lippile (1) LittleBits (1) little printer (1) live (1) Locato (2) London 2012 (1) lopás (1) Louis Vuitton (1) Lovelace (1) Lumia (5) Madakaszkár (1) Magánszám (1) Magyarország (2) Maps (1) Mars (1) MasterCard (1) McAfee (1) McDonalds (1) Medal of Honor (1) Meebo (1) menü (1) mérnök (1) mib (1) microsoft (2) Microsoft (14) Miso (1) mmorpg (1) mobil (5) mobilinternet (3) mobiltárca (1) Mocrosoft (1) monitor (1) Motorola (1) mp3 (1) mp3 lejátszó (1) munka (3) MySpace (1) nanotechnológia (1) napszemüveg (1) NAS (1) NASA (3) nasa (1) National Geographics (1) Navy Seals (1) Németh Kriszta (1) netbook (1) Neus (1) New York (2) Nexus (7) Nexus 4 (1) Nexus 5 (2) Nexus 8 (1) NFC (3) Nokia (8) nook (1) notebook (2) Note 3 (1) NSA (1) Nvidia (2) nyár (1) nyaralás (4) NYPD (1) Office (1) Office 365 (1) okostelefon (3) oktatás (1) Olimpia (1) One (3) One S (1) One V (1) opensource (1) Open Hardware (1) Oracle (2) Oroszország (1) orvos (2) Oyster (1) PadFone (1) panasonic (1) Panasonic (1) paranoid (1) PC (1) person of interest (1) Phone (1) pishing (1) Pixel (1) podcast (8) Pollner (1) pornó (1) portal (1) Portal (1) posterous (1) POV (1) Prince of Persia (1) PRISM (1) programozó (1) protézis (1) QR (1) quadcopter (1) QuickOffice (1) R2D2 (1) RapidShare (1) Raspberry Pi (1) ray (1) RED (1) reklám (3) rémhír (1) rendőrség (1) retina (5) retro (2) RFID (2) rizsfőző (1) roaming (2) robot (3) rss (17) RSS (1) rss olvasó (17) S3 (1) S4 (1) sajtóbejelentés (3) sajtóközlemény (5) samsung (1) Samsung (14) San Francisco (1) scanner (1) SD kártya (1) sennheiser (1) Sensordrone (1) Series 9 (1) sim (1) Siri (1) siri (1) SketchUp (1) Skype (2) smartphone (2) smartwatch (1) Smithonian (1) social media (2) software (1) Sony (4) sony (1) Sony Ericsson (1) SSD (1) startup (1) starwars (1) Star Trek (7) Star Wars (1) steam (1) Steam (2) STEM (1) Steve Jobs (1) Steve Mann (1) Steve Wozniak (1) StreetView (2) Streisand (1) Surface (7) szabadalom (3) szex (1) Sziget (1) szolgáltató (1) szomszéd (1) T-Mobile (3) t-shirt (1) tablet (8) Tablet (1) támadás (1) tanulás (1) tárhely (1) tarifa (1) TBBT (1) TED (1) tegra3 (1) Tegra3 (1) TELE2 (1) telefon (7) Telekom (1) Telenor (2) térkép (3) Tesla (1) teszt (7) tipp (3) Titanic (1) töltő (1) top (1) Törökország (1) Toshiba (1) Transformer (1) Translate (1) Trimble (1) tudomány (2) Twitter (10) twitter (5) tycoon (1) új (1) Ukky (1) ultrabook (2) űrkutatás (1) USB (3) USB3 (1) utazás (1) üvegszál (1) Valve (3) vásárlás (2) Vatikán (1) vélemény (1) verseny (1) vicc (2) videó (2) vietnam (1) Viper (1) vírusírtó (1) víz (2) Vodafone (2) VW (1) Wallet (1) webcam (1) WhatsApp (1) Wi-Drive (1) wifi (2) William Shatner (1) Wil Wheaton (1) winamp (1) Windows (4) Windows 8 (2) windows phone (3) Windows Phone (1) WWDC (1) xbox (2) Yahoo (1) Youtube (3) zene (1) Zuckerberg (3)
süti beállítások módosítása