bitblog

Még októberben volt nálam egy Samsung Galaxy Core Duos, alsóközép kategóriás okostelefon, ami főleg azoknak lehet jó ajándék, akik egy viszonylag újabb, két SIM-kártyát befogadó okostelefont szeretnének, nem túl drágán. Nézzük, mit is ad a Samsung 50-60 ezer forint környékén!

Maga a telefon egészen rendben van. Fogása kellemes, szappantartó forma ugyan, de nincs vele semmi baj. Elsőre kézbe véve nekem az tűnt fel, hogy vékony, lapos. A telefon maga széles, nem nyúlánk hatást kelt, nagyjából akkora, mint egy Nexus 4. Az elrendezésről sokat nem érdemes beszélni, a szokásos Samsung gombelhelyezés található meg a telefonon.

Az előlapot üveg borítja, amely nem Gorilla Glass, annál valószínűleg könnyebben karcolódik. Felül közelségérzékelő és egy VGA felbontású előlapi kamera található. A hangszórón kívül felül semmi más, nincs fényerősség-érzékelő, így saját magadnak kell a fényerőt szabályozni.

Amivel amúgy nincs is sok probléma, a 4,3 hüvelykes, 480x800 felbontással rendelkező TFT LCD kijelző jó betekintési szöggel és fényerővel rendelkezik, erősebb fényben is olvasható volt. Egyedül az anyaga nem volt túl meggyőző, de amíg nálam volt, nem nagyon láttam rajta karcokat megjelenni (persze ehhez jobban vigyázni kell rá).

Elölről annyira még nem is látszik a hasonlóság, ugyanúgy néz ki a telefon alja, mint mondjuk a régebben megjelent Gio, de a hátulja sejteti, hogy melyik szériából másolták a stílusjegyeket. Az S4-gyel bejött mintázott műanyag hátlap és az S3 környékéről ismerős kamera és vaku elhelyezés köszön vissza a Core-on.

A kamera 5 megapixeles képeket készít, nem túl jókat, de egynek elmegy. Általában fátyolosak a képek, a makrók jobban sikerültek vele. Alkonyatkor egész tűrhető képeket tudtam vele még készíteni. Van vaku, ami pozitív, pár méterig képes bevilágítani a teret. Videót csak 480p képes készíteni, ami egy kicsit kellemetlen. A szokásos alap effektek megtalálhatóak a kamera szoftverében, de semmi komoly.

A hátlap szokásos műanyag, lakkozott, ujjlenyomatokat gyűjtő, karcolódó. Alatta nincs sem vezeték nélküli töltő, sem NFC szenzor. Van viszont egy 1800 mAh akksi, ami elég szépen bírja a strapát. Két napot is kibír minimális használattal, és egy napig húzza terhelés alatt.

Szoftveresen viszont egy kicsit többet kapott, mint az alsó kategóriás társai, megtalálható a Smart Stay (nem kapcsolja ki a kijelzőt, amíg figyelsz rá/olvasol), illetve a Smart Alert (ha jött értesítés és felveszed később a telefont az asztalról, rezgéssel értesít, hogy nézz rá). Emellett ha bedugod a fülhallgatót, egy külön oldal jön elő a TouchWiz-ben, amin választani tudsz a zenelejátszó alkalmazások közül, mi induljon el.

A 1,2GHz-es, két magos Qualcomm Snapdragon S4 Play MSM8625 SoC és Ardeno 203 grafikus chip elég kellemesen meg tudja hajtani a telefont, de nem szabad tőle sokat várni. Az 1 giga RAM pozitív hatása, hogy az appok közti váltáskor nem lövi ki az előző appot váltáskor, gyorsabban vissza lehet rá váltani.

Az egészet Android 4.1.2 Jelly Bean hajtja meg, ami ugyan nem mai darab, de egész jó már. Ezen felül úgy hírlik, hogy várható frissítés KitKat-ra is, ami kellemesebbé teheti a használatot, gyorsabbá a telefon a mindennapi feladatokban és talán az akksival is jobban bánik majd.

Összességében egy szimpatikus telefon, ami 55-60 ezer forint környékén egész jó tulajdonságokkal bír, ha az embernek egy telefon kell két SIM kezelésére. Képeket a Facebook oldalunkon és ebben a galériában találsz:

Kicsit elmaradtam ezzel a teszttel. Még az előző, Kingston DataTraveler HyperX teszt után szerettem volna írni róla, de csak most sikerült.

Amire igény van, arra valószínűleg megoldás is jön, rövid időn belül. Ha kisebb tárhelyű, nem bővíthető kütyü tulajdonosa vagy, megeshet, hogy találkoztál már a problémával: nem minden adat fér rá egyszerre, amit magaddal szeretnél vinni. Ha nem akarsz másik kütyüt venni még egy jó ideig, érdemes lehet egy Wi-Drive beszerzése.

Ezzel a kütyüvel ugyanis vezeték nélkül tudsz "csatlakoztatni" egy meghajtót. iOS alatt csak az alkalmazásból, esetleg a Wi-Drive IP címén keresztül tudsz tartalmat megnyitni, Android alatt egy kicsit tán szabadabb a helyzet. Használható mondjuk hosszabb úton, ismerősökkel történő találkozáskor. A lényege gondolom érthető.

Belül egy lebutított oprendszer, azon pedig egy webszerver található. Akksi, WiFi kártya, gombok és LED-ek találhatók még benne. A két LED az üzemelést és a WiFi router vagy erősítő állapotát mutatja, a gombbal be- és kikapcsolni lehet, emellett mutatja a kütyü és az akksi állapotát. Egyszerre viszont nem üzemel: vagy töltöd és másolsz rá adatot, vagy be van kapcsolva és WiFi-n keresztül másolgatod a tartalmat. (Akár a mobilról a Wi-Drive-ra, vagy fordítva.)

Vigyázz, a fájlrendszer FAT-ra van formázva, így 2 gigásnál nagyobb fájlok nem tárolhatók rajta (így HD filmek egyben, nagyobb telepítők, ISO-k és társaik). Elméletileg képes WiFi hozzáférési pont által szórt netet erősíteni, továbbosztani, így amikor csatlakozva vagy, egyszerre érheted el a fájlokat és a Zinternetet!

A Kingston Wi-Drive jellemzői és műszaki adatai:

• Kapacitás*: 16 GB, 32 GB
• Méretek: 121,5 mm x 61,8 mm x 9,8 mm
• Hőmérséklet működés közben: 0 °C és 50 °C (32 °F és 122 °F) között
• Tárolási hőmérséklet: -10 °C és 70 °C (14°F és 185°F) között
• Vezeték nélküli hálózati csatolófelület: Wi-Fi 802.11g/n vezeték nélküli hálózati védelemmel (WPA/WEP)
• Újratölthető akkumulátor: akár négy óra folyamatos használat
• Vezetékek: a Mini-USB–USB átalakító kábel tartozék. A felhasználó feltölthet fájlokat és tartalmakat a PC/Mac gépéről a Wi-Drive meghajtóra az USB-kábel használatával
• Hordozható kivitel: flash-alapú technológiát használ a tartósság és a megbízhatóság érdekében
• Kényelmes kialakítás: zsebben is elfér, így könnyen szállítható
• Egyszerű használat: csak dugja be egy USB-portba
• Garancia: egy év
• Alkalmazás: letölthető az Apple App Store áruházából

Kompatibilis eszközök:
iPad, iPhone 3G/3GS/4, iPod touch (3G csak iOS 4.2.1 vagy újabb operációs rendszer használata esetén)

Támogatott fájlformátumok:
Audió: AAC, MP3, WAV
Videó: m4v, mp4, mov, Motion JPEG (M-JPEG), AVI
Kép: jpg, bmp, tiff
Dokumentum: pdf, doc, docx, ppt, pptx, txt, rtf, xls

A Wi-Drive papír szerint képes négy órán keresztül akár 3 eszköz számára egyidejűleg hozzáférést adni a rajta tárolt fájlokhoz. Ehhez képest (ugyan időt nem mértem, de) vagy 3-4 telefon és egy táblagép számára osztotta a digitális mannát, akadás nélkül.

Most, hogy már nem túl friss, egész jó áron beszerezhető, megéri annak, aki nem szeretne egy több mint 100 ezer forintos kütyüt venni csak azért, hogy meg tudja duplázni annak tárhelyét. Akár már 18 ezer forintért elérhető, ami egészen tűrhető ár. Remélhetőleg frissítik az alkalmazásokat és akkor nem lesz annyira használhatatlan.

Tetszett!

A már egy éve is nagyon vékonynk számító 9-es széria újabb tagja tesztelésen járt nálam és első látásra megnyerte a tetszésemet. Bár a fém külső kemény, fémes belsőt takar, mégis meg tudja dobogtatni egy geek szívét.

Vékony. Ez a gép vékony. A színe gyönyörű – a számomra. Nem fekete, nem fehér, nem alumínium, nem csillog, nem szálcsiszolt. Egyszerűen szép. Akkora, mint egy mappa. Nem, ha beteszem a táskámba, nem szakítja le a vállamat. Woah. Nyissuk ki!

Egy 13,3"-os, 1600x900 felbontású kijelző fogad. Matt. Semmi csillogás, a kijelzőt a fém keret fogja, szorosan. A panel előtt nincs védőréteg sem, magát a panelt fogja a fém keret. A hordozás során elkerülendő a por és szösz összeszedését, az iszonyat vékony káván körbefut egy gumi csík. Egyben ez védi a fém felületeket az összeéréstől és karcolódástól.

Az összemenő káva a titok.

A fenti képen látszik, mennyit faragtak le az előző verzióhoz képest a kávából. Ennek köszönhető, hogy egy a 13 colos kis drágaság egy A4-es lapnál alig nagyobb. Tényleg akkora, mint egy mappa.

Ennyi a különbség egy A4 lap és a Series 9 között.

A 400 nit fényerővel rendelkező kijelző napfényben is olvasható, emellett már nem is kell folyton állítgatni a fényerőt, megteszi a gép magától. Már ha megkérem rá. Engem például rettentően idegesít, amikor a megszokott fényerőről fogja magát és átáll, csak mert egy felhő a napsugarak útjába állt. Ízlés kérdése, nekem jobban bejön, ha én állíthatom.

Az 1600x900-as felbontásra ekkora kijelzőn már azt mondom, hogy nem kell jobb. Egyszerűen feleslegesnek érzem, ez pont jó így. A Windowsban sajnos 3 lehetőség van a nagyítás beállítására (100%, 125%, 150% emlékeim szerint). A 125%-os nagyítás az alapértelmezett, ami nagyon idegesítő alapból. 100%-on minden egy kicsit aprónak tűnhet elsőre, de hozzá lehet szokni. Ubuntun már talán jobb a helyzet, de azt nem volt módom kipróbálni rajta.

Oh, enyhe OCD-vel rendelkezőknek megemlíteném, hogy a kijelző a keretben nem tökéletesen középen van, egy kicsit jobbra el van csúszva. Lehet, hogy csak a nálam lévő példányt ejtették párszor a fejére gyerekkorában, de ki tudja, lehet, hogy ez valakit zavar. Egyébként az illesztési megoldás nagyon tetszik.

A zsanér iszonyatosan erősnek tűnik. Nem most jelent meg a modell, elég sok tesztelő kezei közt lehetett már a gép, mégis stabilan fog a zsanér és nem egyszerű megrázni a kijelzőt. (Mondhatni stabilabb, mint az én ThinkPad-em zsanérjai.)

Szigetes elrendezésű kurzormozgató nyilak.

Ha már ott tartunk, hogy hány kéz járhatott már ezen a gépen: nem látom a billentyűzeten, a tapipadon és a csuklótámaszon ennek nyomát. Sőt, sem a billentyűzet, sem az egér nem tűnik hangosnak (ezt a cikket is rajta gépelem), szóval úgy tűnik, hosszú tesztelés során is kitart.

Már egyáltalán nem ódzkodom a szigetes billentyűzetkiosztástól, sőt, hozzászoktam a saját gépemen. Kicsit féltem ettől a billentyűzettől, elvégre ultrabook és az általam megszokott kis mélyedések sincsenek az egyes gombokon a könnyebb célzás érdekében, mégis kellemeset csalódtam.

A billentyűket ugyan nem kell olyan mélyen lenyomni, mint mondjuk egy szimpla notebook, pláne egy asztali billentyűzethez képest. Érzékeny vagyok a billentyűzetekre, legyen az virtuális vagy valós, de ez megoldás tetszett. Ha ez nem győzött meg, nézd meg a márkaüzletben, milyen érzés ezt a billentyűzetet tapogatni!

Az éjszakai gépelést a bekapcsolható billentyűzet háttérvilágítás segíti, amit sajnos nem volt módom kipróbálni, ugyanis nem volt jogom feltelepíteni a hozzá szükséges drivereket. (Ugyanez igaz a hotkeyekre és a touchpad-re.)

Külön jelzőfényt kapott a CapsLock, a némító gomb, WiFi gomb, FnLock. A Fn funkciógombbal érhető el a menü gomb, a szokásos funkció szolgáltatások (fényerő, hangerő, wifi), van még itt beállításokat megnyit, ventilátort szabályzó gyorsgomb, illetve a funkciógombok szükségesek a Page Up/Down és Home/End gombok eléréséhez is. Sőt, még a PrintScreen is sokadlagos gomb lett. (Az FnLock sajnos ezeket is lockolja, így a kurzormozgató gombok másként viselkednek, ha a lock be van kapcsolva.)

A billentyűkre a Samsung betűtípusával lettek felmázolva a betűk, ami nagyon, de nagyon jól mutat és összhangban van a géppel. Nem tudok mást mondani rá, mint azt, hogy gyönyörű.

Hatalmas tapipad, egybekattanós megoldással.

A taccspad hatalmas, kellemes használni. Mint ahogy említettem, nem kopik. Ahogy más gyártónál már ismerős megoldás lehet, egy felületként kell elképzelni a tapipadot, nagy részén bal kattintásnak érzi a nyomást, jobb alul pedig jobb egérkattintásnak. Multitaccs-képes, ám a driverét ennek sem volt módom feltelepíteni.

Negatívumnak azt tudom felhozni, hogy gépelés közben folyton beleért a bal kezem és kattintásnak érzékelte. Sajnos hardveresen ezzel nem lehet mit kezdeni, egy ultrabookon nincs annyi hely, hogy ezzel trükközni lehessen. Szoftveresen viszont könnyen segíteni lehet rajta, gépelés közben le lehet tiltani a tapipad érzékelését. (Bár nem biztos, hogy az kellemesebb megoldás, engem például lelassít, és az jobban idegesít.)

A tapipad alatt található nyitó rés.

Belül egy második generációs i5-3317U dolgozik 1.7GHz-en, 4 gigányi memória a társa, a szürkeállomány szerepét pedig egy 128 gigás SSD látja el. (Meglepő módon nem Samsung az SSD márkája.) Komolyabb teszteket sajnos nem tudtam rajta végezni, ugyanis a tesztgéphez nem kaptam rendszergazdai jogokat. Így csak videókkal, hordozható programokkal tudtam megizzasztani egy kicsit. (Videokártya tekintetében nem egy bivalyra kell számítani, de a Intel HD Graphics 3000 grafikus processzor megbirkózik az elé állított feladatokkal.)

Mivel vékony a gép, könnyen melegszik. Nem lehet olyan jó a hővezetése, mint egy négyszer ekkora gépnek, itt már járnak rendesen a ventilátorok. Szerencsére ezek hátul helyezkednek el, így alig lehet hallani belőlük valamit. Ettől függetlenül azért lehet. Szépen tepernek, és ha egy kicsit is ferde az asztal, vagy nem vagy eléggé a gép felett, akkor biza áthallatszik a lapátok harca. Néha a jobb csuklótámasz alatt is melegedik, amúgy nem érzékelhető, hogy dolgozna a gép.

Alul található még a hangszóró, ami meglepően hangos és tisztán szól a maga 3 Wattjával. Az úton lévő üzletembernek – vagy akárki másnak – pedig egy 1,3 megapixeles kamera áll rendelkezésére, hogy bármikor látható legyen.

Mindezen tulajdonságoknak köszönhetően a gép szépen muzsikál jópár órán keresztül. A nálam lévő tesztgép mágikus okok miatt volt, hogy csak 80%-ig volt hajlandó feltölteni, utána megmakacsolta magát és egy tapodtat sem ment. Ettől függetlenül 5 óra feletti időt hozott, aminél újabb korában biztosan szebb időket is futott.

A jobb oldali csatlakozók.

Összességében egy nagyon kellemes géphez volt szerencsém, sok kedvem nincs is visszaadni. Az árát felesleges most beírnom, nem egy százezer forintos gép, de folyamatosan megy lefelé az ára. Nekem tetszett, és abban is elég biztos vagyok, hogy akinek egy olyan gépre van szüksége, ami ilyen tudással bír (nem gémer laptop és nem is szerver), az elégedett és boldog lesz a masinával.

A Kingston hazai képviseletének jóvoltából két eszközt volt módom tesztelni. Az egyik egy adatok megosztására és tárolására vezetékmentes megoldást kínáló Wi-Drive, a másik pedig egy USB 3.0-ás stick. Már nem a legújabb egyik eszköz sem, mégis kíváncsi lettem, mire tudnám használni őket.

2012 végéig úgy voltam vele, hogy ha új külső tárhelyet veszek, nem veszem meg feleslegesen a drágább, USB3-as változatot. Akkor még csak USB 2.0 port volt a notebookomban. Most viszont, hogy új gépem van, sokat adnék egy ilyen meghajtóért. Adatok mentésekor, backupok készítésekor igen is sokat számít, hogy mennyi időbe telik, mire az ember a rendes dolgát végezheti.

A 64 gigás DataTraveler HyperX járt nálam, amit ma már 22 ezer forint környékén be lehet szerezni. Eredetileg csak egy hetet lehettek volna nálam a kütyük, nem is terveztem, hogy telerakom őket. Pedig lenne mit rátenni. Ahogy Martina is írta anno a Geeklányon, simán lehetne rá több telepítőt, Live CD-t tenni, és a gyakran használt adatokról, hordozható alkalmazásokról még szót sem ejtettem. (Mondjuk 2 DVD-nyi és 3 CD-nyi telepítő meg sem kottyan neki, még a negyedét sem foglalja el a rendelkezésre álló helynek.)

Hordozható alkalmazásoknál, Live CD-knél pedig ugye nem kell kiemelnem, mennyivel kellemesebb a rövidebb betöltési idő? (Bár nem tudom, minek magyarázom, hogy egy nagyobb teljesítményre képes eszköz miért jobb… Akinek ilyen kell és meg is engedheti magának, úgyis ilyet fog venni.)

Maga a stick küllemre kiemelkedik a szokásos műanyag stickek közül, többek között a fentebb látható színvilággal és az anyaghasználattal. Vastagabb és szélesebb, mint a megszokott USB2-es társai, és a kupakja is "furcsa". Az egymáshoz közeli csatlakozókkal rendelkező gépet birtoklók gondolkozzanak el azon, hogy odafér-e a stick, vagy vesznek még esetleg egy párszáz forintos, pár centis hosszabbítót.

A belül található chipeknek köszönhetően a csatlakozó nem szimmetrikusan, hanem lentebb helyezkedik el, így egyrészt ha nem akarod, hogy két helyet foglaljon el a csatlakozóknál, a szélsőbe dugd, másrészt a kupak csak egy módon megy rá, fordítva nem passzol.

Nem véletlen az anyaghasználat sem, nagyobb terhelés hatására kellemesen fel tud melegedni a kütyü, a műanyagnál valami jobb kell a hő elvezetésére. Ennek köszönhetően strapabíróbb hatást is kelt. (Kalapáccsal nem kezdtem el ütlegelni a teszt során.)

Sebesség tekintetében nem lehet rá panasz, a csomagoláson feltüntetett sebességet túlszárnyalta. Ha már csomagolás: a megszokott, műanyagba préselt borítást kapta a stick és pár leírás. A kiszabadításhoz kelleni fog valami éles célszerszám.

Amikor Ubuntu alatt elkezdtem rá másolni, hozta a várt sebességet. Gondoltam kipróbálom Windows 8 alatt is, és ekkor ért a meglepetés, ami valószínűleg több, ilyen téren nem túl jártas felhasználót is el fog érni. Windows alatt USB2-es sebességet produkált, pedig én a szép, kékellő portba dugtam. Ahhoz, hogy gyorsabb működésre is képes legyen, BIOS-t kellett frissítenem. Utána minden rendben ment.

Nézzük a számokat: USB 2-es csatlakozóba dugva 34,426 MB/s olvasási és 25,272 MB/s írási sebességet ért el, míg ha szabadjára engedtem és az USB3-as haverjával találkozott, 265 MB/s olvasási és 157 MB/s írási sebességet ért el. Az én új SSD-m nem képes elviekben ennyivel írni…

Ha most hirtelen új USB3-as, külső adathordozót kellene vennem, aminek a tárhelye fele akkora, mint az SSD-mé, valószínűleg egy ilyet vennék. Tetszett!

-----------------------------------------------------------------------
CrystalDiskMark 3.0.2 x64 (C) 2007-2013 hiyohiyo
                           Crystal Dew World : http://crystalmark.info/
-----------------------------------------------------------------------
* MB/s = 1,000,000 byte/s [SATA/300 = 300,000,000 byte/s]

           Sequential Read :    34.426 MB/s
          Sequential Write :    25.272 MB/s
         Random Read 512KB :    32.327 MB/s
        Random Write 512KB :     1.058 MB/s
    Random Read 4KB (QD=1) :     3.969 MB/s [   969.1 IOPS]
   Random Write 4KB (QD=1) :     0.317 MB/s [    77.4 IOPS]
   Random Read 4KB (QD=32) :     3.997 MB/s [   975.9 IOPS]
  Random Write 4KB (QD=32) :     0.235 MB/s [    57.3 IOPS]

  Test : 1000 MB [D: 24.3% (14.5/59.6 GB)] (x5)
  Date : 2013/02/17 18:51:12
    OS : Windows 8 Professional [6.2 Build 9200] (x64)
  

-----------------------------------------------------------------------
CrystalDiskMark 3.0.2 x64 (C) 2007-2013 hiyohiyo
                           Crystal Dew World : http://crystalmark.info/
-----------------------------------------------------------------------
* MB/s = 1,000,000 byte/s [SATA/300 = 300,000,000 byte/s]

           Sequential Read :   265.009 MB/s
          Sequential Write :   157.008 MB/s
         Random Read 512KB :   188.054 MB/s
        Random Write 512KB :     0.821 MB/s
    Random Read 4KB (QD=1) :     6.034 MB/s [  1473.2 IOPS]
   Random Write 4KB (QD=1) :     0.097 MB/s [    23.6 IOPS]
   Random Read 4KB (QD=32) :     7.160 MB/s [  1748.1 IOPS]
  Random Write 4KB (QD=32) :     0.164 MB/s [    40.0 IOPS]

  Test : 4000 MB [D: 24.3% (14.5/59.6 GB)] (x5)
  Date : 2013/02/17 19:20:28
    OS : Windows 8 Professional [6.2 Build 9200] (x64)

De erős! Na jó, a C a maga 600 megaherzével nem a legbivalyabb telefon, mégis elég kellemes meglepetést tud okozni. Az alapból nem túl kedvezően árazott készülék a karácsony feltartóztathatatlan közeledtével viszont szimpatikusabb összegért vihető a T-Mobile webshopjából. Domino csomagban ez 35.991 forintot jelent, míg 2 év hűséggel, tarifamegtartással(!) 20.000 forint alatt vihető.

A többi szolgáltatót csak azért nem említem, mert a Telenornál nem kapható, a Vodafone feltöltőkártyás ára nem megy le eddig, de ott is elérhető a telefon előfizetéses csomagban. Hogy miért csak a feltöltőkártyás megoldással foglalkozom? Mert valószínű, hogy aki amúgy is hűséget fogad egy szolgáltatónak, az nem egy ilyen kategóriájú telefont fog venni, amikor megannyi akció várja.

Külcsín

Kinézetét véve nem kell szégyenkeznie a telefonnak, a HTC-től megszokott formatervet kapta meg, emellett kézbe véve az anyaghasználatnak köszönhetően a minőségérzetet is. Elölről nézve, kikapcsolt képernyővel nehéz megmondani, hogy egy olcsóbb eszközről van szó. Az előlapi fém keret a fúrt hangszórónyílással és a képernyő üvege melletti fényezett kerettel elég kellemes látszatot, fogást és súlyt ad a telefonnak, amit csak a hátlap tud elrontani.

A hátlap maga puha fogású műanyag, rajta a HTC felirat a saját mélyedésében, lyuk a kamerának, lyuggatot felület a hangszórónak és alul a Beats felirat. Felül jack dugó, mellette jobbra a bekapcsoló gomb. Jobb oldalán a hangerőszabályzó gombok, bal oldalt alul pedig a pucér USB csatlakozó. Oh, és ki ne felejtsem: a hátlapon egy nyakbatyütyü befogadására szánt nyílás. Ha az elejét nyomorgatod, nem morog, idővel a hátlap már hangoskodni kezd. Figyelem! A piros variáns hátlapja szeret a farmertől elkékülni, de csak a széleken.

A kis szappandoboz – igen, pár nézelődő azt mondta, hasonlít rá – kellemes fogású, rá lehet markolni, emellett a kisebb kezűeknek ideális. A dobverő ujjak már nem ujjonganak annyira a kis képernyőnek.

Belbecs

Mint ahogy az sejthető, nem a legújabb űrtechnológia lakozik a dobozban. Említettem, hogy a képernyőt kikapcsolva tartva nem olyan egyszerű megmondani, melyik kategóriába tartozik. Viszont bekapcsolva már elárulja magát. No, azért nem kell szégyenkezni, nem kell mindenkinek öt colos fullHD kijelző, ennek a telefonnak ez a szépsége. A 3,5 colos cucc 320x480-as felbontással rendelkezik, ami a mindennapi használatot nem befolyásolja, ha az ember szeme nem tűéles és magától méterekre tartja, simán retinának mondható! (Tessék emészteni ezt a mondatot!) A betekintési szöggel nincs probléma és talán még azt is merem mondani, hogy a fényerővel sem. Többet nem várok el egy ilyen készüléktől.

Amúgy az előbb badarságokat mondtam. Az 1230 mAh akksival ellátott jószág a kis képernyőnek, kis felbontásnak, gyengécske processzorának köszönhetően egész jól bírja a kiképzést, egy-másfél napot szépen kibír, de a két-három napos üzemidő sem lehetetlen, ha a gazdája nem nyúzza folyamatosan.

A Beats Audio nem jelent rosszat, egy minőségi (figyelem, minőségi!) fülessel elég kellemes hangzás érhető el. Természetesen a telefonhoz nem egy überszuper fülhallgató jár, de ha az ember fia-lánya már amúgy is rendelkezik egy jó céleszközzel, nem lesz baj. Második, zajcsökkentő mikrofon sajnos nincs, ez van.

Az 5 megapixeles kamerától nem kell csodát várni, nem autofókuszos, nincs villanó, de még olyan sem, ami nem villan, csak pislákol. Ezt kár volt belőle kihagyni. Amúgy még szép képeket is lehet vele lőni, ha nincs túl közel vagy távol a kép tárgya.

A közelségérzékelő mellett viszont van végre fényérzékelő is, szóval nem kell folyamatosan kézzel állítgatni a fényerőt. Előlapi kameráról még ne nagyon álmodozzunk egy ilyen kategóriájú telefonnál. A kijelző és a kameravédő természetesen nem a legkeményebb anyagból készült, szóval tud karcolódni, erre vigyázni kell.

Púder

Megkönnyebbülés, hogy így, 2012 végefelé nem egy újabb Gingerbread-et futtató telefonra kell rácsodálkozni. Az oprendszer elég kellemesen muzsikál a telefonon, de ha nem akarod, hogy körberöhögjenek a gonosz többiek a nagy, csillogó fekete telefonjukkal, akkor ne menj oda menőzni ezzel a telefonnal! Remélhetőleg látunk még rá egy-két frissítést, és nem marad ICS-en a telefon.

Több hónapon keresztül a Desire C volt az, amiben a saját SIM-em volt, és nagyon jól elvoltunk egymással. Nem mondom, hogy nem volt mellette még x telefon a zsebemben, de ott volt velem és használtam. Egy idő után már kezd lelassulni, könnyen tele tudja zsongani az ember a kis memóriáját (ami egyébként 4 gigás), szóval csak óvatosan az eszetlen telepítgetésekkel!

A "Sense 4" egészen szerethető. Nagyon hosszú ideig kirázott tőle a hideg, de a HTC One család megszerettette velem, és most már egész jól kézre áll. Hogy mi tartozik a Sense-be? Az "asztal", a témázás és személyre szabás mellett pl. a zenelejátszó, ami egész jól elvan magában, de nekem kicsit furcsa volt az elrendezése és a szoftveres funkció felhozatal egy kicsit szegényes volt.

Azt már lehet rólam tudni, hogy a billentyűzetekre érzékeny vagyok. A Sense 4 beviteli megoldásától nem mászom a falra, s bár lehetne jobb is, azt mondom rá, hogy nyugodtan maradhat. A szótára egészen bő, nem kell folyton tanítgatni. Hiányzik ugyan a szavak összehúzogatása, mint funkció, de nem lehet ennyi mindent akarni egy ilyen kis telefontól.

Külön köszönöm, hogy a HTC megoldotta ICS alatt is, hogy a telefon tárhelyét fel lehessen csatlakoztatni "pendrájv módban", azaz ne csak egy médialejátszóként lehessen használni, hanem mindenféle fájlt lehessen másolgatni ide-oda.

Összegezve

A HTC Desire C ennyi idő alatt egészen a szívemhez nőtt. Bár az 50 ezer forint körüli árat sokallom érte, ha jóval olcsóbban be lehet szerezni, akkor ajánlom. Ellenfele lehet még az LG L5 illetve ha egy kicsit nagyobbra vágysz, akkor a családban a Desire X-et keresd!

További fényképeket, képernyőképeket a facebook galériánkban találsz.

Az Ace, Ace Plus, Mini, Mini 2 után itt van az Ace 2 is, ami kártyafüggetlenül már 70 ezer forint alatt kapható, előfizetéssel pedig még kedvezőbb áron elhozható. Nézzük, mit kapunk a pénzünkért, ha a Samsung legújabb kétmagosát választjuk!

Küllem

A telefon az elődjéhez hasonlóan minőségi alapanyagokból készült, nem nyekereg, nem recseg, igazán jó fogású. Az előd elegánsabb dizájnja után az Ace 2 egy kicsit sportosabbra fogta. Olyan, mintha az Ace-t (az elsőt) összegyúrták volna a Gio-val és az S3-mal. Kellemes ránézni, nem unalmas, rámondható, hogy igazi Samsung dizájn.

A szokásos Samsung gombok elhelyezése itt is megtalálható, az USB fedetlenül a telefon aljára került, a jack dugó pedig a telefon tetejére. A jobb fogás érdekében a Galaxy S óta helytálló alsó kis pukli itt is megállja a helyét. A hátsó fedőlap bordázata viszont nem annyira jó tapintású, könnyen csúszóssá válik, ha zsíros, izzadt ujjakkal fogjuk meg.

Belbecs

A 3,8 hüvelykes kijelzőn már jól lehet játszadozni az ujjakkal, és az ugyan nem AMOLED és nem is IPS kijelző dolgozik benne, fényes környezetben még olvasható. A már megszokott 480x800 pixelen több mint 8 ujj helyét tudja pontosan megmondani. Azért írom, hogy nyolcnál többet, ugyanis ennél több ujjat nem is tudtam rárakni a kijelzőre. Sajnos itt az anyaghasználat miatt félőbb a karcolódás, érdemes védőfóliát használni.

5 megapixeles hátlapi autofókuszos kamera LED vakuval és egy VGA felbontású előlapi látja el a feladatokat. Utóbbi felbontása nem tűnik soknak, ám előlapi kamerák esetén megszokott és videótelefonálásra pont megfelelő. Önfényképezésre és egyebekre pedig mindenki döntse el maga.

A szoftveres felület a Samsungtól megszokott, személyre szabható alkalmatosság, viszont a zoomolást vagy én voltam képtelen megtalálni, vagy a programozók kihagyták belőle. Sem a hangerőállító gombokra nem reagált, sem a multitouch csipdesésre nem reagált.

A képminőségtől nem kell elájulni, de kis javítással tökéletesen megfelel a pillanatok elkapására. A távoli tárgyakat életlenül, homályosan kezeli le, a makró fotóknál elég kellemes a produktum. A kategóriáját figyelembe véve pedig pirospont, hogy 720p videófelvételre képes.

Szoftver

A telefonnal az Android 2.3.6-os változata jön, ám állítólag a tulajdonosok ICS frissítést is kapnak majd. Szép is lenne, ha nem jönne már frissítés az újonnan megjelent telefonra, amikor a hardver képes lenne a futtatására. Az Android alap kezdő képernyőjét pedig a Samsung TouchWiz négyes változata helyettesíti. Ízlés dolga, hogy ezt előnynek vagy hátránynak tekintjük. Az biztos, hogy a legújabb verzióban még mindig a kényelmen és a kezelhetőségen fejlesztettek. Én nem éreztem ingert a lecserélésére, ami jó jel.

Samsunghoz híven több kiegészítő szoftver jön a telefonnal, mint például a Social, a Music és további HUB-ok, melyek az információ összegyűjtésére vannak kiélezve. Emellett Polaris Office is megtalálható a telepített alkalmazások között. Sőt, a Samsungnak egész jó mobil kép és videószeresztői alkalmazásai vannak.

Ami nem annyira könnyen megtalálható, de igencsak pozitív extra, az a Swype nevezető billentyűzet, ami a beviteli módok beállításainál aktiválható. A Swype-nak köszönhetően már nem kell mindent bepötyögni, a szavakat az ujj felemelése nélkül össze lehet húzni.

Verdikt

A legújabb Ace nagyon kellemes benyomást keltett mind első látásra, mind pedig a használat folyamán. A kisebb döcögéseket tudjuk be a Gingerbread-nek, illetve a komótosabb processzornak. Az biztos, hogy ha valakinek ennyi pénze van egy új okostelefonra, annak megéri ezt a kétmagos jövevényt megvennie.

[ Tetszett ]

További képeket a Facebook oldalunkon, az albumok között találsz. Ha már ott jársz, nyugodtanj nyomj rá a Tetszik, avagy lájk gombra!

A készüléket a Samsungtól kaptuk tesztelésre.

Nagyon sok gyártó szeretné a legvékonyabb telefont legyártani, ez valami mánia náluk. Ha nem is lehet vékony, legyen annyira lekerekítve, hogy a tavon kacsázni lehessen vele! Mit számít az nekik, hogy az akksi fél napot sem bír ki, a lényeg, hogy az ember kezét megvágja.

Eddig két HTC One szériás telefon volt nálam, és mindkettő meggyőzött arról, hogy a HTC-nél valakinek megjött az esze. Csak egy kis vizuális tuning kell a telefonnak, és vékonynak, formásnak, szexinek fog tűnni, mégsem kell papír vékonynak lennie. Nyugodtan lehet egy kicsit vastagabb, az ember kezének (legalábbis nekem, tegyük fel, hogy én is ember vagyok) kellemesebb az, ha a telefon kb. 1 centi vastag. Meg lehet fogni, van tartalma és a zsebet már ez sem nyomja ki.

Nos, igen, a vizuális tuning: a kijelző és a hátlap elölről nézve keskenyebbnek tűnik, de a telefon oldalainak közepén egy miliméteres kis kidülledés van, ami elsőre alig szembeötlő, mégis iszonyatosan kellemessé varázsolja a telefont. Egyrészt vékonyabbnak tűnik mind elölről, mind oldalról nézve, de még nem is ez az, amiért egyszerűen imádom a széria formatervét.

A hátlap és a kidülledt rész között gömbölyítve van az anyag, míg az előlappal sík felület köti össze a fogást ez által nagy mértékben javító oldalsó élt. Azzal, hogy fogod az oldalát, egyből a markodba szorítod a telefont! Iszonyatosan nagy ötlet. Nem érdekel, ha nem ez világon a legelső telefon, ahol ezt a megoldást használják, nem. Használják mindegyiknél! Kötelező.

Arról eddig még egy szót sem ejtettem, hogy a V és az S hátlapja fém. Fém. Mondom fém. Hetekig hordtam magammal a HTC One S-t, és nem jutott el az agyamig, hogy miért kellemesebb azt fogni. Egészen addig, amíg vissza nem kellett adnom, és megfogni más telefont is. Műanyag került a kezeim közé. Majdnem kirázott a hideg. Aztán a One V is hozzám került, a szériából ez a kettő készült fém hátlappal. Mit nekem One X, ha a két kisebb testvér elnyerték a szívemet.

A One V alsó, ferde részét kimondottan szeretem, könnyebbé teszi a telefon egy kezes fogását, ha nem marokra akarom fogni a telefont, akkor is bele lehet kapaszkodni az aljába. Ha leteszem az asztalra, nem kell félnem, hogy összekarcolom a kijelzőt, mert a ferde rész miatt a telefon tetején és az alján támaszkodik, a kijelző nem ér hozzá a felülethez – már ha sík, és nem áll ki belőle egy kavics, szög vagy felhőkarcoló.

A telefon teste unibody, azaz a SIM helyét és az antennákat takaró műanyagon kívül minden egy anyagból készült, lett kifagva. Egyben van, nem recseg, nem nyöszörög. A helyén van. Nem lehet ugyan kivenni az akksit belőle, de ha kibír akár két napot is a One V, akkor minek?

Nem fizetett hirdetés, tényleg ilyen jól sikerült ez a széria. A telefonokat a HTC hazai képviseletétől kaptuk tesztelésre, további beszámolókkal majd később jelentkezem.