Vártam egy kicsit a cikkírással, hogy leírásokat, véleményeket olvashassak az új jövevénnyel kapcsolatban. Íme pár hozzászólásom a telefonhoz. A sajtóközleményt a végén találod.

HTC One_B&W.jpg

Amit a címben is kiemeltem: a HTC bejelentése szerint itthon mindhárom szolgáltatónál kapható lesz az új HTC One. Kérdés, hogy mennyiért, de mindenképp jó hír, hogy nem csak egy szolgáltató joga lesz a telefont árulni, talán így egy kicsit jobb árazás is elérhető. Ha LTE változat jön be hozzánk, akkor pedig a T-Mobile LTE hálózatát is ki tudja majd használni a büszke tulajdonos. (HTC bejelentés)

Ha már itthonról van szó, kellemes meglepetés ért, amikor a HTC hazai oldalát megnéztem, a kezdőlapot itthon is egyből az új családtagnak szentelték. (A Nokia hazai oldala ilyen tekintetben például sokáig lemaradásban volt.) Nézzétek meg, tényleg szép lett az oldal.

Menjünk végig a telefonon úgy, ahogy szoktam: össze-vissza. Elég nagy kijelzőt kapott, még nagyobb felbontással. Azaz izé, ilyet nem lehet mondani, nem ugyanaz a mértékegység. Mindegy. 4,7 hüvelykes kijelző fullHD felbontással, azaz 468ppi. Retina, helló, mi? Nem vagyok a batár nagy telefonok híve, de ez szépen mutat a specifikációk között, na.

Ha már előlap, akkor muszáj egyből rámutatnom egy – szerintem – ordas nagy baromságra: a HTC logót nem tudták (dehogynem tudták volna, nem akarták) más helyre rakni, így szépen lenyeltek egy kapacitív gombot, konkrétan az multitask gombot és a logót a vissza és a home gomb közé oktrojálták. Jaj. Hogy néz ez ki? Ráadásul funkciója nincs, csak úgy díszeleg. A multitask választót a házikó kétszer megnyomása hozza elő, a menü gombot pedig a vissza gomb hosszú nyomására lehet meghívni. A házikó hosszú nyomása pedig a Google  keresőjét nyitja meg, nem pedig a Google Now-t. HTC, most komolyan?! Mi lenne, ha megnéznék, hogy a Google merre tart, és nem homlokegyenest mennének neki?

No de nézzünk a kijelző fölé és a retardált gombsor alá! Két hangszóró rejlik meg. Vagy várjunk, nem rejlik, ugyanis két hatalmas felfúrt terület van a telefonon. A fém furatokat eddig is szerettem a HTC telefonokon, attól eltekintve, hogy a rövidebb hajú embereknél néha elvégzi a kopasztást, nagyszerűen néz ki. Hangzás terén pedig a Beats beolvasztása után nem hiszem, hogy probléma lenne. Sőt, végre meg merték lépni azt a hihetetlenül nehéz és szívet dobogtatóan bátor tettet, hogy a hangszórót nem az asztal, hanem a felhasználó felé irányították. Említettem már, hogy kettőt is? 2013, sztereo. Köszönjük! (Még mindig morcos vagyok a gombok miatt.)


HTC One_Unibody_White.jpg

Amivel még le tud venni a HTC a lábamról, az a telefon fogása. A HTC One széria ezen tulajdonságairól áradoztam már anno egy sort. Nagyon, nagyon szeretem az oldalak esetén, ha a hátlap egy kicsit szélesebb, mint az előlap, mert ha az ember rámarkol a telefonra, akkor az nem kirepül a kezéből, hanem beleszorul.  Úgy néz ki, hogy az új családtag is örökölt valamit ebből. Igaz, a fényképeken nem látszik annyira, de én úgy látom, hogy nem ment el teljesen a formatervezőknek az eszük és megtartották a jó tulajdonságok egyikét. Vagy csak beleképzelek dolgokat a képekbe? Emellett az egész hátlap egy unibody fém ház, ami már a One V esetén is nagyon bejött. (Várjunk csak, volt valami a gombokkal...)

Odafönn bekapcs gomb, zajszűrő (illetve sztereo videókhoz) mikrofon. Köszönöm! oldalt hangerőszabályzók, lent pedig asszimetrikusan a mikrofon és mellette a mikroUSB töltő. Igazán bedobhattak volna egy USB 3.0 újítást, bár szerencsétlen csatlakozó nagyon ronda... Emellett még a microSIM tálca bontja meg a bal oldalt. Mindegy, erről ennyit, nagyon nem lehet mit mondani.

Hiányoznak a telefon hátáról a kis fém pin-ek, de ezek nélkül is tudok élni, bár dokkolni így nehezebben lehet. Hiányzik ugyanis a vezeték nélküli töltés lehetősége is. Legalábbis én erre nem találtam rá utalást. NFC bizonyos modellekben (szolgáltatófüggő) lehet, hogy lesz, de ez nem. Mondjuk ki dokkolja rendszeresen a telefonját?

A hátlap, mint mondtam, unibody, ezt csak pár helyen bontja megy vágás, gondolom azért, hogy a fizikai folyamatok (hőtágulás, ütődés, antennaként üzemelés) ne okozzanak gondot. Problémát csak ott látok, hogy az előlap széltől szélig üveg, ami védő rétegek hiányában nagyszerűen fog majd törni a betonnal való találkozás során. Ha meg nem, akkor a fém fog deformálódni, rendesen. Rossz belegondolni.

Ezen a hátlapon bújik meg amúgy a kamera és a vaku. Egy titkolt tulajdonsága van a kamerának, mégpedig az, hogy csak 4 megapixeles képeket tud majd készíteni. A HTC népnevelésbe fog kezdeni és megpróbálja megmagyarázni az embereknek, hogy attól még, hogy a telefon 20 megapixeles képeket tud készíteni, nem biztos, hogy annak a minősége jó is lesz. Azért ilyen kicsi a felbontása ugyanis az új One-nak, mert a BSI érzékelő nagyobb "pixeleket" használ, amik így több fotont tudnak elkapni. Khmm, ez azt jelenti, hogy kevesebb fényben is jobb minőségű képeket tud lőni. Nem lesz egyszerű ezt elmagyarázniuk.

HTC One_3V_White.jpg

A 4 megapixel szerintem egy kicsit kevés lesz ahhoz, hogy meggyőzze az embereket, de meglátjuk, hogy milyen tesztképek jelennek meg majd a következő napokban. Egy 6-8 megapixeles, szép képeket készítő kamerának jobban örültem volna. Ettől függetlenül mind az előlapi, mind a hátlapi kamera széles látószögű és fullHD videót tud felvenni. Sőt, a hátsó kamera több tengelyű optikai képstabilizátorral rendelkezik. Ezt még lehet tetézni, nem csak a Sony Xperia Z, a HTC One is tud HDR-ben videót felvenni. Kíváncsi vagyok.

Akksi! Egy ekkora telefonnál nem lehet elmenni szó nélkül az akksi mellett. 2300 mAh akkumulátor táplálja majd a gépszörnyet, ami remélhetőleg az új Snapdragon 600 miatt elég lesz egy napra is. Kérdéses, hogy a nem AMOLED kijelző mennyire fogja harapdálni azt a kezet, ami enni ad neki.

Mielőtt kihagyom: tárhely. Nem bővíthető a telefon, ne is akard az unibody-t feszegetni. De sebaj, a telefon 32 vagy 64 gigás változatokban jön majd, ami remélhetőleg elég lesz. Ha nem, akkor a Sense részeként két éven keresztül plusz 25 gigányi Dropbox tárhely is jár majd. Memóriából két gigányi rejlik a fém falak között, úgyhogy nagyon ajánlom a HTC-nek, hogy másfél-két évig frissítse rendszeresen a telefont, mert csúnya dolog lenne az új családtagot is magára hagyni.

Szoftveresen is feljesztettek, a One-on futó Android Jelly Bean és a fölé mázolt Sense 5 teszi a dolgát. A Sense-et visszafogták grafikailag, ami nem baj. Jött még BlinkFeed, ami összekapcsolja a közösségi fiókjaidat a kezdőlapoddal. illetve Zoé is az ajtóban toporog, de inkább hagyjuk ezeket, majd gyakorlatban lenyűgözhetnek, de nem mondom azt, hogy ezeket én a mindennapokban használnám.

Egyelőre ennyi, a bővítés, javítás jogát fenntartom. Neked hogy tetszik az új HTC One?

Sajtóközlemény a tovább után.

Megérkezett az új HTC One®
okostelefon, új megközelítésben

HTC BlinkFeed™, HTC Zoe™ és HTC BoomSound™ új élményekkel gazdagítják az okostelefon-használatot

2013. február 19. - A HTC a mai napon bejelentette új okostelefonját, a HTC One-t. Az egy darabból álló, teljes felületén tökéletesen illeszkedő HTC One-nal együtt az új HTC Sense® is bemutatkozik, melynek főbb újdonságai a HTC BlinkFeed™, a HTC Zoe™ és a HTC BoomSound™.

“Manapság a felhasználók az állandó újdonságok, frissítések és információk áradatában élik mindennapjaikat. Igaz, hogy az okostelefon csupán egy módja a kapcsolattartásnak, az eddigi megközelítés azonban nem képes tartani a tempót a felhasználói szokások változásával.” – mondta el Peter Chou, a HTC Corporation vezérigazgatója. “Az új HTC One-nal újraálmodtuk az általunk nyújtott felhasználói élményt, hogy együtt változzunk a felhasználói szokásokkal.

HTC BlinkFeed: Kezdőképernyő, amin minden valós idejű
A HTC BlinkFeed az új HTC One alapja. Segítségével egyetlen állandó hírfolyammá alakítható a kezdőképernyő, ahol kizárólag a felhasználó számára releváns információk jelennek meg. Akár egy közösségi oldal aktuális híreiről, akár fotókról van szó, nem lesz szükség többé külön alkalmazásokban keresgélni az aktualitások iránt.
Az élmény kiterjesztésének érdekében a HTC helyi és globális tartalmakat is kínál a világ nagy médiavállalatain keresztül, mint például az AOL, ESPN, MTV vagy a Reuters. A partnerekről további információ elérhető a HTC Blog-on.

HTC UltraPixel kamera és HTC Zoe
A HTC UltraPixel kamera újragondolja a fényképezés és az élménymegosztás folyamatát. A HTC Zoe segítségével 3 másodpercenként nagy felbontású fotókat lehet készíteni, melyeket összefűzve nézhetünk meg. Ezeknek a Zoe ‘montázsoknak’ köszönhetően a képgaléria valósággal életre kel. Emellett minden esemény kapcsán, amelynek megörökítésében szerepel Zoe, automatikusan készül egy válogatás, vágással, effektekkel. Ezeket a videókat természetesen tovább lehet alakítani és megosztani a közösségi hálókon, e-mailben vagy egyéb alkalmazásokon keresztül.

Mindezek az új funkciók az f/2.0 objektívnek és az UltraPixellel érkező új szenzornak köszönhetőek, amely 300%-kal több fényt képes összegyűjteni, mint az okostelefonokban használt hagyományos kamera szenzorok. Az újdonság hozzájárul ahhoz is, hogy még a kedvezőtlen fényviszonyok között készült fotók is lenyűgözőek legyenek. Az ultraszéles látószögű előlapi kamera támogatja az 1080p videofelvételt, elősegítve ezzel a tökéletes önarckép vagy videó megalkotását. A több tengelyes képstabilizátor az elő- és hátlapi kamerával készült felvételek kapcsán is egyenletesebb videók készítését biztosítja. A HTC UltraPixel számos más funkcióval és effekttel is bír, mint például a továbbfejlesztett 360 fokos panoráma, sorozatfelvétel vagy emberek, tárgyak eltüntetése a fotóról.

HTC BoomSound
A HTC BoomSound a telefonok történetében elsőként bemutatja az előlapi sztereó hangszórókat, mely külön erősítővel és lenyűgöző full HD kijelzővel egészülnek ki a tökéletes multimédiás élményért. A Beats Audio™ integrációnak köszönhetően gazdagabb, élethűbb hangzás vár a felhasználókra játék, zenehallgatás, YouTube videók nézése közben is.
A HDR felvétel a duál mikrofonnal és a hangelemzéssel nagy felbontású videóhoz méltó, tiszta hangok rögzítését biztosítja. A telefonhívások pedig a HTC Sense Voice™ miatt élesebben hallhatók, háttérzaj esetén is.

Fém unibody kialakítás
A legújabb Android Jelly Bean operációs rendszerrel és LTE-támogatással érkező készülék egy darabból álló, tökéletesen illeszkedő alumíniumházban kapott helyett és 4,7 hüvelykes full HD (1080p) kijelzőt tudhat magáénak.

Az ezüst és fekete színekben érkező készülék kijelzője ellenáll az apróbb karcolásoknak, csökkenti a tükröződést, miközben 468 ppi képpontsűrűséget, természetes színeket láttat.

Elérhetőség
Az új HTC One március elejével kezdődően világszerte 185 mobilszolgáltató kínálatában lesz jelen. További Információ és előregisztráció az új HTC One-ra a www.htc.com weboldalon.

Ide hirdetést tehetnénk, de nem teszünk, mert jófejek vagyunk.

A bejegyzés trackback címe:

https://bit.blog.hu/api/trackback/id/tr495093118

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

odamondó 2013.02.20. 17:34:49

Nagy telefon fenti bekapcs gombbal. Gratulálok... Ész az kevés.

Az egész telefon tele lett pakolva egy tonna új szoftveres featurrel aminek felét megint nem fogja kérni senki. Ez a blinkfeed is arra lesz jó, hogy majd lezabálja az akksit aminek amúgy annyi értelme van, hogy aki ilyet akar használni az letölt egy flipboardot.

App drawert érdemes még megemlíteni. Na azt jól elcseszték.

Úgy általában pedig véleményem szerint elértünk egy szintet ahonnan már nincs hova fejlődni igazán csúcs telefon terén. Teljesen értelmetlen 600+ eurót kifizetni egy telefonért ami nem ad semmi igazán forradalmit. Nem beszélve arról, hogy van Nexus 4 400-ért és még a bloatware sincs rajta.

rólunk

Mindenről írunk, amiben áram folyik.
Vagy nem.

Ötleted, véleményed van? Küldj nekünk emailben bármit! (Max. kidobjuk.)

bitbloghu@gmail.com

Jelen vagyunk Twitteren és Facebookon is. Ha kisebb hírekről, érdekességekről is szeretnél hallani, kövess minket ott is!

aktív bejegyzések

címkék

1020 (1) 18+ (1) 2012 (1) 3D (12) 3d (2) 4 (1) 610 (1) 820 (1) 920 (1) Ace (1) Ace 2 (1) Ace 3 (1) Ada (1) adakozás (1) adatforgalom (1) adathalász (1) adatvédelem (1) adwords (1) agyhullám (1) ajándék (1) akció (3) album (1) alkohol (1) állás (2) Amazon (3) Android (43) android (5) Anglia (1) angrybirds (3) Angry Birds (1) Anonymous (1) AOL (1) API (1) App (1) app (17) apple (3) Apple (30) apple tv (2) appstore (1) App Store (1) arany (1) arm (1) ARM (1) ASUS (2) Atari (2) atomkatasztrófa (1) autó (1) Avengers (1) baba (1) babakocsi (1) baby (1) baki (1) baktérium (1) bankkártya (1) Barabási Albert-László (1) Battlestar Galactica (1) bejelentés (2) betörő (1) bezár (1) bikini (1) billentyűzet (1) Bing (2) bitcast (47) biztonság (3) Blackberry (1) BlackBerry (1) blizarrd (1) Bluetooth (1) böngésző (1) bőr (1) Borat (1) börtön (1) box.net (1) bryce (1) Budapest (2) Call of duty (1) camera (3) capcha (1) CD (1) cenzúra (4) CES (1) chrome (1) cippo (1) cloud (2) Commodore (1) Convertibles (1) Core (1) crossplatform (1) csalás (1) csőd (1) Curiosity (1) Darpa (1) DataTraveler (1) daz (1) daz studio (1) Desire 500 (1) Desire C (1) Device Manager (1) diablo (1) diákigazolvány (1) diktálás (1) DNS (2) Doctor Who (1) domain (1) DOS (1) DreamWorks (1) Drone (2) Dropbox (4) DuoS (1) e-kormányzat (1) e-vizum (1) elektromos (1) elmélet (1) embedded (1) Enterprise (1) érintőképernyő (1) Észak-Korea (1) Észak Korea (1) EU (1) eureka (1) Európai Unio (1) exoskeleton (1) EyeTap (1) facebook (1) Facebook (13) fail (1) FBI (2) Feedly (1) fegyver (3) Fehér ház (1) fejlesztő (1) felbontás (1) felhő (1) fénykép (1) Fesztivál (1) Fiat (1) Firefox (1) Flickr (2) flipboard (1) földrengés (1) folyadékhűtés (1) fotó (3) Foursquare (2) foursquare (2) frissítés (1) Fukoshima (1) G2 (1) Galaxy (5) Galaxy Tab (1) game (1) gamer (1) gamers (1) games (1) Game of Thrones (1) Gear (1) geek (1) geekanya (1) geek chic (2) geogebra (1) Gépek lázadása (1) Glass (1) gmail (1) GoMiso (1) google (4) Google (45) Google+ (1) Google Books (1) Google Calendar (1) Google Drive (3) Google Fiber (1) Google Glass (2) Google Glasses (2) Google Maps (3) Google naptár (1) Google Play (1) Google Reader (18) google tv (2) görkorcsolya (1) görkori (1) GPS (3) gyerek (2) gyógyászat (1) gyorshír (1) hack (2) hajózás (1) Háj Fájv (1) HAL (1) halo (1) hálózat (1) hexagon (1) hiba (2) hitachi (1) hoax (1) hologram (1) Home (1) Horvátország (2) hotspot (1) HP (1) HTC (5) HTML5 (1) hurrikán (1) HyperX (1) ICS (1) IFTTT (1) iGO (1) IM (1) ingyen (7) ingyenes (1) injekciós tű (1) instagram (3) Instagram (6) intel (1) Intel (2) Intel NUC (1) interjú (1) internet (3) IO (2) ios (1) iOS (12) ipad (3) iPad (3) iphone (2) iPhone (4) iPod (1) Irán (1) írás (1) Iron Man (1) iskola (3) ISP (1) ISS (1) iTunes (1) itunes (1) ivókút (1) Jancsa János (1) japán (1) Japán (1) játék (10) játékosok (1) Java (2) jelszó (2) Joss Whedon (1) jurassic park (1) kamera (1) karácsony (2) káromkodás (1) katasztrófa (1) kategória (1) kávé (1) Kazahsztán (1) kép (1) képek (1) kézírás (1) kiállítás (1) Kickstart (1) Kickstarter (2) kindle (1) Kindle (2) Kingston (2) KitKat (1) Kit Kat (1) Kodak (1) közlekedés (1) közösségi média (1) kupon (1) kütyü (2) LAN-party (1) launcher (1) leap (1) Lego (1) Lenovo (1) Leonard Nimoy (1) LG (4) lg (1) Linus Torvalds (2) Linux (3) lippile (1) LittleBits (1) little printer (1) live (1) Locato (2) London 2012 (1) lopás (1) Louis Vuitton (1) Lovelace (1) Lumia (5) Madakaszkár (1) Magánszám (1) Magyarország (2) Maps (1) Mars (1) MasterCard (1) McAfee (1) McDonalds (1) Medal of Honor (1) Meebo (1) menü (1) mérnök (1) mib (1) microsoft (2) Microsoft (14) Miso (1) mmorpg (1) mobil (5) mobilinternet (3) mobiltárca (1) Mocrosoft (1) monitor (1) Motorola (1) mp3 (1) mp3 lejátszó (1) munka (3) MySpace (1) nanotechnológia (1) napszemüveg (1) NAS (1) NASA (3) nasa (1) National Geographics (1) Navy Seals (1) Németh Kriszta (1) netbook (1) Neus (1) New York (2) Nexus (7) Nexus 4 (1) Nexus 5 (2) Nexus 8 (1) NFC (3) Nokia (8) nook (1) notebook (2) Note 3 (1) NSA (1) Nvidia (2) nyár (1) nyaralás (4) NYPD (1) Office (1) Office 365 (1) okostelefon (3) oktatás (1) Olimpia (1) One (3) One S (1) One V (1) opensource (1) Open Hardware (1) Oracle (2) Oroszország (1) orvos (2) Oyster (1) PadFone (1) panasonic (1) Panasonic (1) paranoid (1) PC (1) person of interest (1) Phone (1) pishing (1) Pixel (1) podcast (8) Pollner (1) pornó (1) portal (1) Portal (1) posterous (1) POV (1) Prince of Persia (1) PRISM (1) programozó (1) protézis (1) QR (1) quadcopter (1) QuickOffice (1) R2D2 (1) RapidShare (1) Raspberry Pi (1) ray (1) RED (1) reklám (3) rémhír (1) rendőrség (1) retina (5) retro (2) RFID (2) rizsfőző (1) roaming (2) robot (3) rss (17) RSS (1) rss olvasó (17) S3 (1) S4 (1) sajtóbejelentés (3) sajtóközlemény (5) samsung (1) Samsung (14) San Francisco (1) scanner (1) SD kártya (1) sennheiser (1) Sensordrone (1) Series 9 (1) sim (1) Siri (1) siri (1) SketchUp (1) Skype (2) smartphone (2) smartwatch (1) Smithonian (1) social media (2) software (1) Sony (4) sony (1) Sony Ericsson (1) SSD (1) startup (1) starwars (1) Star Trek (7) Star Wars (1) Steam (2) steam (1) STEM (1) Steve Jobs (1) Steve Mann (1) Steve Wozniak (1) StreetView (2) Streisand (1) Surface (7) szabadalom (3) szex (1) Sziget (1) szolgáltató (1) szomszéd (1) T-Mobile (3) t-shirt (1) tablet (8) Tablet (1) támadás (1) tanulás (1) tárhely (1) tarifa (1) TBBT (1) TED (1) tegra3 (1) Tegra3 (1) TELE2 (1) telefon (7) Telekom (1) Telenor (2) térkép (3) Tesla (1) teszt (7) tipp (3) Titanic (1) töltő (1) top (1) Törökország (1) Toshiba (1) Transformer (1) Translate (1) Trimble (1) tudomány (2) Twitter (10) twitter (5) tycoon (1) új (1) Ukky (1) ultrabook (2) űrkutatás (1) USB (3) USB3 (1) utazás (1) üvegszál (1) Valve (3) vásárlás (2) Vatikán (1) vélemény (1) verseny (1) vicc (2) videó (2) vietnam (1) Viper (1) vírusírtó (1) víz (2) Vodafone (2) VW (1) Wallet (1) webcam (1) WhatsApp (1) Wi-Drive (1) wifi (2) William Shatner (1) Wil Wheaton (1) winamp (1) Windows (4) Windows 8 (2) windows phone (3) Windows Phone (1) WWDC (1) xbox (2) Yahoo (1) Youtube (3) zene (1) Zuckerberg (3)
süti beállítások módosítása