Ugyan a Google Glasses-tól hangos ma a világ, a technológia már sokkal régebben is létezett.
Dr. Steve Mann látáshibájának kiküzdésére fejlesztette ki hordható digitális szemét. Számos olyan projektben vett részt, amelynek célja, hogy vakokat és gyengén látókat segítsenek a Star Trek-es Visor-szerű szemüvegével. Publikációk tucatja nevezik őt a hordható számítógép atyjának. Ő az, aki már akkor Google Glasses-t hordott, amikor még a Google se létezett.
No persze ettől még nem lesz olyan híres, mint Steve Jobs volt, vagy Sergey Brin, s kétlem, hogy utóbbit felismerné az átlagember, ha egy párizsi McDonalds-ba betévedne.
Steve Mann azonban nem hobbiból, reklámból vagy feltűnési viszketegségből hordja szemüvegét, neki szüksége van, hogy látását ezzel is javítsa. Mindezt - ha a szükség úgy hozza - akár orvosi papírokkal is tudja igazolni.
Ettől függetlenül elgondolkoztató és mélységesen elítélendő, amit egy párizsi McDonalds alkalmazott tett. Hogy titkos árlistájukat féltették-e, vagy attól tartottak, hogy ez a furcsa kanadai egy rablás előkészítésében vesz részt, nem derül ki az írásból.
Akár mit is gondolhatott a McDonalds alkalmazott, ha valami bajuk van egy vendéggel, akkor sem támadhatják meg. Ha orvosi papírt mutat fel, nem téphetik el. Felszólíthatják a távozásra, rendőrt hívhatnak, de amit Mann a blogjában leír, az kritikán aluli.
Nem akarom azt a látszatot kelteni, hogy a párizsiakat vagy a McDonaldsban dolgozókat tartom arrogánsnak és butának. Azt a konkrét dolgozót - igen! Ez a támadás egy sokkal nagyobb problémára hívja fel a figyelmet.
Mi történt?
Párizsi múzeumlátogatás után (ahol egyszer sem kérdeztek rá, hogy mi az a fura szemüveg Mann orrán) a McDonalds-ban először egy manager akarta levetetni vele a szemüvegét, aki az orvosi igazolás hatására megváltoztatta véleményét, majd később két másik McDonalds dolgozó erőszakkal akarta levenni a szemüveget valamint széttépte az orvosi igazolást. A szemüveg valamilyen módon Mann fejéhez van rögzítve, ezért "csak úgy" nem lehet levenni, mint egy napszemüveget. A dulakodás közben Mann készüléke megsérült.
Részletes leírás (angol nyelven) a bejegyzés alján lévő linken olvasható, képekkel is illusztrálva.
Az újdonságokat mindig kritikusan fogadta a tömeg. Legyen szó arról, hogy nők is viselhetnek nadrágot, a miniszoknyáról, a walkman-ről vagy a bluetooth headsetről, mindegyik esetben voltak kisebb-nagyobb értetlenségek a köz részéről, bár az utóbbi esetben ilyen jellegű atrocitás technológiai újdonság kapcsán nem került elő.
A Google Glasses vagy bármely más, láthatóan viselt technológia, a közeljövőben komoly problémákat fog felvetni. Ahogy Mann blogjában is látható, az eszköz képes felvételt is készíteni, ami a bizonyítási eljárásban jó, ám számos helyen valóban tilos, hol gazdasági, hol biztonsági okokból.
Eddig nem hallottunk arról, hogy problémát okozott volna, ha egy Eye Tap-ot viselő személy bankban, vagy állami hivatalban az ügyeit intézi.
De mi fog akkor történni, ha ugyanez a személy egy "szigorúan titkos objektumba" akar bemenni, mint például az amerikai nagykövetség?
Mi történik, ha "eyes only", szigorúan bizalmas iratokba akar betekintést nyerni? Ha moziba megy, ahol már azért is ugrik a biztonsági őr, ha a reklám alatt előveszed a telefonod? Bemehetsz-e egy múzeumba a Google Glasses-zal, vagy egyből azt fogják feltételezni, hogy ki akarod rabolni őket?
Megváltoznak-e a biztonsági előírások majd azért, mert Visor-okat és Google Glasses-eket fognak hordani? Mi lesz a magánszféra védelmével, amikor mindenki egy pillantásával felvételt csinálhat rólad? Probléma lesz-e ez egyáltalán, vagy mindenki a nyilvánosság előtt fog élni?
via EyeTap
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
CyberPunK 2012.07.18. 13:52:06
Aki a privát szféráját félti, az menjen tanyára. Aki nem akarja egy ilyen kütyüvel pofánveretni magát, az tetessen sötétített lencsét elé.
Varsányi Martina 2012.07.18. 14:05:37
Sanda gyanu 2012.07.18. 14:09:27
Varsányi Martina 2012.07.18. 14:13:33
Páneurópai Harci Kos 2012.07.18. 14:16:12
A bp i mozikban javarészt tojnak erre magasról, pedig gyűlöletes, hogy belemerülsz a filmbe erre a szomszéd előveszi a telefont és piszkálgatja -belevilágítva a szemedbe ezzel.
Igen az aréna vip termében, abban a kevés látogatósban is rendre előszedi valami farok.
A cikkhez, az ilyen vizor jellegű dolgokkal kapcsolatban, addig jogos a használata, amíg nem tartalmaz képrögzítést.
Mikor a képrögzítést elköveti, onnantól, bizonytalan e képekről - amiket rögíztett...
Sanda gyanu 2012.07.18. 14:16:21
Én bohó, balga lélek úgy emlékszem harmadikos általános iskolás koromban a fogalmazás nevű tantárgyra, hogy a cím röviden velősen közöl valami tényt, majd utána dagályosan kifejtjük a részletekkel együtt a mondanivalót. Erre itt van egy harmincsoros esszé, képekkel, meg minden, de egy rohadt érdemi tényt nem fejt ki abból, amit a címben feldob.
Páneurópai Harci Kos 2012.07.18. 14:17:47
(fotók is vannak:)
espadazo - Játékbolt: · http://aruhaz.nettfilm.hu 2012.07.18. 14:18:49
Páneurópai Harci Kos 2012.07.18. 14:19:36
Sanda gyanu 2012.07.18. 14:23:47
:-)
Borenbukk 2012.07.18. 14:24:47
Páneurópai Harci Kos 2012.07.18. 14:26:46
egyébként szerintem is elfért volna itt a leírás/támadás képei:)
Bélabáttya (törölt) 2012.07.18. 14:27:37
Oszt a többit bízza az olvasóra.
De talán címlapra nem kéne tenni, alkalmazni (ha netán újságíróként ténykedik) meg végképp nem.
Páneurópai Harci Kos 2012.07.18. 14:27:57
Szűcslaci 2012.07.18. 14:28:07
Páneurópai Harci Kos 2012.07.18. 14:30:46
pici bosszankodás, jé nincs itt, google előkap beránt -minden ott van.
A blog műfaja az nem hírportál.
Az indek címoldalon amúgy jogos az elvárás, de a blog műfajában nem.
Borenbukk 2012.07.18. 14:32:55
Borenbukk 2012.07.18. 14:35:55
2. A srac szerint ironikus modon magukat rogzitettek, mert tonkretettek a miniszamitogepet, ami a kepfeldolgozast vegzi, igy annak a cache-eben megmaradtak az elozo kepek. Amugy ezeket az ujabb kepek mindig felulirjak.
Reggie 2012.07.18. 14:40:38
Bélabáttya (törölt) 2012.07.18. 14:43:33
Az „interaktivitásunk” olvasóként, nagyjából had merüljön már ki kommentek írásában. Elvileg semmi akadálya nem lenne egy olyan on-line médium kialakításának, ahol az olvasó szép okosan megkeresi az őt érdeklő híranyagot az interneten, majd erről elcseveg magában, de tudtommal az Index még nem ilyen. Ugyan törekszik rá, de erről azért nem ártana említést tenni valahol a főoldalon, pl. egy link a google.com-ra nagyjából elég is lenne.
Varsányi Martina 2012.07.18. 14:46:03
Varsányi Martina 2012.07.18. 14:47:39
Varsányi Martina 2012.07.18. 14:49:47
Borenbukk 2012.07.18. 14:51:33
SemBoga 2012.07.18. 14:56:36
vagy több infót, vagy minek az egész?
Sanda gyanu 2012.07.18. 14:57:58
Borenbukk 2012.07.18. 15:04:00
Borenbukk 2012.07.18. 15:04:46
Bélabáttya (törölt) 2012.07.18. 15:06:45
Akkor tulképp ez poszt most egyfajta linkajánló? Annak elég fura... Szerencsésebb lett volna fordítva (igazán persze nem, szerencsésebb lett volna meg sem írni), ugyanis olvasgat az ember pár összevissza ugráló fél, vagy akár teljes mondatot is egy akármilyen eseményről, ami vagy kapcsolódik valami elvi lehetőséghez, esetleg felmerülő lehetőséghez, vagy nem, de a végén ki-ki megfejtheti magának a tartalmat, ha akarja vagy tudja.
Ha már így (persze nem), akkor talán az elejére lehetett volna is lehetett volna tenni a linket, pár szóval kivesézni a tartalmát, majd utána taglalni a saját véleményt.
Tény persze, hogy így még ennyien sem olvasták volna végig...
Bobby Newmark 2012.07.18. 15:24:23
Tökjogosan zavarnak ki olyan helyekről, ahol ki van téve a kis áthúzott fényképezőgép piktogram. (Meg egyébként bárhonnan máshonnan is. Magánterület, azt enged rajta a tulaj, amit tetszik. Ha nem tetszik, el lehet menni a búspicsába)
Majd ezt a szemüveges kütyüt szépen LEVESZED a picsába, és nem hüppögsz rajta, hogy "demostmé'?".
Ha meg nem, akkor majd jól megvernek.
A faszit sajnálom, mert neki ez gyógyászati segédeszköz, de ha egy nyomi hipszter kezd el pattogni ezen, azt verjék csak meg. De rendesen.
Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2012.07.18. 15:56:02
Frady Endre:
MEKI
A Mekibe’ eszek,
Ott nincsenek szeszek,
Csak a kóla, meg a
Zsírsav, az ómega.
Halott marha nem üt,
Úgyhogy ezt a menüt
Nyugodt szívvel eszem.
Hé, mért néz rám e szem?!
Jaj, a WC-s nénit
Harapdálom én itt!
Van ereje neki
S kiseprűz a Meki-
-bőőőőőőől!!!
illusztrálva:
fradyendre.blogspot.com/2011/06/meki.html
:)
Reggie 2012.07.18. 16:03:35
Bélabáttya (törölt) 2012.07.18. 16:21:49
index.hu/tech/2012/07/18/kiborgot_vertek_egy_parizsi_gyorsetteremben/
És cikk végére lehet(ne) hozzáfűzni a mindenféle egyébesetleges aggódást, sirámot.
Gera 2012.07.18. 18:14:02
twollah / bRoKEn hOPe, sUppLeX · http://freewaresoftwarenews.blogspot.com/ 2012.07.18. 18:22:51
Ettol fuggetlenul a sertett is lehetett volna egy kicsit rugalmasabb.
Ha latja, hogy problemaznak a keszuleke miatt miert nem ment ki az "etterembol"?
Varsányi Martina 2012.07.19. 07:54:44
A Google Glasses-t nyilván egyszerűen leveszed.
Varsányi Martina 2012.07.19. 07:56:13
Varsányi Martina 2012.07.19. 07:57:05
Zarathu 2012.07.19. 10:49:15
A ruhát sem hordozod, hanem hordod. :)
(wear - carry)
"Publikációk tucatja nevezik őt a hordozható számítógép atyjának."
Az eredetiben:
"Recent news has described me as "the father of wearable computing" in the context of various commercially manufactured versions of similar eye glass"