Tele van a lakásunk kütyükkel, s ha nem "vigyázunk" már a néhány hónapos csöppség is élénk érdeklődést fog mutatni irántuk. Ráadásul a nagyvilág is tele van érdekesebbnél érdekesebb eszközökkel, amik a gyereknevelést izgalmassá tehetjük. Ezekből válogattunk ki párat.
Tron babakocsi
Bármilyen babakocsival az éjszaka geekjei lehetünk, ha egy kicsit feldobjuk pár méter el-wire-rel. Mivel a babakocsit már a gyerek születése előtt érdemes megvenni, ezért az ügyes kezű anyukák és apukák már a csöppség megérkezése előtt feldíszíthetik a járgányt.
Ha már megvan a babakocsi léphetünk előre a drágaságunk biztonságát és jó közérzetét szolgáló eszközök felé.
Babagondnok
Ez a futurisztikus formájú tárgy nem babatelefon, hanem arra emlékeztet, hogy mikor kell etetned, pelenkáznod a gyereket. Amennyiben a kedves szülő az igény szerinti szoptatás híve, akkor nincs erre szükség, mivel a gyerek elég nyilvánvalóan elkezd nyöszörögni éhség esetén, s a kisbabák emésztése is elég egyszerű: ha fent bejön valami, akkor lent kijön. Egészségügyi okokból pedig pelust azonnal cserélünk. Egyébként se tartom valószínűnek, hogy bármely anyuka órákon át hallgatni bírja ordító gyerekét, csak mert "nincs még ideje" az etetésnek. Ettől még ennek a kütyünek létjogosultsága van, mivel elég hamar a gyerek kezébe adhatjuk, hogy nyomogathassa a gombokat.
Babaruha
Geek kisbabánknak ruhára is szüksége van. Általában elmondható, hogy az alábbi cukiságok 6 hónapos kortól rendelhetőek, azaz nagyjából 68-as ruhaméretnek felelnek meg.
Természetesen a lábbeliről se feledkezhetünk meg, de amíg body-kban mindenféle geek kultúrakörhöz tartozó ábrával, felirattal találkozhatunk, addig itt inkább a Star Wars (és azon belül is R2D2) a divat.
Játék
Természetesen vannak geek játékok is, kezdjük is a sort ezzel a villogó plüss Enterprise-zal, amivel biztos sikert aratunk – ha máshol nem is, a legközelebbi FedCon-on biztosan. Gyerekünk kezébe viszont három éves kora előtt nem adhatjuk.
Ennyi fért mára gyűjteményünkbe, hamarosan újabb darabokkal jelentkezünk, amellyel gyermekünket geeknek nevelhetjük, ha akarjuk.
2012. április 19-én, vagyis ezen a héten csütörtökön ismét Androidos eseményre invitál a Telenor. A tavasz bekösztöntével a mostani rendezvény a fitness, a sport, az egészség jegyében telik majd. A 17:00-tól a Margitszigeti Atlétikai Centrumban rendezett Android Workshop Life-on az androidportal.hu ezúttal az Androideák zsűrijében és előadóként is képviselteti magát, ráadásul az esemény fényét fogja emelni SmartEast Ancsa is - talán még egy kis futásra is rávesszük majd! És ezen felül is több dolog miatt érdemes lesz eljönni.
Történt ugyanis, hogy a 19 éves Stephanie Panner Facebook falára a kollégája egy, a munkahelyét kritizáló bejegyzést írt, aminek következtében az egészről mit sem tudó Stephanie már kapta is a telefont, hogy holnap csak a maradék fizujáért jöjjön be.
S bár a munkahely nyilvános kritizálását szinte sehol sem nézni jó szemmel a munkáltató (s valahol érthető is, hisz ha annyira rossz a cég, akkor miért dolgozol ott?), ebben az esetben elég egyértelműen Stephanie munkatársa a hibás, aki nem tudott különbséget tenni a privát üzenet és a nyilvános falfirka között.
Persze ki nem morgott már valami miatt a munkaadójára Twitteren vagy Facebookon?
A New York Times-nak adott interjúban Joss Whedon az Avangers utáni terveiről beszélt. Úgy néz ki egy webes miniszériát fog Wastelanders névvel készíteni.
Eddig még nem nagyon találkoztam példa értékű frissítésel Android tájon, de a Sony (leánykori nevén Sony Ericsson) most változtatott ezen. Gingerbread alatt több, úgy nevezett OTA frissítés érkezett a telefonra (azaz nem kellett géphez csatlakoztatni a telefont, csak megnyomni a frissítés gombot, és a telefon elintézte magától). Viszonylag sűrűn és gyorsan jöttek a frissítések. Már ez is eléggé pozitív a Sony felől, hogy minden újabb készülékét ténylegesen támogatta, de most jön a java.
Az ICS bejelentése után a Sony Ericsson bevállalta, hogy minden 2011-es Xperia készülékre megjelenik majd az 4.0-ás Android. December közepén az unlockolt Xperia telefonokra már fel lehetett tenni az ICS alfa változatát, majd február végefelé már a béta kiadásokat is le lehetett tölteni. Pár napja jött a hír, hogy az északi országokban már hivatalosan is lehet frissíteni a készülékeket, és úgy tűnik, Magyarország is ebbe a régióba tartozik. Az elsők között frissíthetjük az Xperia telefonjainkat.
Amikor a hírt olvastam, csak mosolyogtam egyet, és kissé reménykedve rányomtam a nálam lévő ray-en a frissítéskezelő alkalmazásra. Erre ő azzal felelt, hogy elérhető egy frissítés. Igen, a legújabb Android jött ezzel a frissítéssel, de nem OTA, hanem számítógépet igénylő frissítésként. A frissítő szoftvert, a PC Companion-t letöltve már meglepetés ért, egy kulturált, szépen kinéző és barátságos felület fogadott. Csatlakoztattam a telefont, rányomtam a frissítésre, és megindult a csoda.
A frissítés megkezdése előtt el kellett olvasnom az ICS frissítés előnyeiről és hátrányairól szóló rövid leírást, majd folytatódhatott a frissítés. Nem véletlen, hogy ezt elolvastatták velem, és külön pluszpont jár nekik a részletes tájékoztatásért. Az új Android változat ugyanis nem csak pozitív változásokat hozhat egyes telefonoknál. A 2011-es modellek nagy része 512 MB RAM-mal rendelkezik, ezenfelül csak egy magosak. Az ICS már a többmagos batárokra lett optimalizálva, több RAM-mal, ami azt jelenti, hogy nem biztos, hogy jobb élményben lesz része a felhasználónak a frissítés után.
A Sony fejlesztői blogon egy nagyon részletes és érthető bejegyzés jelent meg a Gingerbread–ICS frissítés kapcsán. Elmagyarázza, az új rendszer miért is fogyaszt több memóriát, mikor lehet jobb és mikor nem. Pozitív oldalon áll a sokkal szebb megjelenés, az egységesség, optimalizálás és az új funkciók, míg hátrány lehet az esetleges lassúság. Itt fontos, hogy nem laggolásról, azaz a felület akadozásáról van szó. Egyszerűen a régen használt alkalmazásokat a rendszer bezárja, felszabadítja az általa foglalt memóriaterületet, hogy az aktuálisan futó appnak több jusson. Ha mondjuk két ilyen alkalmazás között akarnánk váltani, az új rendszerben lassabb váltást érezhetünk.
A lassulást megelőzendő a Sony szoftverfejlesztői létrehoztak egy, a beépített alkalmazások elindulását megakadályozni tudó appot, a "Teljesítmény segéd"-et, amivel a nem kívánt, memóriaigényesebb beépített alkalmazásokat lehet száműzni. Még így is több, felesleges alkalmazást hagytak benne, például az Adatfigyelő app, amely a mobilinterneten forgalmazott adatmennyiséget méri már beépített szolgáltatás az ICS-ben, de még benne hagyták a fejlesztők. Emellett még megmaradt az Xperia Galéria nevű csoda, ami egy Gingerbread felületű Galéria, valószínűleg egy kicsit okosítva.
Én személy szerint nem vettem észre rajta lassulást, viszont mégszebb lett tőle a ray. Nagyon odafigyeltek most a Sony fejlesztői a szoftveres tökélyre. Az ICS rendszer szépségét nem vették el a túlcsicsázott, sajátos kinézettel, nem vettek el főbb funkciókat, és a saját dizájnjukat jól illesztették mind a rendszerhez, mind a telefonhoz. Frissítés során a személyes adatok is megmaradtak, emellett a gyárilag kapott alkalmazások is, mint például a zenefelismerő TrackID, a Timeescape, a csatlakoztatott eszközöket kezelő LiveWare, a megújult, frissítéseket kezelő Update Center, az ingyenes navi, a WisePilot, az OfficeSuite és még sok más app.
Első körben a frissítések elérhetőek a Sony Ericsson Xperia arc S, Xperia neo V and Xperia ray telefonokra érhető el. Nem olyan sokára pedig a Xperia arc, Xperia PLAY, Xperia neo, Xperia mini, Xperia mini pro, Xperia pro, Xperia active és Sony Ericsson Live with Walkman fogja megkapni a frissítést.
Én amondó vagyok, hogy megéri frissíteni, és mindent figyelembe véve nem bántam meg. Te frissítesz, vagy sem? Miért?
A frissítésről és felhasználói felületekről a Facebook oldalunk albumában több képet is találsz.
A Halo francishe a Microsoft legjövedelmezőbb saját készítésű játéksorozata, egyben a legnépszerűbb Xbox 360 exkluzív címe, így a csapat fontosnak tartja a kiemelt figyelem mellett a friss részek rendszeres kiadását. A negyedik felvonást már lassan egy éve bejelentették a 2011-es E3-on, a napokban pedig ennek résznek a multiplayerével kapcsolatos információk is napvilágot láttak.
A MarkMonitor egy internetes, márkavédelemmel foglalkozó cég, ügyfelei között van a Google, a Facebook, valamint a Microsoft. Valószínűleg utóbbi a napokban több domaint is lefoglalt (HaloInfinity.net, .org, .co.uk, .mobi, .de, HaloInfinityMultiplayer.com, .net, .org, .co.uk, .mobi, .de), melyek a következő epizód többjátékos módjára utalnak, ami a Halo: Infinity címet kapta.
Bár a domaineket magánszemélyként regisztrálták, vagyis a tényleges tulajdonos nem ismert, a MarkMonitoron keresztül bejegyzett Halo vonatkozású címek az esetek többségében valósnak bizonyultak.
Jack Tramiel, a Commodore International alapítója a mai nap folyamán elhunyt. Az általa alapított cég hozta el nekünk a Commodore 64, 128, illetve az Amigát és társait.
A lengyel származású üzletember megjárta Auschwitzot is, 1945-ben megmentették, két évre rá pedig az Egyesült Államok katonaságához csatlakozott, ahol is megtanulta az irodai eszközök, köztük az írógépek javítását is. Miközben 1953-ban taxisként dolgozott, a semmiből építette fel saját cégét, ahol szintén írógépeket javított. A hatvanas évek közepén Japánban tett útja során láthatta az első digitális számológépeket, és rájött, hogy a mechanikus számológép zsákutca.
Elhozta az amerikai piacra is a digitális technikát. Eleinte a Texas Instruments-szel együtt dolgozva, majd egymás ellen. Nem volt könnyű dolga, a cégekbe sokszor kellett tőkét injektálni. Rá kellett jönniük, hogy már nem elég az összeadás, a számítógépeké a jövő. Így született meg a Commodore PET, melyet a Chicago Consumer Electronics Show során mutatták be, 1977-ben, ahol hatalmas sikert aratott.
39 évvel auschwizti szabadulása után megalapította az Atari Corporation-t a játékvilág jól ismert alakját. Nevét anno, és talán még ma is úgy emlegetik, mint Steve Jobs-ét tesszük ma. Nem véletlenül. Négy évtized alatt a semmiből építette fel mindezt. 83 évesen hunyt el.
Épp csak megérkezett az Instagram az Androidra, amikor alig egy órája érkezett hozzánk a hír: a Facebook egy milliárd dollárt adott az Instagramért. Az Androidos indulással az Instagram az első napon egy millió új felhasználót szerzett, ha így tetszik, a Facebook minden új felhasználóért "csupán" ezer dolcsit fizetett.
A Facebookra ugyan lehet feltölteni képeket, de úgy néz ki, a két legnagyobb mobil platform használói inkább az Instagramot részesítik előnyben, ha a közösséggel akarják képeiket megosztani.
Persze jó dolog, hogy a Facebook ötletet lát az Instagramban, ráadásul ha ennyi pénzt adott ki érte, akkor remélhetőleg nem akarja eltüntetni az alkalmazást, de az utolsó fejlesztéseket figyelembe véve (igen, a Timeline-ról beszélek), nem biztos, hogy jó irányba fogja vinni a szolgáltatást.
Akár így lesz, akár nem, a backup sose árt, úgyhogy ha még nem ismerted, akkor itt az alkalom, hogy megismerkedj az instaport.me oldallal.
Miután engedélyezted az Instagramon keresztül a hozzáférést, lehetőséged van a fényképeid letöltésére ZIP file-ként. Az "advanced options" alatt különböző szűréseket végezhetünk: alapértelmezésben az összes fotót töltheted le, de megadhatod, hogy csak az utolsó X kerüljön be a zip file-ba, adott időszakban készült, amiket like-oltál, vagy egy adott #tag-hez tartozik (ebből max 100-at).
Ha RSS feed elérést akarsz a képeidhez, vagy a Flickr-re akarod feltölteni, akkor erre még várnod kell.
A szolgáltatás per pillanat erős terhelés alatt van, az öt képemet jó 2 percig kereste és tömörítette, viszont akár később is letölthetem a mentést.
Hihetetlen, de már két éve tart az Oracle és a Google csatája. Az elmúlt két év nem volt eseménytelen (mint egyes magyar bíróságokon khm), ami a bírósági tárgyalás időpontját egyre későbbre helyezte. Most azonban nincs tovább, ha csak nem sikerül közben megegyezni, tárgyalás útján fogják eldönteni, hogy a Google (Android) megsértette-e az Oracle (Sun) jogait és engedély nélkül használt fel Java kódo(ka)t.
A Sony France szerint hamarosan Európában is szembejöhet velünk a Google TV. Az alap box ára 200€, a Blu-Ray lejátszós 300€. Valószínűleg Németországban, az Egyesült Királyságban, Spanyolországban és Franciaországban szeptemberben kezdik meg a termék árusítását.
Mindkét cég hivatalosan is bírálta a Motorolát a a "standard-essential" szerzői jogokkal kapcsolatos gyakorlata kapcsán, aminek ürügyén az EU vizsgálatot kezdeményezett. Az üggyel kapcsolatban nincs hivatalos állásfoglalás.
Apple szabadalmaztatja a Siri jellegű rendszereket
Remélem valaki emlékezteti őket arra, hogy a Star Trekben sokkal korábban létezett már egy "Siri", ami nagyszerűen működött a lokális gépeden, a "tablet"-en és nagyjából mindenhol, összekötve az eszközöket a "lokális rendszerrel" (Enterprise) és az Internettel (központi keresőmotor/kommunikációs felület/stb) is.
Az olaszok megvágták az Apple 1.2 millió dollárra (a vásárlók félrevezetése miatt), úgyhogy a további kellemetlenségeket elkerülendő, inkább mindenki kap 2 év garanciát. Yeah.
Az amerikai piac 50,1%-a Android készüléken telefonál, iOS telefonok 13,5%-kal vannak jelen, RIM 13,4%-ot szerzett, a Microsoftnäl pedig csupän 3,9% van.
Sergey Brin kipróbálta a Google új Augmented Reality kütyüjét. Másoknak persze nem engedte meg, hogy ők is kipróbálják, így egyelőre csak találgatni lehet, hogy működik-e, vagy csak azt tesztelte, hogy mennyire zavaró kikapcsolt állapotban. Mi pedig azt találgatjuk, hogy mikor kerül piacra, és vajon a milliomosokon kívül mások is megengedhetik-e maguknak ezt a játékot.
És igen, több hónapnyi várakozás után megérkezett az Instagram Android operációs rendszerekre is! Az alkalmazás a hagyományoknak megfelelően ingyenesen érhető el a Google Play rendszeréből, tartalomban viszont egyelőre kicsikét eltér attól, amit az iPhone felhasználók már megszokhattak. Az appban ugyanazon szűrők kaptak helyet, mint az iOS változatban, azonban ebben a legelső verzióban még nem tarkíthatjuk képeinket különböző elmosódásokkal, valamint a Flickr albumokba való megosztás sem támogatott. Természetesen ez a későbbiekben változni fog, a hamarosan megjelenő frissítés már orvosolni fogja a jelenlegi hiányosságokat.
Az app bármilyen telefonra elérhető, ami 2.2 vagy annál későbbi rendszert futtat, tabletekkel azonban nem kompatibilis. Töltsétek!
Drenteller:
Figyelmetekbe szeretnék ajánlani egy exkluzív reprezentációs bankkártya és irattartót ami... (2014.08.29. 18:39)Ellopják az RFID bankkártyák adatait?