A Google nem arról híres, hogy eladnának bármit is, épp az ellenkezője az igaz, lelkesen vásárolnak fel Startupokat. 2001 óta a cikk írásáig 109 céget, projektet vásároltak fel, 2006-ban például azt a @Last Software-t, aminek 3D modellezős programját ma SketchUp-ként ismerjük.
Azért is érthetetlen, hogy pont a SketchUP-ot adták el, mert bár nem cikkeztek róla naponta, az online közösség nagyban hozzájárult a Google Earth 3D-vé alakításához. Ráadásul épp itt állunk a 3D-s nyomtatók elterjedése előtt, még akkor is, ha a minőség messze van az ipari nyomtatók minőségétől, a SketchUp egy jó kis program lett volna otthoni próbálkozásokhoz.
Persze lehet, hogy a háttérben a Google egy sokkal jobb 3D tervező eszközt vásárol éppen meg. Az is lehet, hogy már nincs szüksége SketchUp-ra, mert vagy StreetView lesz - vagy semmi. Hamarosan megtudjuk.
Az eladással, mint mindig, kérdésessé vált, hogy mi lesz a közösséggel, meddig lehet még ingyen letölteni a programot, mi lesz a leírások, how-to-k sorsa, amik remekül használhatóak hozzá nem értők részére is.
Reményre ad okot, hogy a fejlesztői csapat ugyanaz marad (ha az új tulaj ezen nem változtat), mint akik már 2006 előtt, tehát a @Last Software-nél is a SketchUp-on dolgoztak.
A vevő is reményekkel kecsegtető, mert bár nekem a Trimble név nem mond semmit, egy 33 éves cégről beszélünk, akik 141 országban vannak jelen GPS-szel és helypozícionálással kapcsolatos megoldásaikkal.
A Trimble honlapja szerint ráadásul a SketchUp 3D Warehouse-ához nem nyúlnak hozzá, hanem a jövőben a Google-lel közösen dolgoznak tovább a program fejlesztésén, hogy az igazodjon a Trimble kvázi standardként használt modelljeihez.
Új teret nyithat az oktatásban és a játékpiacon a LittleBits, amivel épp oly egyszerűen hozhatunk létre áramköröket, mint Legoval épületeket. Az előre elkészített elemeket csak sorba kell helyezni, mintha a való világban játszanánk TIM-et.
Bár a kezdő szett - természetesen a nagyobbik, amivel már több mindent lehet építeni - elég borsos áru, a történet szépsége, hogy a Creative Commons licencnek köszönhetően bárki elkészítheti a saját építőkockáit. A bárki nyilvánvalóan túlzás, hiszen kétlem, hogy otthon a sufni ülne bárki is neki legyártani az elemeket, de bármely játékgyártó, akinek van erre kapacitása belekezdhet és felturbózhatja a LittleBits elemekkel saját építőjátékait.
Vagy éppen kiad egy iskolákban is használható oktató készletet.
Legyen szó csemeténkről, kedvencünkről, vagy bármilyen Instagram-os fotóról, a Stitchtagram segítségével párnává varázsolhatjuk kedvenc képeinket.
A weboldal segítségével saját magunk tervezhetjük meg álmaink párnáját, amit egy héten belül kézhez is kapunk. Mivel a szállítási költség 40$, érdemes egyszerre több motívumot is megrendelni és a családot, rokonságot vagy a baráti társaságot is meglepni remekbe sikerült képeinkkel.
Szépen összefoglalt írásthülyeséget olvastam arról, hogy az új, BKV-bérlettel csatolt diákigazolvánnyal kapcsolatban. Számos technológiai tévedés mellett teljesen fölöslegesen próbálnak hangulatot kelteni.
Mi az RFID?
Az RFID (Radio Frequency IDentification) automatikus azonosításhoz és adatközléshez használt technológia, melynek lényege adatok tárolása és továbbítása RFID címkék és eszközök segítségével. Az RFID címke egy apró tárgy, amely rögzíthető, vagy beépíthető az azonosítani kívánt objektumba. Az objektum lehet tárgy, például egy árucikk, vagy alkatrész, illetve élőlény, így akár ember is.
Végletekig leegyszerűsítve úgy működik, hogy van egy azonosító chipem meg van egy olvasóm, az olvasó által sugárzott rádiófrekvencia hatására a chip válaszjelet küld vissza. Vannak félpasszív és aktív változatok is, ezek tartalmaznak elemet, az aktív változat akár 10 méteres hatótávolsággal is rendelkezhet.
Ezek tehát azok a kártyák, amikor a munkatárs a fenekét vagy a mellét dörzsölgeti az ajtó melletti csengőhöz, aminek hatására az ajtó csak nem akar kinyílni, ezért az ebédjét a földre pakolva a tárcájából előhalássza a kártyácskát, odadugja a csengettyűhöz, majd rájön, hogy a beléptető rendszer a másik oldalon van ...
A fenti cikkben tehát ezekkel a kártyákkal akarják szerencsétlen diákokat, majd tanárokat, majd persze az egész országot csúf politikai erők követni.
Persze a diák innentől nem mondhatja, hogy "már 10 perce itt vagyok, csak bennragadtam a klotyóban", ha látszik,hogy kerek 30 másodperce lépte át az iskola kapuját, és nyilvánvalóan össze tudják a hatóságok (TEK) szedni, hogy mely járművekkel merrefelé közlekedett az adott nebuló. S jajj neki, ha iskolanap nem a dokihoz megy vele.
Másfelől teljesen fölösleges pont ettől üldözési mániát kapnunk. Ott vannak a térfigyelő kamerák, amik annyira még nincsenek kiépítve nálunk, mint az Egyesült Államokban (Person of Interest jó sorozat, de ettől még irreális), de még inkább követhetőek vagyunk a mobiljainkkal és persze a bankkártyákkal, ha használjuk őket.
Ha pedig végre a MÁV-BKV átállna az Oyster card jellegű megoldásra, akkor is parázhatnánk, legalábbis ami a tömegközlekedést jelenti.
Megijedni nem kell, de ha valaki fél, akkor is van megoldás.
El kell dobni az okostelefont, ami amúgy is küldi Google-nak, Apple-nek a GPS koordinátákat*, de a buta telefont is, mert a telefoncellákkal közelítőleg az is követhető a.
El kell dobni a bankkártyát, de legalábbis elásni jó mélyre, hogy se Interneten, se boltban ne vásároljunk vele és készpénzt se vegyünk vele fel.
Tömegközlekedés helyett pedig tessék átszállni bringára. Egészséges is és még környezetbarát is, ha pedig a pirosokon is áthajt a delikvens, akkor követhetetlen is.
Ha pedig ez sem elég, akkor tessék elvonulni a teljesen önellátó tanyára, ahol szélturbina/napelem adja az áramot, kerekeskútból jön a víz és fakemencével lehet fűteni. De vigyázat, a környékbeli öregasszonyok információs rendszere még itt is jobban informált lesz életünk legapróbb eseményeiről, mint bármely Orwell-i gondolatrendőrség!
*persze nem küldi, de ez is jól illik az összeesküvés elméletbe.
Nem késő este és nem vasárnap. Nem voltak ugyanis eget rengető hírek.
Google Drive
Valami van a Google háza táján, már lehet regisztrálni és van, akinek már éles a hozzáférése. Ugyanaz, mint a Dropbox, csak pepitában (ha a linkre kattintva regisztrálsz, Te is és én is 250Mb extra tárhelyet kapunk). 5G-ről indulsz és nem kell új júzernév, hanem a meglévő Google-es accounttal érheted el. Az meg van mindenkinek, igaz?
A HR-esek egy távozó munkatársnak szánt emailt a cég összes alkalmazottjának elküldte. A kezdeti sokk után nem csak a kollégák jöttek rá arra, hogy itt kolosszális méretű hiba esett, de a HR is észbe kapott és gyorsan reagált.
Az irániak kiadtak egy részt a kémrobotból visszafejtett adatokból, mert senki se hitt nekik. A cikkben szereplő, nyilvánosságra hozott rész a szervizeléssel kapcsolatos tárolt adatnak tűnik és nem pedig a repülésirányítással kapcsolatos kódrészletnek, persze ettől még lehet, hogy a többi drone-ra veszélyes hozzáférésre tettek szert.
Az IKEA érdekes játékszerrel lepte meg az újságírókat egy sajtórendezvényen. A hullámpapírból hajtogatott "kompakt" digitális gép két ceruzaelemmel működik, háttértárolóján 40 darab képet lehet elhelyezni. A papírból kivágott keresője nem tökéletes és a hátoldalon se található képernyő, ahol a képet utólag megtekinthetjük.
Esküvők, bulik ideális kísérője lehet, hiszen senkit se fog érdekelni, ha a pár száz forintos papírkamera elázik, leesik. Reméljük az ára majd valóban ebben a kategóriában fog mozogni.
A német, angol, spanyol és francia Amazontól péntek óta rendelhető az "alap" Kindle 99€-ért, a Kindle Touch 129€-ért és a Kindle Touch 3G 189€-ért. A Kindle Fire-ra még sajnos várakozunk kell az óceán innenső oldalán.
Magyarországról nézve azonban továbbra is csak az Amazon.com-ról lehet rendelni, vagy egy helyi (német, angol stb) cím közbeiktatásával az extra postaköltséget és esetleges vámot megfizetve.
A hamburgi bíróság igazat adott a GEMA-nak (német Artisjus), mikor megtiltotta hét videó megjelenését. A GEMA állítása szerint tagjai minden alkalommal pénzt veszítenek, amikor a YouTube-on a zenéjüket leadják, mivel a két fél között licenszelési szerződés 2009-ben lejárt.
A hamburgi bíróság ítélete szerint a YouTube-nak a jövőben hatékonyabban kell szűrnie a feltöltött videókat, vagy minden egyes esetben 250.000€ büntetéssel vagy hat hónapos elzárással büntethető.
YouTube korábban azt állította, hogy nem felel a felhasználók által feltöltött tartalmakért, bár alkalmanként, felhasználói jelzésre blokkolt törvénysértő anyagokat. Magyar viszonylatban sem a szolgáltatót szokták az illegális adatokért büntetni, hanem azt, aki feltöltötte. Naivitás abban hinni, hogy a más országból feltöltő, nicknév alatt szereplő felhasználót bármilyen szerv egy helyi bíróság elé tudja állítani és rajta bármilyen kártérítést be tudna hajtani.
A GEMA abban reménykedik, hogy mivel egy szűrőrendszer létrehozása szinte lehetetlen, a Google végre beleegyezik abba, hogy éves általánydíj helyett minden szerzői díjas videó letöltése után egy fix összeget kapjon.
Németországban már két éve képtelenség több ezernyi videó megtekintése, mivel a fenti licenszelési kérdést a Google és a GEMA között nem sikerült eldönteni.
Persze ez ellen a jó technikai képességű internet használók védekezni tudnak, de a nagy többség számára ezek a tartalmak elérhetetlenek maradnak.
Tegnapi nap folyamán mindenki számára megnyíltak a kapuk a Diablo 3 béta verziójának teszteléséhez, mindössze három nap erejéig, április 23-ig. A nyílt béta nem csak a rajongók és a kíváncsiskodók számára kedvező, egyben egy terhelés teszt is, melynek célja, hogy kiderüljön, a szerverek képesek-e kiszolgálni a játékosok tömegét. A játék minden olyan felhasználó számára elérhető, aki rendelkezik érvényes Battle.net fiókkal, ugyanis a kliens letöltése és a telepítés után csak felhasználónév és jelszó megadásával lehet belépni a játékba. A Blizzard arra figyelmeztet, hogy a „stressz teszt” következtében alkalmanként több helyen is előfordulhatnak laggolások illetve egyéb hibák.
A bétában öt kaszt közül választhatunk (barbarian, demon hunter, monk, witch doctor, wizard), és egészen a 13. szintig fejleszthetjük karakterünk képességeit.
Nem szeretnél egy vagyont költeni az Angry Birds plüss figurákra, mégis szeretnéd dobálni őket?
A 7ater.com szerkesztőinek köszönhetően viszonylag olcsón, otthon, kézzel fogható madarakat és malacokat állíthat össze bárki. (Színes) nyomtatóval és egy kis kézügyességgel bárki megcsinálhatja a saját hadseregét mind a madarakból, mind pedig a malacokból.
Várjuk Facebookon, emailben és hozzászólásként is az elkészült sereg képeit!
Drenteller:
Figyelmetekbe szeretnék ajánlani egy exkluzív reprezentációs bankkártya és irattartót ami... (2014.08.29. 18:39)Ellopják az RFID bankkártyák adatait?