Nagyapám fillére pontosan vezette a kiadási naplót (a bevételit is, de hát ott kevesebb tétel volt), hazaérte után elővette a határidőnaplót és részletesen felírta, hogy mire mennyi ment el aznap. Hogy mégis hogyan oldotta meg nagymamám a dugi 2 forintosokat fagyira, azt ma már ne feszegessük, maradjunk annyiban, hogy egy időben furcsáltam eme szokását, majd irigyeltem őt azért a kitartásért, amivel évtizedeken keresztül meg tudta mondani, hogy mikor mire ment el a pénze.

Manapság egyszerűbb az élet, nem kell kockás papír, nem kellenek a saját gyártású kategóriák, az ember letölt egy programot és máris büdzsét készít a havi fizuhoz. Lehet ágyúval verébre módszerrel minden kis izét felírni és betervezni, van akinek ez vált be, de az a személy nem én vagyok.

Mégis szeretném tudni, hogy mire megy el a fizum.

Hosszas keresgélés és többszöri feladás után most a One touch expenserrel teszek próbát, és azt kell mondjam, hogy az első hét jó eredménnyel zárult: bár igazából az lesz a mérvadó, ha egy hónap múlva is használom. 

A progi pozitívuma két "one touch" azaz egy érintéses megoldásában rejlik.A program kapott pár widget-et, amiből nekem az vált be, amiről a kamera is elérhető (ebből csak egy van). 

onetouch.png

One Touch Expenser

Fényképezd le, aztán este "lekönyveled"

Ha kapok blokkot, számlát, akkor arról készítek egy fotót. Ha más nem, akkor vagy az összeg marad felismerhető, vagy a cég logója, ami alapján már be tudom azonosítani, hogy miről van szó.

Ha valamiért nem kapok blokkot, akkor egy másik gombnyomásra automatikusan generál egy üres bejegyzést az aktuális időponttal. Ez már elég nagy segítség ahhoz, hogy amikor egy kis időm van (ezzel nem várhatok estig) a pontos összeget megadjam.

Kategóriák helyett címkék

A könyvelés lényegi része a csoportosítás. Ez az, amit szerintem nem érdemes túlságosan elaprózni, illetve nagyon fontos a megfelelő személyre szabás. A program szállít nekünk kategóriákat, de egyrészt angolul van (ami nem akadály), másrészt túl sok kategória van, ami arra ösztönöz, hogy minél aprólékosabb könyvelést készítsek. Én ebben (is) az iteráció híve vagyok: először nagyobb, összefoglaló csoportokat hoztam létre, aztán ha az egyik csoportnál feltűnően magas összegek kerülnek be, akkor azt bontom, ha kell és lehet.

Nálam az alábbi kategóriák szerepelnek jelenleg (csak a saját kiadásaimat könyvelem):

  • háztartás: számlák, bevásárlások, javítások, egyszóval minden, ami azzal kapcsolatos, hogy a háztartás jól működjön. 
  • autó: benzin, casco, kötelező, szervizek, mosás.
  • gyerek: ruhanemű, játékok, bölcsi, egyéb kiadások, ami a gyerkőccel kapcsolatosak (az ételen kívül)
  • extra: gyorskaja, kávé, étterem, szülinapi ajándékok, de most első körben ide kerülnek a műszaki dolgok vásárlása és a fodrász és az új ruha is.
  • tartalék: igyekszem minden nap valamennyit félrerakni és a hónap végén az összes maradék pénzt a takarékszámlára utalni, amit sikerül, azt ide írom fel "kiadásként". Ez az egyetlen kategória, aminek "dagadását" örömmel nézem :)
  • szezonális: szezonális kiadások, mint nyaralás, húsvét, karácsony.

Címkéket (azaz kategóriát) bármikor vehetünk fel újat, például nálunk biztos bejön a "nyaralás", amikor nyaralni megyünk, illetve lehetnek még olyan kiadások, amiket külön akarok gyűjteni és nem az "extra" kategóriába elsüllyeszteni.

Büdzsé

Költségvetést is lehet készíteni, de ezzel nem foglalkoztam, állítólag nem is az igazi. Aki költségvetést akar csinálni, az inkább nézze meg a You need a budget-et. Az egyetlen büdzsé, amit kvázi magamnak felállítok, az a nyaralással kapcsolatos kiadások, erre használom viszont a szezonális címkét, aminek nincs felső határa, de az által, hogy folyamatosan képben vagyok a költéssel, kontroll alatt is tudom tartani.

Tapasztalatom és a pénzügyi tanácsadók szerint is fontos, hogy valamilyen jellegű kontroll alatt tartsuk a kiadás-bevétel egyenlegünket. Hogy ez a kontroll miből áll az véleményem szerint szubjektív megítélés kérdése. Nekem ez jött be, de érdekelne mások véleménye is, ki hogyan tudja megoldani, hogy a hó végén maradjon pénz a pénztárcájában?

Ide hirdetést tehetnénk, de nem teszünk, mert jófejek vagyunk.

rólunk

Mindenről írunk, amiben áram folyik.
Vagy nem.

Ötleted, véleményed van? Küldj nekünk emailben bármit! (Max. kidobjuk.)

bitbloghu@gmail.com

Jelen vagyunk Twitteren és Facebookon is. Ha kisebb hírekről, érdekességekről is szeretnél hallani, kövess minket ott is!

aktív bejegyzések

címkék

1020 (1) 18+ (1) 2012 (1) 3D (12) 3d (2) 4 (1) 610 (1) 820 (1) 920 (1) Ace (1) Ace 2 (1) Ace 3 (1) Ada (1) adakozás (1) adatforgalom (1) adathalász (1) adatvédelem (1) adwords (1) agyhullám (1) ajándék (1) akció (3) album (1) alkohol (1) állás (2) Amazon (3) android (5) Android (43) Anglia (1) angrybirds (3) Angry Birds (1) Anonymous (1) AOL (1) API (1) app (17) App (1) Apple (30) apple (3) apple tv (2) appstore (1) App Store (1) arany (1) ARM (1) arm (1) ASUS (2) Atari (2) atomkatasztrófa (1) autó (1) Avengers (1) baba (1) babakocsi (1) baby (1) baki (1) baktérium (1) bankkártya (1) Barabási Albert-László (1) Battlestar Galactica (1) bejelentés (2) betörő (1) bezár (1) bikini (1) billentyűzet (1) Bing (2) bitcast (47) biztonság (3) BlackBerry (1) Blackberry (1) blizarrd (1) Bluetooth (1) böngésző (1) bőr (1) Borat (1) börtön (1) box.net (1) bryce (1) Budapest (2) Call of duty (1) camera (3) capcha (1) CD (1) cenzúra (4) CES (1) chrome (1) cippo (1) cloud (2) Commodore (1) Convertibles (1) Core (1) crossplatform (1) csalás (1) csőd (1) Curiosity (1) Darpa (1) DataTraveler (1) daz (1) daz studio (1) Desire 500 (1) Desire C (1) Device Manager (1) diablo (1) diákigazolvány (1) diktálás (1) DNS (2) Doctor Who (1) domain (1) DOS (1) DreamWorks (1) Drone (2) Dropbox (4) DuoS (1) e-kormányzat (1) e-vizum (1) elektromos (1) elmélet (1) embedded (1) Enterprise (1) érintőképernyő (1) Észak-Korea (1) Észak Korea (1) EU (1) eureka (1) Európai Unio (1) exoskeleton (1) EyeTap (1) facebook (1) Facebook (13) fail (1) FBI (2) Feedly (1) fegyver (3) Fehér ház (1) fejlesztő (1) felbontás (1) felhő (1) fénykép (1) Fesztivál (1) Fiat (1) Firefox (1) Flickr (2) flipboard (1) földrengés (1) folyadékhűtés (1) fotó (3) Foursquare (2) foursquare (2) frissítés (1) Fukoshima (1) G2 (1) Galaxy (5) Galaxy Tab (1) game (1) gamer (1) gamers (1) games (1) Game of Thrones (1) Gear (1) geek (1) geekanya (1) geek chic (2) geogebra (1) Gépek lázadása (1) Glass (1) gmail (1) GoMiso (1) google (4) Google (45) Google+ (1) Google Books (1) Google Calendar (1) Google Drive (3) Google Fiber (1) Google Glass (2) Google Glasses (2) Google Maps (3) Google naptár (1) Google Play (1) Google Reader (18) google tv (2) görkorcsolya (1) görkori (1) GPS (3) gyerek (2) gyógyászat (1) gyorshír (1) hack (2) hajózás (1) Háj Fájv (1) HAL (1) halo (1) hálózat (1) hexagon (1) hiba (2) hitachi (1) hoax (1) hologram (1) Home (1) Horvátország (2) hotspot (1) HP (1) HTC (5) HTML5 (1) hurrikán (1) HyperX (1) ICS (1) IFTTT (1) iGO (1) IM (1) ingyen (7) ingyenes (1) injekciós tű (1) instagram (3) Instagram (6) intel (1) Intel (2) Intel NUC (1) interjú (1) internet (3) IO (2) iOS (12) ios (1) iPad (3) ipad (3) iphone (2) iPhone (4) iPod (1) Irán (1) írás (1) Iron Man (1) iskola (3) ISP (1) ISS (1) iTunes (1) itunes (1) ivókút (1) Jancsa János (1) Japán (1) japán (1) játék (10) játékosok (1) Java (2) jelszó (2) Joss Whedon (1) jurassic park (1) kamera (1) karácsony (2) káromkodás (1) katasztrófa (1) kategória (1) kávé (1) Kazahsztán (1) kép (1) képek (1) kézírás (1) kiállítás (1) Kickstart (1) Kickstarter (2) kindle (1) Kindle (2) Kingston (2) KitKat (1) Kit Kat (1) Kodak (1) közlekedés (1) közösségi média (1) kupon (1) kütyü (2) LAN-party (1) launcher (1) leap (1) Lego (1) Lenovo (1) Leonard Nimoy (1) LG (4) lg (1) Linus Torvalds (2) Linux (3) lippile (1) LittleBits (1) little printer (1) live (1) Locato (2) London 2012 (1) lopás (1) Louis Vuitton (1) Lovelace (1) Lumia (5) Madakaszkár (1) Magánszám (1) Magyarország (2) Maps (1) Mars (1) MasterCard (1) McAfee (1) McDonalds (1) Medal of Honor (1) Meebo (1) menü (1) mérnök (1) mib (1) microsoft (2) Microsoft (14) Miso (1) mmorpg (1) mobil (5) mobilinternet (3) mobiltárca (1) Mocrosoft (1) monitor (1) Motorola (1) mp3 (1) mp3 lejátszó (1) munka (3) MySpace (1) nanotechnológia (1) napszemüveg (1) NAS (1) NASA (3) nasa (1) National Geographics (1) Navy Seals (1) Németh Kriszta (1) netbook (1) Neus (1) New York (2) Nexus (7) Nexus 4 (1) Nexus 5 (2) Nexus 8 (1) NFC (3) Nokia (8) nook (1) notebook (2) Note 3 (1) NSA (1) Nvidia (2) nyár (1) nyaralás (4) NYPD (1) Office (1) Office 365 (1) okostelefon (3) oktatás (1) Olimpia (1) One (3) One S (1) One V (1) opensource (1) Open Hardware (1) Oracle (2) Oroszország (1) orvos (2) Oyster (1) PadFone (1) panasonic (1) Panasonic (1) paranoid (1) PC (1) person of interest (1) Phone (1) pishing (1) Pixel (1) podcast (8) Pollner (1) pornó (1) portal (1) Portal (1) posterous (1) POV (1) Prince of Persia (1) PRISM (1) programozó (1) protézis (1) QR (1) quadcopter (1) QuickOffice (1) R2D2 (1) RapidShare (1) Raspberry Pi (1) ray (1) RED (1) reklám (3) rémhír (1) rendőrség (1) retina (5) retro (2) RFID (2) rizsfőző (1) roaming (2) robot (3) rss (17) RSS (1) rss olvasó (17) S3 (1) S4 (1) sajtóbejelentés (3) sajtóközlemény (5) samsung (1) Samsung (14) San Francisco (1) scanner (1) SD kártya (1) sennheiser (1) Sensordrone (1) Series 9 (1) sim (1) Siri (1) siri (1) SketchUp (1) Skype (2) smartphone (2) smartwatch (1) Smithonian (1) social media (2) software (1) sony (1) Sony (4) Sony Ericsson (1) SSD (1) startup (1) starwars (1) Star Trek (7) Star Wars (1) Steam (2) steam (1) STEM (1) Steve Jobs (1) Steve Mann (1) Steve Wozniak (1) StreetView (2) Streisand (1) Surface (7) szabadalom (3) szex (1) Sziget (1) szolgáltató (1) szomszéd (1) T-Mobile (3) t-shirt (1) Tablet (1) tablet (8) támadás (1) tanulás (1) tárhely (1) tarifa (1) TBBT (1) TED (1) tegra3 (1) Tegra3 (1) TELE2 (1) telefon (7) Telekom (1) Telenor (2) térkép (3) Tesla (1) teszt (7) tipp (3) Titanic (1) töltő (1) top (1) Törökország (1) Toshiba (1) Transformer (1) Translate (1) Trimble (1) tudomány (2) Twitter (10) twitter (5) tycoon (1) új (1) Ukky (1) ultrabook (2) űrkutatás (1) USB (3) USB3 (1) utazás (1) üvegszál (1) Valve (3) vásárlás (2) Vatikán (1) vélemény (1) verseny (1) vicc (2) videó (2) vietnam (1) Viper (1) vírusírtó (1) víz (2) Vodafone (2) VW (1) Wallet (1) webcam (1) WhatsApp (1) Wi-Drive (1) wifi (2) William Shatner (1) Wil Wheaton (1) winamp (1) Windows (4) Windows 8 (2) windows phone (3) Windows Phone (1) WWDC (1) xbox (2) Yahoo (1) Youtube (3) zene (1) Zuckerberg (3)
süti beállítások módosítása