Danival arról beszélgettünk, hogy mi az, amit mi feltétlenül magunkkal viszünk a nyaraláshoz, aminek köze van a bitekhez. Szóba került a nyaralás megszervezése (hogyan foglalunk szállást), ahogy az is, hogy mi alapján találjuk meg a látnivalókat az úticélunknál.
A listánkban természetesen szerepel az elosztó-hosszabbító (szükség szerint adapter, pl. Angliában), ahogy nem feledkezhetünk el a különféle töltőkről sem. Martináról kiderül, hogy notebookról tölt mindent, Dani inkább visz magával 230V-ba dugható USB töltőt is.
A lényeg persze a különféle app-okon van, valamint azt a kérdést járjuk körbe, hogy kell-e mobilinternet a nyaralás alatt, vagy sem.
Az uborkaszezonban nagyítóval vadásztunk az izgalmas hírekre, erre annyit találtunk, hogy bele se fért az adásba. Beszéltünk a @facebook botrányról, arról, hogy miért támadja a Nokia a Samsungot és még sok másról. Nagyon sok másról.
Ott, ahol a pénz beszél, és hallgattat el embereket. Az Apple megoldotta az (egyik) kínai problémáját röpke 60 millió zöldhasúval. Végre övék ott is az iPad név.
Nyár van (de tényleg!), nyáron pedig egyesek nyaralni szoktak menni. Meglepődnél, ha a hotel szobájában a Biblia helyén egy Kindle várna? Most már nem ér váratlanul.
Végül mégegy kellemetlen meglepetés éri a WP7 felhasználókat kevesebb mint egy hónap múlva. A Chevron csoport unlock megoldását használók amint csatlakoztatják a telefonjukat augusztusban, a telefon visszazárja magát. Aggódni viszont nem kell, a Microsoft elegánsan megoldotta az ügyet: AppHub hozzáférést kapnak.
Martina szerint nyaralni voltam, de nem úgy van ám az! Ki kellett hagynom egy hetet a szerkesztésből, mert külföldön volt dolgom, de sajnos nem a hasamat süttettem. Akinek hiányoztam, jó hírem van, akinek nem, azt üdvözlöm újra.
Bejelentések idejét éljük át, nézzük, miket kapott most a kocka nép, miért csorog a nyál? Közben bakizunk nektek rengeteget, fogjuk rá a hőségre. A random búgásokért elnézést kérek, nem én gerjedtem, max. a gép.
További megfigyeléseket tettem a képernyőképek és a videók alapján, ami eleinte nem is voltak olyan feltűnőek.
Megismertettem Martinát a Google Maps transit naviról, ami iszonyatosan hasznos állat. Tessék használni!
Kis kitérő: Martina és a parkolócetli. Avagy hogyan lehet alacsonyabb vérnyomást venni.
Lesz valami itthon is a Telenornál? Várhatóak a mobil számla terhére történő vásárlás?
Ígértem még videót a Nexus Q-ról, hogy könnyebben érthető legyen, mi is az.
Gyártottunk még egy pár összeesküvéselméletet.
Mellesleg várjuk a szponzorokat, mi is szívesen kimentünk volna az I/O-ra, és iszonyatosan boldogan hoztunk volna haza egy Nexus 7-et, Q-t, és egy Galaxy Nexust. No de ki nem? Közben persze tudósítanánk is live az eseményekről, meg az első kézbevételről!
Nyaralnánk, de a világ nem áll meg, Artúrral beszélgetünk az elmúlt két hét eseményeiről a WWDC-től Linus ujjáig szó lesz mindenről, ami érdekes, a végén pedig még egy kicsit nosztalgiázunk is.
Ahogy két hete csak a WWDC-ről szóltak a tech blogok, úgy a múlt hét a Microsoft keynote jegyében telt. Természetesen a Surface-ről beszélünk, ami Artúr szerint sem az iPad konkurenciája, még ha annak tervezték is.
A héten a geek szívet mégis Linus dobogtatta meg, aki már szívott az Nvidia driver miatt, az teljes szívéből értett egyet vele és az ő ujjával.
Az Nvidia persze nem hagyta annyiban a kritikát és politikailag korrekt módon védték a mundér becsületét. (Update: azóta egy mérnök is jelentkezett, aki már technikai szinten beszél az együttműködésről.)
Egyik kutya, másik eb, Martinának és nekem is ezekben a hetekben állt a feje tetejére a világ. Lassan már megszokjuk, hogy a betervezett szundiidőt (hogy másnap ne csak vegetatív állapotban bámuljunk a monitorra) jópár órával túllépjük. Node mindent a bitcastért!
Van 10 percem felkészülni, mondta Martina. Ezalatt fel kellett raknom a megsülni készülő gépemre a szkájpot (sic!), megkeresnem a mikrofont és a fülhallgatót, illetőleg átolvasni pár cikket. Majd kezdődhetett a móka, beszéltünk mi mindenről, tessék, az összefoglaló:
Körbenéztünk a Google háza táján. Igazán kedves tőlük, hogy mindig gyártanak nekünk valami tartalmat.
Gyártsunk teóriákat, vajon mit kezd vele a Google? Már csináltak maguknak Drive-ot, van már mobilra is egy szerkesztőjük. Lehet, hogy a Microsoft területére szeretnének egy kicsit bemászni, és minden Androidosnak ingyen szerkesztő csomagot adni? Nem lenne ellenemre. Bár egyes telefon- és tabletgyártók alapból adnak ilyen programokat, mennyivel jobb lenne egy Google által jobban fejlesztett, ingyenes program, ami mindegyik eszközön fellelhető? Ne felejtsük el, hogy a tulajdonukban áll még a Cloud Print szolgáltatás is.
Nade nem állt meg itt a Google, felvásárolta a Meebo nevű izét. Azért izé, mert mióta legutóbb használtam, még csak egy webes chat kliens volt, amivel több IM csatornára be lehetett jelentkezni. Azóta növesztett magának még pár kart: a MeeboBar-ral a weboldalak alján megjelenített sávval mindenhol be lehetett jelentkezve az ember, csináltak egy linkeket osztogató közösségi oldalt, és még ki tudja, mit. Miért kellett ez a Google-nek? Hová tudja beépíteni? http://meebo.com/http://www.blogherald.com/2012/06/05/google-acquires-meebo-rumors-point-to-100-million-buyout/
A műsor megy tovább, szabadidőnkben a podcastre készülünk, gyűjtjük az anyagot és fejlesztjük a technikánkat. Balázs beszerzett egy jobb minőségű mikrofont, de az csak nem akarja az igazat, innen az alcím.
A röptében összehívott gyűlés után egyből felvettük a mostani adást, ám a technika ismét játszott velünk egyet, ezt az részt is kétszer kellett felvennünk. Az előzőhöz képest most rövidebb hanganyaggal várjuk a hallgatókat, a híreket a hét folyamán inkább írásban véssük le, most csak beszélgettünk. Az anyag durván meg lett vágva, ha azon kapod magad, hogy furán nézel, hidd el, mi is.
Megújul a Foursquare, de mégis mit tudnak újítani? Ezt próbáltuk meg kitalálni. Ki és főleg mire használja a szolgáltatást? Naplózni a helyzetet, ismerősökkel megosztani azt, vagy csak a plecsnikre hajt az ember?
Google Latitude-ot, Facebook checkint használ-e ember fia? És lánya?
Július 3-án bezár a picPlz, egyeduralkodó lesz az Instagram/Facebook Photo? Mi az oka annak, hogy az Instagram ennyire tör előre? Miért nem jó az embereknek az, ha a telefonnal készített képet simán felrakja? Miért bukott el a picPlz?
Ha már itt tartunk, ki milyen fotóapp-ot használ, miért? Egyáltalán van más ilyen app?
Dani mesél arról, mi a helyzet a többi gyártóval, hogyan jön fel a Sony és a HTC, miként halogatja a teendőit az LG, és mi a helyzet a Samsung nem zászlóshajó termékeivel.
Irdatlan sebességgel telnek a hetek, már a harmadik adásnál tartunk. Múltkor igértük, hogy ha minden jól megy, lesz meglepetés vendégünk. Szerencsére sikerült összehozni a konferencia beszélgetést, így a megszokott pároson (Martinán és rajtam) kívül a másik két szerkesztőtársunk (Balázs és Artúr) is velünk tartott.
Ezt az epizódot szokatlanul későn vettük fel, sietnem kellett, hogy egyáltalán időben hazaérjek a felvétel idejére, emellett mindenféle katasztrófára felkészültünk, hogy ne maradjatok heti hallgatni való nélkül. Négy embert nem is annyira könnyű gyorsan összekapcsolni egy órányi kötetlen beszélgetésre, főleg akkor, ha ketten is külföldön élnek, ráadásul az egyiknél egy órával korábban van. Tessék, itt a harmadik adás, és miközben ti hallgatjátok, mi már a negyedik felvételére készülünk.
Már a múltkori adásban is beszéltünk egy kicsit róla, most egyrészt egy felhasználóval, másrészt több generációt reprezentáló geek csoportosulással vizsgáltuk meg a kérdést: kell-e az embereknek Siri/S-Voice, vagy csak parasztvakítás?
Beszéltünk a mindennapi felhasználásáról, telefonhoz való sugdosásról, illetve a jövőképeinkről.
Ha valaki nem nézné az egyik kedvenc sorozatunkat, az Eurekát, annak itt egy kis videó, hogyan is kellene elképzelni az álomházunkat, S.A.R.A.H-t: https://www.youtube.com/watch?v=O8Jm-AIRqwQ
Áttértünk kicsit a hangalapú felismerésről a képek feldolgozására is, és meg kellett állapítanunk, hogy ilyen szintű segítség még mindig nem elérhető az emberek számára, ha egy ázsiai feliratba ütközik a Google Goggles vagy a Microsoft Bing kép alapú keresője, elkeserítő az eredmény. https://www.youtube.com/watch?v=h2OfQdYrHRs
Ha már szóba került a Google és a Siri, kiveséztük, mennyire képes az egyik legnagyobb kereső a kérdéseinket megérteni, és konkrétan arra választ adni. Hogyhogy nem a Google jött ki elsőnek ezzel a technológiával?
Élet a tableten, miért is jó, ha van egy? Ki és mire használna egy tabletet? Ha már tablet, van-e jobb, mint az iPad?
El sem hiszem, hogy eltelt egy hét. Az előző adás kezdetén kissé remegő hanggal belevágtunk a podcastkészítés buktatókkal tűzdelt útjába, most pedig itt az újabb adag. Tessék, még forró.
Most a természet vezetett minket új témák, Martina routere pedig az őrület felé. A héthez hasonlóan az adás egy órája is nagyon gyorsan eltelt, viszont hihetetlen mennyiségű témát sorakoztattunk fel. A többszörösen és körkörösen megejtett területek a következők voltak:
Twitter kliensek – te mit használsz asztali kliensnek? Martina nagy bánatára a Seesmic támogatottsága nem a legjobb, elkélne egy jól megírt app, akár még fizetne is érte! Ha már itt tartunk, mi a helyzet mobil fronton?
Martinának, mint rendhez szokott fejlesztőnek feltűnt, hogy mobilon valamiért sokkal gyakrabban frissülnek az alkalmazások. Vajon azért, mert nem írják meg őket rendesen, vagy esetleg felhasználói elvárás lenne a gyakori frissítés?
Körülnéztünk a GMail háza táján, min fejlesztettek a mérnökök?
Elsősorban a ti, másodsorban a magunk szórakoztatására belefogtunk a BitBlog podcast különkiadásába, a BitCast-be, ahol az elmúlt hét történéseiről beszélgetünk. Több hónapja gondolkozunk rajta, kell-e ilyen az olvasóknak, hiszen itthon nem annyira elterjedtek a podcastek. Látva a nemrég alakult hazai gyártmányú podcasteket, úgy döntöttünk, mi is betörünk a piacra.
A kezdeti technikai kihívások több-kevesebb sikerrel való legyőzése után az alábbi hírek kerültek terítékre az első adásunkban:
Miért szereti Martina az Amazont és mit kellene ebből átvenni a BookShopLine-ba?
Intrónk a Baud of Passion, amit az adás végén teljes egészében meg lehet hallgatni.
Terveink szerint heti rendszerességgel fogunk jelentkezni, hacsak a technika ördöge, természeti katasztrófa, vagy betegség miatt csúszásba nem kerülünk.
Drenteller:
Figyelmetekbe szeretnék ajánlani egy exkluzív reprezentációs bankkártya és irattartót ami... (2014.08.29. 18:39)Ellopják az RFID bankkártyák adatait?